5 tipp a téli, nagyhalas horgászatokhoz
Megjelent: 2019. január 14. | Forrás: Szabó Bence | Írások

5 tipp a téli, nagyhalas horgászatokhoz

A tél beköszöntével a horgászok többsége szögre akasztja a botzsákot, hiszen a nulla fokhoz egyre inkább közelítő hőmérséklet, az erős, sokszor viharos erejű szél, illetve a gyakorta hulló, különböző halmazállapotú csapadék komoly visszatartó erő tud lenni. Vannak azonban olyan fanatikusok is, akik még ilyenkor sem restek ellátogatni kedvenc tavuk partjára, bízva egy-egy nagytestű ponty megfogásban, mindezt persze feeder bottal. Ebben az írásban elsősorban nekik szeretnék néhány tippet adni, azokat a tapasztalatokat felhasználva, amelyeket az elmúlt, kevésbé zord telek során gyűjtöttem!

1. Válasszunk egy megfelelő helyszínt!

Természetesen ott télen sem lehet kapitális pontyot fogni, ahol nincsen, így mindenképpen olyan vizet érdemes választani, ahol reális esély kínálkozik 7-8 vagy akár 10 kg feletti példány fogására is. Az írás apropóját képező horgászat során csapattársammal és egyben jó barátommal, Danival, úgy döntöttünk, hogy a Maconkai-víztározóra látogatunk el, amely messze földön híres a halállományáról. Nem felejtettük azonban el, hogy a víz hőmérséklete már mindössze néhány Celsius fokos, így tudtuk, hogy a halfogás nem lesz sétagalopp!

2. Igazítsuk csalogatóanyagainkat az évszakhoz!

Ha valamikor, akkor a téli időszakban fontos igazán, hogy mi kerül a kosárba! Meggyőződésem, hogy ilyenkor, legalábbis a Maconkához hasonlóan intenzíven horgászott, nagy nyomásnak kitett vizeken, már csak a legjobb minőségű hallisztes etetőanyagokkal és pelletekkel lehet eredményt elérni. Ennek megfelelően mindketten egy halas, mikropellettel bőségesen gazdagított keveréket készítettünk elő, melyet jó alaposan meg is aromáztunk. Ez persze nem véletlen, hiszen az időszak sajátossága, hogy nekünk kell megkeresni a halakat - nem pedig egy nagy etetést létrehozva tudjuk őket a horgunk közelébe csalogatni - amihez az aromás keverékek rendre jobb választásnak bizonyulnak.

A csalik tekintetében egyértelműen kijelenthető, hogy ahány ház, annyi szokás. Alapvetően a kisebb méretű pelletek alkalmazása vezet ebben az időszakban eredményre, de Maconkán, a dévérek aktivitása miatt kénytelenek voltunk a nagyobb, fúrt, lebegő pelleteinket alkalmazni, melyekkel a keszegek már nem bírtak, ugyanakkor a pontyok még most is becsaphatók voltak.

Dani a krilles vonalnak szavazott bizalmat, hiszen egy zacskó Seria Method Red Krill etetőanyagot vegyített ugyanannyi krilles Method Pellettel és némi Krill & Belachan kivonattal.

A két kupaknyi Bait Liquid aroma szigorúan a mikropelletre került, melyet a készre nedvesítés után kevert Dani a szintén megnedvesített etetőanyaghoz.

Én a már jól bevált, nagyhalas keverékemmel eredtem a maconkai pontyok nyomába, melyben szerencsére most sem kellett csalódnom!

Az igazán aromás keverékek ideje most jött csak el igazán!

A kész etetőanyagok. Szerencsére nem csak nekünk, hanem a nagytestű pontyoknak is tetszettek!

