A plasztik csalik bűvöletében
Megjelent: 2011. szeptember 12. | Forrás: Pintér Péter | Írások

Hosszú évek óta a pergetés jelenti számomra az igazi kikapcsolódást. Sokféle műcsalit használok, de kedvenceim a különféle twisterek és gumihalak. Talán azért is alakult ez így, mert az első sikereimet is twisterekkel értem el. A hosszú évek alatt egy kisebb táskányi plasztik csodát halmoztam fel, amelyeknek egy kis része a kedvenceimmé vált. Manapság már zavarba ejtően sokféle gumicsodát lehet kapni, én ezek közül szeretném a saját kedvenc twistereimet bemutatni.

Delalande Sandra
Sokáig csak hallgattam a barátaimat mennyire dicsérik ezt a gumihal testű, twister farkú műcsalit. Nem hittem, hogy van valami különleges ebben a csaliban. Aztán egy közös baráti pergetésen, amikor már minden más csődöt mondott, a nap megmentőjévé lépett elő a Sandra. Talán egy csuka kivételével, minden gumival fogott hal Sandrára jött. Szégyenszemre úgy kellett kunyerálnom pár darabot, hogy ne betli legyen az én napom vége.


Itt már mosolygok…

…a Sandra megmentett a betlitől


Azóta bármikor pergetni indulok, mindig van nálam pár darab Sandra. Nekem a legjobban a 9cm-es verzió vált be. A színekről annyit, hogy megfelelő körülmények között szinte mindegyik adott már halat. Igazán sokat, talán a sima sárgával fogtam. Milyen halfajra igazán eredményes a Sandra? Az én tapasztalataim szerint igazán a csukára van mágikus vonzereje. Természetesen más halfajok sem vetik meg, de valahogy csuka nagyon nem tud neki ellenállni. Nekem igazán állóvízen, és csatornákon vált be, gyönyörű halakat köszönhetek neki.


Ott a szájában a Sandra

Neki is


Action Plastics Twister FTT
Szemre semmi különleges nincs ezekben a duplafarkú twisterekben. Mégis nekem a kedvencek közé tartozik. Az első pár darabot a kedvező ára miatt vettem meg. Hamar kiderült, hogy kedvező ár, és a jelentéktelen kinézet ellenére, egy igazán fogós twistert sikerült vásárolnom. Meglepően lágy anyaga, a legkisebb mozdításra is élénken reagál. A legtöbb halat patak és csatornapergetés közben adta. Ez a csali is kimondottan csukák kedvence, a legnagyobb tavalyi csukám is egy ilyen gumira csábult el.


Ekkora csukának is csábító falat volt a kis duplafarkú gumim


Apró emelésekkel tarkított vezetéssel a legfogósabb, de simán csak húzva is adott már halat. A színek közül kettő igazán eredményest emelnék ki. Az első a gyöngyház, ami nekem nagyon sok, köztük jópár meglepően szép csukát adott. A másik a sárga. Ez a sárga nem akármilyen sárga. Szinte semelyik cégnek nincs ugyanilyen sárga színű gumicsalija. Talán pont ezért az egyik legeredményesebb csalim volt a tavalyi évben. Fogtam vele a patakon kis víznél, nagy víznél, egyedül a zavaros vízben vesztette el a fogósságát. Ha hibát kellene keresnem ebben a termékben, akkor talán azt tudnám megemlíteni, hogy a lágy anyag a csukafogakat nem bírja sokáig. Viszont nem drága…

Mann's Twister
Ezt a terméket már sokan ismerik és használják is eredményesen kis hazánkban. Rengeteg színben és méretben kapható. A sügértől a harcsáig minden halfajra találhatunk megfelelő méretű és színű twistereket közöttük. Én tavaly ősztől használom őket, és mostanra a képzeletbeli ranglétrám első helyére kerültek. Eleinte csak a „normál" méretnek számító 10,1-cm-es twistereket használtam őszi csukázó portyáimon. Anyaguk szintén lágy, de mégis jobban viselik a csukafogak okozta sérüléseket, mint például a fentebb említett Action Plastics gumik. Rengeteg színvariációban készülnek, amik között megtalálhatóak a tiszta vízre való természetes színek, és az opálosabb, vagy zavaros vízre való egészen élénk színűek is. Sok szép csukát fogtam velük, és nem csak csukát. Süllőre is eredményesnek bizonyultak.


