Álom ultra light módra:Wizard Samurai
Megjelent: 2018. november 07. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Egy pergetőbot 95 grammos össztömeggel? UL kategóriás pálca 9 mm-es átmérővel, amely már egy átlagos méretű feketesügér alatt is nyélből hajlik? Mire képesek, mit adhatnak az ET. Wizard Samurai család leglágyabb képviselői? Mai cikkünkben ezekre a kérdésekre adjuk meg a választ!

Finomságban, puhaságban a 0,5-5 grammos 1,80-as Samurai az éllovas, és persze a legapróbb csalikkal történő pergetés etalonja, melyet azonnal követ a sorban az ugyanekkora hosszúságú, de valamicskével feszesebb 2-8 grammos változat

Tapasztalt UL pergetők tudják igazán, hogy egy rövid, kettő méter alatti cerkavékony blankkal rendelkező pillekönnyű tűspicces bottal mekkora élmény a halfogás. Ebben a tartományban a közel évtizedes múltra visszatekintő ET. Perch Blade vitte a pálmát vitathatatlanul. Kezesebb, jobban eltalált UL bot abban az árban nem volt, ez tény. Eddig. Ami a Perch-nél jó volt, az most a Wizard Samurai esetében még jobb lett. Cérnavékony tűspicc repíti a legtávolabbra a legparányibb csalit is, mely úgy dolgozik együtt a nyélrésszel, mint az álom. Szó szerint, túlzás nélkül.

Ha már a blank könnyű, alap, hogy a gyűrűsor is az legyen. Az egynyolcvanas pálcán tízet van abból a leghosszabb szárú egytalpas Sic-ből, amit valaha láttam

„..mint a gyermek anyja kebelére…" úgy simul az alkarhoz a 37 cm-es osztott EVA nyél

A súlyközéppont is pont ott van, ahol kell, a legjobb helyen, 2000-es Zauberrel

Tenyerünkben érzünk minden rezzenést. Akár a vékony blankon, vagy a markolat parafacsíkján pihen az ujjunk, az apró ütés, a leheletnyi kapás is úgy fut végig rajta, mint az áramütés

A

Elképesztő bot, félelmetes teherbírással. Nem az az érdekes, hogy a spicctagra csomót is köthetünk, hanem az, ahogyan kirúgja magát. Áhhhhh, iszonyatosan jó

Harmónia a köbön. Bot, orsó, zsinór és pár apró csali a lehető legnagyobb összhangban

A legultrább Wizard Samurai-ok felépítésükben teljesen megegyeznek az előző írásunkban már megismert erősebb társaikkal. A nyéltag osztott, az orsótartó náluk is EVA és csöppnyi parafa kombója, fentről lefelé szoríthatjuk be tekerőninket stabilan az integrált orsótartóba, melyek 2000-esnél ne legyenek nagyobb.

Jóleső elvegyülés a Jurassic Parkban. Azért a Wizard zöld nyéltagja ebben a környezetben is üt. 0,18-as monofillal még megfogjuk az óvatos domit is a vadvizek dzsungelében, de már a csukákkal is partiban leszünk, ha ők kívánnák meg a kisebb csalikat
Amikor a gyakorlat igazolja az elméletet. Csuka csábult el az apró Tinyre. Akadóba szaladó jó hal. Sokszor a szerencsén nagyon sok múlik

A Samurai leglágyabb pálcáihoz a monofil illik a legjobban. A kellő feelinget a 0,06-milliméternél nem vastagabb fonottak, illetve a nanofil zsinórok is megadják, s nem is akárhogyan. Vastagabb típusok sem a bothoz, sem pedig a legsűrűbben használt UL csalikhoz, sem a módszer célhalaihoz nem valók. A pici wobblerekkel és a max. egy-két grammos fejjel szerelt plasztik csalikkal a domolykók, sügérek, pisztrángok és balinok körében leszünk joggal népszerűek.

Minden évszakban jó sügérre pergetni. Városom szívében, a székesfehérvári Vidámparki tavon egész szezonban eredményesek foghatók a kisragadozók

Egy grammos fejjel szerelt hatos kólaszínű Mann’s szelektálta nekem a mohó csapókat

Combos fehérvári feketesügér hajtogatta karikába a legfinomabb Samurai-t. Kicsi bot, nagy élmény!

Sekély vízben, derűs időben próbálkozzunk sötétebb tónusú gumikkal. Érdemes, beválik!

A Samurai láz bevallom, elkapott. Ha egyszer kézbe veszed, nem akarod többé letenni. Tényleg fertőz. Egyet, tud, de azt mindennél jobban: a legapróbb csalit is kontroll alatt tarthatjuk vele! UL bot még nem volt ennyire érzékeny. Kalandra fel!

Forrás: Halmos Mihály

MANNS SHAD
950 Ft
MANNS TWISTER
950 Ft
Salmo Tiny 3cm, S,F
3 390 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...