Árvízi tesztelés
Megjelent: 2010. szeptember 20. | Forrás: Bagi Gyula | Írások


Pontyozó mesterhorgászunkkal, Csernák Petivel és kedvesével, Erzsivel még áprilisban elhatároztuk, hogy eleget teszünk Golyán Laci meghívásának és a ludányhalászi élménytóra megyünk egy hosszú hétvégére tesztelni az EnergoTeam újonnan érkezett pontyos termékeit.


Minden készen áll, várjuk a kapásokat


Az Ipoly folyamatos áradásai miatt csak május utolsó hetének végén, egészen pontosan péntek délután jutottunk el célunkhoz. Golyán Laci szécsényi boltjában várt bennünket és felajánlotta, hogy elkísér a tóhoz, mert a nagy tó vízállása még mindig nagyon magas és van egy kb. 60 centi mély átfolyás a kis tóhoz vezető úton. Nem lenne ajánlatos megpróbálni átmenni a mi kisteherautónkkal, nehogy víz kerüljön a motorba. Inkább átvontat bennünket terepjárójával. Megköszöntük segítségét és baj nélkül bejutottunk az 1,2 hektáros élménytóhoz, melyet állítólag kapitális méretű halak laknak. Mi Petivel nekiálltunk a szerelékek összeállításának és az etetőanyagok keverésének.


Indulás az esti etetésre

Erzsi első fárasztása


Én a magam részéről az új Blade Picker bot kipróbálását tűztem ki célul, míg Peti barátom igazi bojlis horgászként csak a nehéztüzérséget állította fel magának és kedvesének.


Carp Expert előkék


Célunk az új Carp Expert csalik, etetőanyagok, dipek, aromák és aprócikkek tesztelése volt , az új Carp Expert Elit és Elit Cast botok mellett. Ehhez rengeteg terméket hoztunk magunkkal és mindjárt el is kezdtük felszerelni őket. A Carp Expert bojlis botcsalád Elit Cast 3,60-as 3 librás, és a szintén 3,60-as 50-es keverőgyűrűvel ellátott Elit botját hoztuk magunkkal. Az összes botot az EnergoTeam Long Cast 8000-es orsójával szereltük fel, 0,35-ös Carp Expert fluo zsinórral feltöltve.


Zadravec Michel szép pontya

Együtt a képen


Az etetőanyag összeállításához Carp Expert Holiday-mixet, tigrismogyorót és kendermagot használtunk, 3kg-ot botonként az egyik rod-pod botjaihoz, míg a másokhoz a Carp Expert Golden Carp elnevezésű, nagyszemcsés etetőanyagát – mely nagy mértékben tartalmaz angolmorzsát -, használtuk CLS folyékony aromával keverve. Ennek az aromának az előnye, hogy a nem túlnedvesített etetőanyag liftező hatással dolgozik, így gyorsan odacsalogatja a kisebb halakat a horog közelébe, mely később felkelti a pontyok figyelmét is.


Az éjszakai látogató


Az első éjszakán négy féle bojtit és egy pelletet teszteltünk. A gyümölcsös pellet Tutti-Frutti aromával lett illatosítva, a bojlik pedig fele-fele arányban gyümölcsös, illetve halas ízesítést kaptak. Peti mutatott egy trükköt, amit idáig még nem ismertem: a mangós bojlit mangós folyékony dipbe mártotta, majd utána megforgatta szintén mangós por dipben. Ezek hatására a bojli felületén egy vastag, kocsonyás réteg képződött. Ezt a műveletet többször megismételve, a 24-es bojliból 30-ast csinált. Ennek a módszernek még egy előnye van, az, hogy az így készült bojli aromaanyagai sokkal lassabban oldódnak ki, ezáltal hosszabb ideig megőrzik csalogató hatásukat.


