A Pó folyó visszavár – első rész
Megjelent: 2012. május 25. | Forrás: Nagy Levente | Írások

Négy évvel ezelőtt az interneten találtam rá Kis József nevére, aki szállás- és horgászati lehetőséget hirdetett a Pó folyón és annak deltájában.
Ajánlata nagyon felkeltette akkor érdeklődésemet, olyannyira, hogy 2009 nyarán barátaimmal és párommal, egy kirándulással egybekötött horgásztúrára jelentkeztünk be Józsinál.


Táborhelyünk


Az ott eltöltött másfél hét alatt annyi feledhetetlen élményben volt részem, hogy már akkor felmerült bennem egy újabb horgásztúra megszervezésének lehetősége...
Azóta minden évben két hetet ott töltünk, és reményeink szerint az elkövetkezőkben is hasonló képpen fog történni.

Az idén egy négytagú csapattal vágtunk neki a hosszú, közel 1500 kilométeres útnak, mely több meglepetést is tartogatott számunkra.

Az út felénél, amikor a legnagyobb szükség lett volna GPS segítségére, az nem engedelmeskedett nekünk, felmondta a szolgálatot, így egy autós térképre hagyatkozva próbáltuk követni a helyes útirányt, ami egészen Olaszország határáig nem is okozott semmiféle nehézséget.

A probléma akkor kezdődött, amikor egy autópálya-matrica ellenőrző kapunál javítási munkálatok miatt elterelték a forgalmat. Olyan kis településeken vezetett az út tovább, melyek még a térképünkön sem voltak megjelölve, irányjelző táblákkal pedig csak nagy ritkán találkoztunk.
Az igazi meglepetés akkor ért, mikor másfél óra autókázás után ugyanahhoz a kapuhoz értünk vissza ahonnan eltereltek bennünket. Kezdődött minden elölről...
Mire kikeveredtünk a kátyúból, ami nem volt egyszerű feladat, már több mint 200 fölöslegesen megtett kilométert tudtunk a hátunk mögött…

Szerencsére viccesen fogtuk fel a dolgokat, és jó kedvel meséltük a történteket házigazdánknak, ki vasárnap hajnalban meleg kávéval fogadott bennünket…

Annak ellenére, hogy teljesen kimerített bennünket az utazás, sokat nem húztuk az időt, tartottuk magunkat az otthon megbeszélt dolgokhoz, miszerint táborhelyet keresünk a folyóparton és az első néhány napra kiköltözünk.

Ment is minden, mint a karikacsapás, délben a sátrak már a helyükön álltak, így a délutáni órákat a felszerelések összeállítására tudtuk fordítani.


Készül az ebéd


Elsősorban az éjszakai harcsapergetés foglalkoztatott bennünket, viszont részben a nappali órákat is szerettük volna horgászattal kitölteni, így a békés halak horgászatára is hoztunk bőven magunkkal felszerelést.

Az igazság az, hogy különösebb erőfeszítéseket nem tettük az eredményesség érdekében, de így is szépen fogtuk a kilós, kettes dévéreket, melyek itt mindennaposak, vizeinkben viszont csak nagy ritkán fordulnak elő.


Csodaszép naplemente


Az első két éjszakán István barátunk feederbottal gyönyörű dévéreket fogott


Mint a fentiekben is említettem, elsősorban a harcsákért tettük meg e sok száz kilométert, így az energiánk nagy részét erre igyekeztünk fordítani, kisebb-nagyobb sikerrel.
Az első éjszaka rövidre sikeredett, ez nem is csoda, hisz egy hosszú út fáradalmait kellett kipihennünk, hogy másnap teljes erőbedobással a harcsapergetésre koncentrálhassunk…


Csupán néhány gramm
hiányzik a két kilóig


Az összes kifogott hal
azonnal visszakerült a vízbe


A második éjszaka már annál hosszabbra és eredményesebbre sikeredett, hisz Levente barátunk, ki most kóstolt bele a harcsapergetésbe, sötétedés után fél órával, olyan 10 óra magasságában, egy látványos ráfordulásra vágott be... Nem félek kijelenteni, hogy barátunk abban a pillanatban egy életre megfertőződött...


A második éjszakán Levente
barátunk törte meg a
csendet, egy gyönyörű harcsával


Mindjárt feladja a harcot


A horog biztosan ült a hal szájában… végezte mindenki a rá váró feladatot.
Levente a halat igyekezett felhúzni a mélyből, én az elektromotort irányítva igyekeztem távoltartami a halat a part menti akadóktól, Attila (Beca) barátunk pedig kesztyűt húzva kezére, várta a megfelelő pillanatot, hogy megragadja, majd egy határozott mozdulattal a csónakba húzhassa.


