A nagy csali nagy halat jelent?!
Megjelent: 2019. május 08. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Feeder bottal, tavasszal nem könnyű kapitális pontyot fogni. Az ébredezőben lévő bajszosok táplálkozása, bár már egyre aktívabb, közel sem hág tetőfokára az alig 10 Celsius fokos vízben. Ahhoz, hogy sikerrel járjunk, nagyon fontos a jól megválasztott etetőanyag, felszerelés és végül, de nem utolsó sorban a csali. Utóbbi esetében kiemelten hangsúlyos a felkínálás módja is, ezért ebben az írásban főként ezzel foglalkozom.

Az itthoni, nagyhalas vizek szinte mindegyikére jellemző, hogy hihetetlenül nagy nyomás nehezedik rájuk az év közel minden napján, emiatt a pontyok rafináltak, minden trükköt be kell vetni azért, hogy túljárjunk az eszükön. Emellett megfigyelhető, hogy a kiemelkedő nagyponty állomány mellett hatalmas dévérkeszegek is lakják e vizeket, jelentősen megnehezítve a sikeres feeder botos pontyfogást. Kihívás tehát van bőven, a kérdés már csak az, hogy miként lehet megfelelni ezeknek!

Kedvenc nagyhalas receptem, melynek fő alkotóelemei a Benzár Seria Method etetőanyagok.

Az etetőanyag kérdését egy ideje már nem bonyolítom túl, ha nagytestű pontyot szeretnék fogni, hiszen az elmúlt évben körvonalazódott egy olyan receptúra, amely szinte minden helyzetben megállta a helyét. Erősen halas, mikropellettel gazdagított és némi fűszeres aromával megspékelt keverék ez, melynek életem legnagyobb horgászélményeit köszönhetem. Bizonyított már az ország több szegletében is, kisebb halsűrűségű vizeken és intenzíven horgászott tavakon egyaránt.

Bordás kosár és az erős, de nem durung Benzár Method Feeder, melyek rendre szép fogásokhoz segítenek!

A megválasztott végszerelék és felszerelés természetesen meg kell, hogy feleljen az adott víz kívánalmainak. Ha nagyon iszapos a mederfenék, akkor a klasszikus method kosarak használata nem feltétlenül szerencsés, hiszen azok könnyen elsüllyednek az iszapban, magukkal húzva a rövid előkén felkínált csalit is, Én sokkal szívesebben alkalmazok bordás kosarat a nagyhalas horgászataimon több okból is. Egyrészt, ezek etetőanyaggal megtöltve jóval nagyobb felületűek, mint „töltögetős" társaik, ezért az iszapba sem süllyednek bele olyan könnyen, másrészt pedig, a kapitális pontyok általában igénylik az etetőanyagot, melyből lényegesen többet lehet bejuttatni egy bordás kosárral, mint egy methoddal.

Ez a bot bírja a kiképzést! Hatalmas távolságok érhetők el a segítségével!

Attól, hogy elérkezzünk a csalikhoz, illetve azok felkínálásához, már csak egyetlen lépés választ el minket, mégpedig a felszerelés. Aki fogott már tíz, esetleg tizenöt kilogramm feletti pontyot, az pontosan tudja, hogy az elemi erővel rendelkező tengeralattjárók nem adják könnyen magukat, arról nem is beszélve, hogy gyakran csak a parttól legtávolabb eső régióban lehet őket horogvégre csalni. Mindkét tényező egyértelműen a gerinces botok és a nagyméretű, távdobó orsók használatát indokolja, melyek nálam is az elsőszámú nagyhalas eszközök.
4-es kép: Bár rendkívül erős, a fárasztás mégis élmény vele!

Ezek teszik lehetővé, hogy oda juttassam be a kiválasztott csalit, ahol a pontyokat sejtem. Persze nagyon nem mindegy, hogy milyen csalit! Az eddig leírtak alapján egyértelmű lehet, hogy mindenképpen olyan pelletekben, minibojlikban kell gondolkodni, amelyek vagy már önmagukban is szelektívek, ellenállva ezzel akár a kiló feletti dévérek támadásainak vagy felkínálhatók oly módon, hogy azzá váljanak. Alternatívákból szerencsére van bőven, nézzük hát őket sorban!

A Benzár Floating Pelletek évek óta a kedvenc, nagyhalas csalijaim.

A hozzájuk tökéletesen illő Maruto 8356-BD márkajelzésű horoggal használom őket nyolcas méretben, melyet tökéletesen kiegyensúlyoznak.

Kedvenc szelektív, kimondottan nagyhalas csalijaim lebegő, fúrt pelletek, amelyeket kizárólag hajszálelőkén szoktam felkínálni. Ezek hihetetlenül élénk színnel bírnak, emellett intenzív az aromájuk is. Állaguknak és lebegő mivoltuknak köszönhetően pedig elpusztíthatatlan falatot jelentenek a nem kívánatos halak számára, így a nagytestű pontyoknak bőven jut idejük megtalálni felcsalizott horgunkat. Ez utóbbi egyébként kiemelkedő jelentőséggel bír, hiszen a nagyhalas horgászatok csak a legritkább esetben pörgősek igazán, fontos a türelem.

Ha megfelelően van felkínálva a Floating Pellet, akkor az eredmény sem marad el!

Egy hibátlan pikkelyes, mellyel hatalmasat csatáztam!

A Benzár Method Egg csalik duplázva valódi pontycsemegék!

