Apró wobblerekkel a Dunán
Megjelent: 2012. október 02. | Forrás: Szarvas Zoltán | Írások

A Gold Star kifejezetten kisméretű wobblerei közül sikerült párat csatába vezényelni. Az ellen a balinok, jászok és domolykók serege volt, a hadszíntér pedig az élő Duna.

A teszthorgászat célja kifejezetten az volt, hogy megnézzük, ezekkel a (mondjuk ki bátran, olcsó) wobblerekkel mire lehet menni egy igazi élő vízen, ahol ragadozók nincsenek 100x100 méterbe zárva, mint egy mai szóval műanyag tavon.

A Dunán menni kell a hal után, s ha már ismerjük egy kicsit a vizet, még akkor is erősen vízállás függő, hogy milyen mértékű sikerben lehet részünk. A halfaj, amire leginkább számíthatunk, az a balin, de megtalálhatjuk a jászok és a domolykók példányait is. Ezekkel az apróságokkal talán süllőre és harcsára kevésbé számíthatunk.

A balint még a legtöbb dunai horgász látja rabolni, így könnyebben megtalálja. A jász és a domi már nehezebb dió. A jász fordulásait elkaphatjuk a kora hajnali órákban, így némi segítséget nyújthat ez a korán kelőknek. A domi már más tészta, annak rablását a balinétól csak nagyon kevesek képesek első blikkre megkülönböztetni. De lehet, hogy helyesebb volna úgy fogalmazni, hogy a domolykó rablását nehéz pontosan beazonosítani.

Ritkán duplázik rá az áldozatára, még ritkábban triplázik, így ha csak utána fordulunk egy rablásnak, nem látjuk benne a hal uszonyát, vagy egyéb azonosítható részletét, akkor sokszor nehéz megmondani mi is lehetett az. Különösen a Dunán, ahol a domolykó hajlamos az általa oly kedvelt legfelső vízrétegből mélyebbre húzódni, és ott keresni a táplálékot. A legtöbbször bizony semmi sem árulkodik a vízfelszínen arról, hogy a mélyben mi várhat ránk. Legalábbis hal nem árulkodik.

Annál inkább a víz és az aljzat jellegzetességei. A ragadozók nagyon ritkán találhatók meg olyan helyen, ahol semmi érdekes nincs. Ha található valami karakteresebb medertörés, keresztgát, vagy kishalasabb partvédő kövezés, ott sokkal inkább számíthatunk a kis ragadozókra, mint nyílt terepen.

Jók még a nagy gátak tört vizeinek kisebb-nagyobb tükrei, amiben jellemzően sok apró hal talál menedéket a környező rohanó, burványló vízből kiszabadulva. Ahol a kishal, ott lesz az éhes ragadozó is.

Egy nagyon könnyű (ha nem is teljesen UL) horgászatot terveztünk, ezért a legkisebb wobblerek közül válogattunk.

A "Bug" nevű modellek mindössze 2,5 cm-esek, ezeket leginkább csak vékony monofil zsinórral lehet eldobni hatékonyan, vagy speciális pergetőzsinórral. A "Perch-1" nevű változat csak kicsivel nagyobb, 3 cm-es, míg a "Perch-3" a maga 4,5-jével már nagynak számít ebben a társaságban. A "Perch-1" és a "Perch-3" nem csak méretben, de a terelőlemez alakjában is különbözik.

A "Perch-3" a hosszabb lemez miatt mélyebbre is megy, persze még így is nagyjából 1 méterig jut le állóvízen, és 1,5-ig a Dunán. Ez persze mindig zsinórfüggő is. Ezúttal 0,18-as monofil zsinórt csévéltünk egy 20-as méretű Black Spider Spin orsó dobjára, s hogy stílszerűek legyünk, egy színben maximálisan harmonizáló ET Excalibur Spin pergetőbotot állítottunk hadrendbe. Ezzel a felszereléssel még hatékonyan dobhatjuk el a kis csalikat, de akkor sem kell megijedni, ha egy 2-3 kg-os balin kerül horogra (ami meg is történt).

Nem csoda, hogy a legjobb időszak a dunán is a fényváltásra tehető. A kora hajnalok és a késő esték előcsalogatják a ragadozók bátorságát, s ilyenkor számíthatunk a legtöbb kapásra. Az apró wobblerekkel a dobótávolságunk azért limitált, s akár partról, akár csónakból horgászunk, nagyon oda kell figyelni a csendes közlekedésre és tartózkodásra, mert a célhalainkhoz elég közel kell férkőzni. A Dunán ha a jó helyen vagyunk, és a halak is étvágyuknál vannak, a kapás sem várat magára túl sokat. Ha jól csináljuk a dolgunkat , néhány dobáson belül érkeznie kell a ragadozónak. nem érdemes hosszasan időzni egy helyen, jobban járunk, ha a következő helyünk felé vesszük az irányt, ha csónakkal vagyunk, vagy haladunk folyamatosan a kövezésen, szűz pályát keresve.

Többféle vízállásnál, több napon keresztül sikerült halakat fogni a kis Gold Star wobblerekkel. Először a domolykók érdeklődését vettük szívesen, majd jöttek a balinok és a jászok. A balinok azok, melyek szinte mindig foghatók, míg a jászok leginkább este voltak aktívak. Tapasztalatom szerint a jászok hajnalban is mutatták magukat, de megfogni ekkor nehezebb volt, mint az esti órákban. A jász apró szája miatt többször is elvéti a műcsalit, gyakori, hogy sorozza, de nem akad meg.

A domik és a balinok helyzete valamivel egyszerűbb. Ezek magabiztosabban ragadják el az áldozatukat. Persze ha akad termetesebb jász, mint esetünkben egy szűk 2 kg-os, akkor az már ellentmondást nem tűrően veri le az apró műcsalit, s az akár el is tűnhet a szájában. A jász védekezése, különösen, ha egy ilyen darabos példányról van szó, igen heves. Kiváló sporthal. Még a kézben tartva is gyakran megugrik, a horogszabadításnál is illik vigyázni, mind a kezünk épségére (beleakadhat a wobbler horga), mind a halra.

A horgászat alatt bebizonyosodott, hogy nem csak a drága műcsalikkal lehet halat fogni, s ha esetleg beszakítunk egy-egy darabot, nem mindegy, hogy 2-3000 Ft-ba, vagy csupán néhány százba kerül a pótlásuk.

A Gold Star wobblerei között találunk egyébként tört csőrű "Fat Shad"-od, vagy többrészes "Joint" változatokat is, legközelebb ezeket is kipróbáljuk!

Forrás: EnergoTeam

KAMASAKI PERCH WOBBLER
790 Ft
KAMASAKI BUG WOBBLER
790 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...