Egy biztos fogás, aztán…


…húzzad.


Hossza 184 cm, súlya kérdés marad,
hisz nem mértük, csupán találgattuk


Csupán néhány percre kellet elviselnie társaságunkat, aztán ment is vissza társai közé. Gyönyörű hal, szép volt Levi!


Mindenki jól végezte dolgát, a felszerelés is hibátlanul működött, egy rövid fárasztás után már a hal méretében és szépségében gyönyörködhettünk.
Hossza 184 centi volt súlyát valahová 50-60 kiló közé soroltuk. Gyönyörű hal, szép volt Levi! Hangzott el többször is a csónakban.
A történethez még az is hozzátartozik, hogy egy 15 centi hosszú SALMO SKINNERREL sikerült becsapnunk.


Harcsára mindannyian RYOBY orsókkal pergetünk, melyek tökéletesen, megbízhatóan végzik dolgukat


A minőségi orsókat fontos ugyanolyan jó minőségű zsinórokkal feltölteni. Mi a WFT zsinórokban tökéletesen megbízunk


Jó kezdet rögtön a második éjszaka egy ilyen szép hal… mit tartogathat a jövő?
Sajnos az elkövetkező néhány nap nem úgy alakult, ahogy azt szerettük volna, csupán kapásig jutottunk, de halat az első héten nem sikerült többet fognunk.


A gyenge látási viszonyok miatt,
néha a part menti
bokrokon landolt a wobblerünk


Néhány átpergetett éjszak után, így néztek ki wobblereink.
Nem a halak voltak a felelősek ezért, hanem az
erős horgok ütöttték le róluk a több rétegű festéket és gyantát


A minőségi anyagnak köszönhetően, amiből ezek a SALMO wobblerek készülnek, még ilyen sérülések után
is tökéletesen működnek. Nem áznak
be, nem változik meg mozgásuk


Szinte minden éjszaka halottunk egy-két rablást és néhány rávágásunk is volt, de sajnos csak ezzel maradtunk.
Néhány nap elteltével már nyilvánvalóvá vált számunkra, hogy rossz időszakban érkeztünk, a harcsák nem esznek, valami mással vannak elfoglalva.
Találgattunk… talán az ívás volt a felelős ezért, vagy a holdállás nem volt kedvező… egyértelmű magyarázatot nem találtunk, csupán egyetlen dolgot tehettünk, kitartóan dobáltunk...


Túránk negyedik napján egy hirtelen áradás átrendezte
a dolgokat. Egy fél nap alatt több mint egy métert nőtt
a víz, ami megnehezítette később a dolgunkat.
Nem volt könnyű ilyen körülmények között horgászni.


A víz olyan gyors iramban nőtt, hogy pakolni és menni kellet


Az első héten csupán ezt az egyetlen harcsát sikerült fognunk viszont izgalomban volt részünk bőven, egy percet sem unatkoztunk.

A negyedik-ötödik ott töltött nap után „menekülnünk” kellett a táborhelyről, hisz olyan árhullám érkezett, melyhez hasonlót még nem láttunk.
Egy fél nap alatt közel másfél métert nőtt a víz és eszméletlen mennyiségű uszadékot hozott, ami megnehezítette az éjszakai pergetést. Ijesztő volt a hatalmas farönkök között a sötét éjszakéban lavírozni.

Ezzel még nem zárult le teljesen a hét története, hisz egyik reggel mikor az autóval ellátmányért indultunk arra kellett rádöbbennünk, hogy az út mellett hagyott autónkat feltörték.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy olyan tolvajokat sikerült kifognunk, akiket az anyagi javak és a készpénz nem érdekel – tudom, kicsit viccesen hangzik – de csupán a napellenzőre csíptetett néhány lemeztől fosztottak meg bennünket.
Sebaj, zene nélkül is jól megvoltunk!
Tanulság az egészből, hogy az autót ezen túl, csak őrzött parkolóban szabad magára hagyni.

Nagyvonalakban ennyi fért bele az első ott töltött hetünkbe, kevés hal, annál több izgalom, de kedvünket ez egy cseppet sem szegte, továbbra is kitartóan és jókedvvel dobáltunk.

- folytatása következik –

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...