Természetesen vannak olyan kisméretű, nagyon különleges állagú csalik is, amelyek alkalmasak lehetnek egy szelektív horgászathoz. Ilyenek például a Method Tojások, amelyeket elsősorban csalitüskén szoktam használni, azonban duplázva, hajszálelőkén felkínálva őket, máris tökéletesen megfelelnek a célnak. E csalik esetében érdemes megjegyezni, hogy akár a színek kombinálására is van lehetőség, ami egy újabb plusz lehet a siker felé vezető úton.

Egy újdonság, mellyel eddig nem látott csalikombinációk készíthetők!

A dupla csalitüskét fel lehet fűzni a horogra, ugyanakkor hajszálelőkére kötve is remekül működik.

A végére hagytam egy formabontó, egyedi eszközt, amely új távlatokat nyithat a szelektív csalizásban. Ennek az ötlete a Bicolor, azaz kétszínű pelletek sikerére vezethető vissza, amelyek évek óta hatalmas népszerűségnek örvendenek. Fogósságuk alapvetően annak köszönhető, hogy a halakra az újdonság erejével hatnak, hiszen esetükben két eltérő íz, két különböző aroma van egyetlen szem csaliba rejtve. Természetesen amint megjelentek ezek a termékek, rögtön elkezdtek záporozni az ötletek, hogy milyen íz- és színkombinációkat készítsünk még belőlük. Mivel azonban mindenki elképzelését képtelenség valóra váltani, arra gondoltunk, hogy a horgászok kezébe adunk egy olyan eszközt, amelynek köszönhetően elkészíthetik a saját Bicolor csalijukat! Egy kicsi, különleges aprócikkről van szó, amely a csalitüske előnyeit ülteti át a nagyhalas horgászatokba, tulajdonképpen egy duplázásnak köszönhetően. Igen, nem egy, hanem rögtön két csalitüskéről van szó, amelyek egy szilikon segédeszközön vannak rögzítve úgy, hogy egymás mellett helyezkednek el. Ennek a megoldásnak köszönhetően akár két kisméretű csalit is felkínálhatunk oly módon, hogy azt ne tudják a kisebb testű halak magukévá tenni. Persze, nemcsak ugyanolyan csalikat tűzhetünk a tüskékre, hanem kísérletezhetünk különböző színekkel, textúrákkal és felhajtóerőkkel is, amelyek lehetőségek százait jelentik. A csalizás sokszínűségének innentől kezdve csak a fantáziánk szabhat határt!

Ezzel az eszközzel bárki elkészítheti a saját Bicolor csaliját!

Hajszálelőkére kötve érdemes az egyik tüskére lebegő, míg a másikra süllyedő csalit tűzni.

A dupla csalitüskének fontos jellemzője, hogy közvetlenül a horogra is felfűzhető a szilikon segítségével, nagyban megkönnyítve és felgyorsítva a csalizás folyamatát. Emellett fel lehet kötni egy egyszerű hurokkal vagy lasszó kötéssel a hajszálelőkére is, mely megoldással biztosítani tudjuk, hogy csalink mozgása a lehető legtermészetesebb legyen. Főként utóbbi esetben érdemes egyidejűleg egy lebegő és egy süllyedő típust a tüskékre tűzni, hiszen azok tökéletesen kiegyensúlyozzák egymást. Az eszköz használható különféle pelletekkel, minibojlikkal, gumikukoricával, mindenféle természetesen csalival, egyszóval bármi olyan csalétekkel, amely már jól bevált számunkra.

A horogmérettel nem szabad óvatosnak lenni, hiszen a dupla csalitüskén felkínált csali szélesebb az átlagostól.

Fontos tudni, hogy a dupla csalitüskével kapott falat szélesebb lesz az átlagostól, ezért érdemes hozzá nagyobb, hatos, esetleg nyolcas méretű horgot választani. Ezek azok a méretek, amelyekkel biztosítani tudjuk a megfelelő akadást. Ha ragaszkodunk a kisebb horgok használatához, akkor pedig célszerű a hajszálelőkés felkötését kivitelezni ennek az eszköznek és az átlagostól kicsit jobban el kell engedni azt a horogtól. Bár, ez elsőre szokatlan megoldásnak tűnhet, nem szabad tőle félni, hiszen ha egy nagytestű ponty határozottan rászív az ily módon felkínált csalikra, nem lehet gond a jó akadás!

Az idei évem eddigi legnagyobb bajszosa ő!

Bár nem vagyok a nagytestű pontyok megszállottja, időnként mégis elcsábulok egy-egy célirányos, kimondottan nagyhalas pecára, hiszen felemelő érzés túljárni egy sokat látott pikkelyes eszén. Ha azonban válaszolni szeretnék a címben megfogalmazott kérdésre, nincs könnyű dolgom, ugyanis ahány víz, annyi szokás. Általánosságban viszont elmondhatom, hogy a leírt és bemutatott csalik, csalifelkínálási technikák és az ezt segítő eszközök egytől egyig azt a célt szolgálják, hogy fotóalbumunk időről időre nagypontyos fotókkal gazdagodjon.

Szabó Bence

BENZAR FONOTT METHOD ELŐKEZSINÓR 10M
1 150 Ft
CARP EXPERT ELASTOCORN
990 Ft
MARUTO HOROG 8356-BD CARP HOOKS BARBED FORGED STRAIGHT EYE HC BLACK NICKEL
850 Ft
CARP EXPERT SILICORN
990 Ft
CARP EXPERT SZILIKONOS DUPLA CSALITÜSKE
750 Ft
BENZAR METHOD EGG
1 100 Ft
BENZAR COATED WAFTERS 8MM
1 190 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...