A sliderek dicsérete
Megjelent: 2007. szeptember 04. | Forrás: ZéBé | Tesztek
Lassan két éve lesz, hogy az első Salmo slider wobblerek a kezembe kerültek. Nem az újdonságtól való idegenkedés tartott vissza gyakoribb kipróbálásuktól, hanem az a fránya mozgásuk, amivel nehéz volt megbarátkozni. Az ember hozzászokott a különféle wobblerek, legyen az úszó vagy merülő, nagyjából azonos mozgásához, amelyek között ugyan vannak eltérések, de messze nem olyan drámaiak, mint a lengyelek által kifejlesztett új wobbler családé.


Jellegzetes lipován épület és a romantikus deltai táj

Nem én vagyok az egyetlen, aki lassan barátkozik az újdonságokkal, számos pergetés iránt elkötelezett barátom is fanyalgott az elején tőlük. Ami érthető is, hiszen mire megtanul velük az ember horgászni, rájön, hogy nem véletlenül ajánlják hozzá a rövid 180-190 cm-es vagy 210 cm-es botokat, a multiplikátoros orsót meg a fonott zsinórt. Sokáig úgy gondoltam, hogy elsősorban a csukázás fegyvere az új kollekció, egészen addig, amíg egy szürkületi pergetős horgászat során bele nem szaladtunk néhány szebb harcsába.


Becsapta az óvatlan sügeret az új kombináció

A Fatso 14 cm hosszú úszó RR színezésű wobblere volt a nyerő

No lám!- hát már a harcsa is eszi, néztünk egymásra meglepetten. Valahogy nem illett a pergetős harcsahorgászatról elképzelt felfogásunkba ez a sajátosan mozgó műcsali.


Gyuri kedvence a Green Tiger jó csukát fogott

A Duna-delta Chilia ága remek tesztpályának bizonyult. A csatornákról, tavakról kiszorultunk, mert az augusztusi nagy aszályban egyszerűen elfogyott alóluk a víz.


A mohó sügerek ették a jerkbaiteket

Ez is egy slideren vesztett rajt

Péter kollegám mindig is különc volt a maga módján, gátlástalanul dobált a különféle sliderekkel, különösen a 12 cm hosszú SD125-ös modell Green Tiger (GT) nyerte el tetszését.


Nem volt megállás..

A Red Tiger is kapós volt

Érdekes hogy a deltában már máskor is fogós volt a sárga alapon fekete csíkozású műcsali körforgó villantó vagy éppen wobbler formájában Az első harcsánál majdnem elejtette a botot, de a másodiknál már akkora volt a szája, mintha a Salmo cég frontembere lenne, aki nehéz felfogású maradi pergető horgászoknak mutatná meg a tutit.


Az arzenál bevetés előtt


És ez még nem minden! Volt bátorsága olyan vízen, ahol mi szakmányban fogtuk a sügereket lebegő twisterrel, meg apró körforgókkal, bevetni a Chubby Darter család 5 cm-es GT (Green Tiger) tagját, ráadásul úgy, hogy egy kisebb körforgó villantót kötött elé.

Nem tudom lengyel barátaink mit szóltak volna hozzá, ha meglátták volna ezt az öszvér szerelést, de az tény, hogy a sügerek ették. Mit ették!- ütötték-vágták a fura mozgású műcsalit, mi pedig dermedten néztük, hogy mi történt a sügerekkel.


Amelyek igaz, hogy elsősorban nem az eszükről ismertek, hanem ragadozó mentalitásukról, de egy idő után azért észrevehették volna, hogy ez a különleges mozgást produkáló műcsali rendet vág soraikban.

A jó példa ragadós volt, mi is elkezdtünk barkácsolni, egyre több Slider került a vízbe elébe kötött körforgó villantóval.

Néhány napi horgászat után kiderült, hogy a harcsák és csukák mellett hatékony fegyver a sügerek ellen is, és a sornak remélem, hogy messze nincs még vége. Ahogy megyünk bele az őszbe, a természet rendje szerint elkezdenek majd hűlni a vizek, hiszem, hogy a süllők is sorra kerülnek.


A harc vége

Ez már a fotózás pillanata

Jó esélyt látok a Salmo Zipperek ügyes mozgatásában, a 7 centis süllyedő PBO, (Pearl Black Orange), az SBO (Silver Blue Orange) lehet a süllők veszte. Nagy tanulság, hogy menetközben érdemes váltogatni a különféle Salmo műcsalikat részben azért, hogy nagyjából rájöjjünk melyik méret és színkombináció aznap a sikeresebb, meg azért is, mert minden dobás újabb esélyt jelent.


Vajon mi lehet a végén

Ő volt a tettes

A Chilia-ág gazdag halban de idő kell, míg az ember megbarátkozik a javarészt ismeretlen folyóval és a mélységekkel. Radarunk 25 méteres vizet is mért, ami harcsázás szempontjából teszi izgalmassá a horgászatot. Minden kisebb nagyobb útról feljegyzés és a tereptárgyak ismeretében térkép is készül, hogy ne kelljen az időt felesleges motorozásokkal tölteni.


Beleszaladtunk egy sügér rajba

Szeles napok is vannak a Deltában ilyenkor célszerű úgy horgászni, hogy a hátunkba kapjuk a szelet. A zsinóroknak így is hasuk van, ami nehezíti a kapás érzékelését. Érdekes, hogy szeles napokon a csendesebb öblökben nagyon étvágyuknál voltak a csukák. Az alig tíz centiméterrel a felszín alatt cincált, 14 centi hosszú, úszó 95 grammos Fatso wobblert folyamatosan támadták.


Egy csodaszép példány...

A legtöbb csukát, és sügeret a folyó öblözeteiben zsákmányoltuk, a harcsák már az élő Dunán kerültek wobbler végre. Tesztjeinket a Duna-delta Chilia - ágában folytatjuk, mert a laposabb részeken a tavakban, csatornákban még mindig nincs elég víz, de az élő Dunán nem lehet okunk panaszra.
Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...

Fókuszban: Wizard pergető táskák
Megjelent: 2021. június 18. | Forrás: Lukácsi Béla | Tesztek

A legújabb Wizard pergető táskának 3 praktikus változata van, amelyeknek mindegyiknek megvan a saját helye. Ezt járjuk most egy picit körbe, közben megnézzük mi is fér egy ilyen táskába. Mindhárom táska egyedi megoldásokat rejt, de van bennük közös vonás is. Természetesen a színűk megegyezik, illetve közös bennük az is, hogy egy masszív széles vállpánttal a vállunkra akaszthatjuk. Mindegyik táskán a vállpánt állítható, illetve akár le...