Az új bojlik

A végszerelék összeállítása


A Carp Expert bevonatos előkéjének érdekessége, hogy az utolsó három centijén már nincs rajta a kemény bevonat azért, hogy a csali természetesebben tudjon mozogni. A horogra a bojli hajszál előkével lett szerelve. A 90 grammos bordás ólomra egy jó maréknyi etetőanyag került.


Néhány pontyozó aprócikk


A másik fajta szerelék D-rig horoggal készült, a biztosabb akadás érdekében. Egy-egy lebegő és süllyedő bojli lett gumigyűrűvel rögzítve a horgon található apró gyűrűhöz. A kagylós és hal ízesítésű bojlik fokhagymás dipben lettek áztatva.


A szereléken lévő bojlik...

...először folyékony,...


Ezután kezdődött a helyek kijelölése és az etetőanyag csónakos behordása. Minden helyre kb. három kiló etetőanyag jutott, rengeteg maggal dúsítva.


majd pordipbe kerülnek


Már késő délutánra járt, amikor a horgok is helyükre kerültek és elkezdődhetett a várakozás. Vacsorára egy finom paprikás krumplit főztünk bográcsban, melyet megosztottunk frissen érkezett szlovén horgásztársainkkal.


Més egy szép példány

Ez a koi kékszer is horogra került


Éjfél körül ágyba bújtunk és még az igazak álmát aludtuk, amikor hajnali negyed ötkor Erzsi egyik kapásjelzője megszólalt. Volt nagy ugrálás, de végül minden szépen összeállt és egy 8,60-as gyönyörű tőpontyot sikerült zsákmányul ejteni. Egy óra múlva jött a második, ami 12,70 kilót nyomott a mérlegen. Ezzel a két hallal Erzsi magasan megdöntötte eddigi rekordját, de ő vezette háziversenyünket. A mangós bojli és dip volt a nyerő.


Boldog fotózás


A pickeren egyetlen mozdítás sem volt már huszonnégy órája. Ahogy felcsaliztam a botot, úgy vettem ki. Úgy látszik, hogy az árvíz elvitte belőle az összes apróhalat és csak a nagyobbak maradtak benne, azok amelyek nem fértek át a kerítés lyukain.


Menj utagra

Erzsi és egyik hala


Napközben Pet fogott egy szép pontyot kagylós bojlival, melyet fokhagymás dippel javított fel. A második éjszaka ugyanazt hozta, mint az előző, negyed ötkor, ugyanazon a boton, ugyanonnan kijött egy gyönyörű tükrös, majd napközben még két halat sikerült fogni.


Azért a víz még hüvös volt

Szép tükrös


Szlovén barátaink csak kisebbeket fogtak, azokból sem sokat. Délutánra egy viharzóna ért el bennünket és hatalmas eső zúdult ránk, mely – akkor még nem tudtuk -, újra árvizet okozott. Másnap reggelre a tó mellett lévő réten legelő teheneknek már szinte talpalattnyi száraz helyük sem volt, szegénye nagy többsége a vízben állt. A felső tó szintje annyira megemelkedett, hogy a bevezető út vízátfolyása több mint egy méteresre nőtt és már traktorral sem lehetett rajta átmenni. El kellett ismerni, hogy itt ragadtunk. Semmi esélyünk sem volt arra, hogy az átfolyáson az erős sodrás miatt átjussunk, így telefonáltunk Golyán Lacinak, aki csónakkal mentett ki bennünket. Majd egy kollégánk jött értünk, hogy hazahozzon bennünket.


Mutatós

De jü lenne mindig ilyet fogni


Néhány óra alatt ilyen lett a tó, autónk ott valahol középen...


És hogy minden teljes legyen, a következő napokban az árvíz egyre erősödött szerencsétlen autónk méteres vízben állt, és csak három hét után tudtuk kiszabadítani. Mit ne mondjak, nem lettünk megdícsérve…

ZSINÓR CARP EXPERT UV FLUO 1000M, FÉMDOBOZOS
4 790 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...