3. Hangoljuk felszerelésünket a vízhez!

A megfelelő bot, orsó és végszerelék megválasztása nagyon hangsúlyos télen, hiszen kulcsfontosságú, hogy meg tudjuk horgászni azt a zónát, ahol a halak tartózkodnak. Az esetek döntő többségében a parttól legtávolabb eső, ezáltal a legmélyebb részek ezek, melyek eléréséhez Maconkán is egy ízig-vérig távdobó felszerelésre van szükség. Mi semmit sem bíztunk a véletlenre, ezért a már jó ideje kedvencünknek számító bot-orsó párosnak és az itt leginkább bevált, bordás kosaras végszereléknek szavaztunk bizalmat ezúttal is.

A nagy, 100 méter feletti távolságok elérése ezúttal is kulcsfontosságú volt, melyben hatalmas segítséget nyújtott a Carp Expert Pro Cast Method Feeder orsó!

A Benzár Method Feederekre télen is számíthatunk, ha nagyhalas feederezésről van szó!

Az áramvonalasra töltött, 35 grammos bordás kosár remek összhangban van a felszereléssel!

4. Fokozzuk a csalogatóhatást!

Az első dobások után joggal bíztunk etetőanyagaink vonzerejében és csalijaink szelektáló hatásában, hiszen számtalanszor bizonyították már fogósságukat. Azonban a horgászat első három órája teljesen eseménytelenül telt. Hiába dobtunk ide, hiába dobtunk oda, hiába próbáltuk a csali színét, méretét és felhajtóerejét variálni, egyszerűen nem tudtunk kapásig eljutni. Finoman szólva is úgy éreztük, hogy valami nem klappol. A sokadik csali-, illetve helyváltoztatás után végül úgy döntöttünk, hogy végig ugyanazt a narancssárga színű, kagylós csalit alkalmazva elkezdjük kipróbálni a különféle aromákat, melyekkel az említett csalétket tehetjük még attraktívabbá. Ez a módszer már tavaly is megmentette néhány téli pecánkat, így joggal reméltük, hogy valamelyik most is működik majd. Szerencsére, ha nem is varázsütésszerűen, de végül megtört a jég és az addig mozdulatlan spicceink időnként komótos, de határozott tekeredéssel jelezték, hogy volt értelme variálni és fokozni a csalogatóhatást.

A Method Smoke bevetése már sokadszor bizonyult nyerő húzásnak!

Ebből a sűrű, színes-ízes aromából nem kell sok, mindössze néhány csepp is elég!

5. Legyünk türelmesek!

Az előző bekezdésben nem véletlenül írtam azt, hogy „ha nem is varázsütésszerűen", hiszen a kapásokra rendre legalább húsz percet kellett várni. Ez persze nem meglepő, hiszen a nagyhalas horgászatok esetében kulcsfontosságú a türelem. A lehűlt víz miatt lelassult pontyokat véleményem szerint már kifejezetten zavarja a folyamatos csobogás, így mindenképpen célszerű akár fél órát is várni a kapásra. Ettől többet azonban csak ritkán van értelme.

Végezetül mindössze annyi, hogy bizony, még télen is van értelme célirányosan a nagytestű pontyokra horgászni, hiszen, bár már közel sem olyan egyszerűen, mint az év más szakában, de ilyenkor is meg lehet őket fogni, ha megfelelően felkészültek és kellően kitartóak vagyunk. Persze a lényeg nem csak a nagy hal, hanem a vízparton szerzett felejthetetlen élmények sora, melyekből ezen a horgászaton sem volt hiány!


Az első kapásra bizony majd 3 órát kellett várnunk. Hiába, a téli horgászatok már csak ilyenek!

Jellemzően 7-8 kg-os pikkelyeseket zsákmányoltunk, amelyek a lehűlt víz ellenére kirobbanó erőben voltak!

A nap halát Dani fogta, amely közvetlenül a szürkület beállta előtt érkezet.

Szabó Bence


MARUTO HOROG 8356-BD CARP HOOKS BARBED FORGED STRAIGHT EYE HC BLACK NICKEL
850 Ft
BENZÁR MIX FLOATING PELLET 7MM
1 390 Ft
BENZAR MIX SERIA METHOD MIX 800G
1 990 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...