Szákolás előtt

A kedvenc színem


Csukatámadás után

Vékonyan akadt


A süllő is szereti

Sőt, a sügér is


A „normál" méret után kipróbáltam a legnagyobb 12,7cm méretűt is. Érdekes eredményeim vannak vele. Fogtam vele kisebb csukákat is, de nagyoknak ellenállhatatlan. Egyszerűen képtelenek kihagyni a jókora potyafalatot. Sokkal agresszívabban támadják, mint a kisebb gumikat, csak találjuk meg a megfelelő színt. Legutoljára próbáltam ki a Mann’s twisterek legkisebb változatait. Úgy gondoltam, hogy az 5,1cm méret igazi sügérgyilok csali lesz. Félig meddig igazam volt, a sügér imádja. Viszont fogtam velük rengeteg meglepetéshalat. Több csukát, és egy szép süllőt is. Mivel még nem régóta használom őket valószínűleg ér még meglepetés majd. Itt említeném meg, hogy ezek az apróságok igen jó, sügérre hangolt színekben kaphatók. Találhatunk köztük az egészen tiszta vízre való sötétebb színűeket, de kaphatók az opálosabb vízre való egészen világos színekben is. Szinte a legkisebb mozdításra, áramlatra csábító mozgásba kezd a farokrészük.


Apróságok bevetésre készen

Meglepetéshal


Sügér twisterrel


Szót érdemel még a Mann’s gumik „keményorrú" Hard Nose változata is. Ezekből eddig a kisebbeket (5,1cm) használtam, kimondottan eredményesen. A Hard Nose gumik lényege, hogy kétféle keménységű gumiból vannak. A test rész kemény, hogy jobban bírja a twisterfejre való felfűzést, és az éles fogakat. A farok rész viszont kimondottan lágy. Nekem egyértelműen a Fire Tiger szín volt a legfogósabb.


A keményorrúra


Egészen szép csukák is elkapták az apró gumit

Egy másik fogós szín


Twisterfejek
A megfelelő gumi még kevés. Ezekhez megfelelő twisterfej dukál. Nekem mindig gondot okozott, hogy egy addig ismeretlen fejből, mekkora is kellene, pl. egy internetes rendelés során? Éppen ezért segítségképpen méreteket is fogok javasolni. Elsőként akkor a Sandrához. A 9cm Sandrához pont illik méretben a Natúr Eurojig horogból a 4/0-s méret. Ez egy rendkívül kedvező árú jighorog, amit az idén áprilistól használok teljes megelégedettséggel. Ugyanez a méret jó a Mann’s legnagyobb 12,7cm-es twistereihez. A 10,1cm-es mérethez ugyanebből a horogból a 3/0-ás méret a jó. Az Action Plastics duplafarkú 10cm-es méretéhez ízlés szerint a 3/0, vagy 2/0-s méret a javaslatom. A kisebb Mann’s gumikhoz is van megoldás. Az Eagle Claw mini fejei tökéletesek. Méretben 1/32OZ, és az 1/16OZ a javaslatom.


Közelednek már az ilyen ködös őszi reggelek


Tudom, hogy gyakorlott pergető horgászoknak sok újat nem tudtam mondani, de remélem azért, hogy segítség volt ez pár sor, a kezdő, vagy haladó pergetőknek. A plasztik csalis módszer a pergetés legolcsóbb, de mégis az egyik legeredményesebb ága. Űzhetjük folyóvízen, állóvízen, csatornákon, vagy akár egy kis patakon is. Lassan itt az ősz is, ami gumicsalik igazi szezonja. Szóval mindenkinek jó jigelést!

MANNS TWISTER
950 Ft
ENERGOTEAM EUROJIG TWISTERFEJ
260 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....