Black Spider Elite rádiós kapásjelző szett
Megjelent: 2012. október 31. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A pontyhorgászat egyik legnépszerűbb kiegészítője az elektromos kapásjelző. Ma már nagyon sok horgász áldoz arra is, hogy rádiós szettet szerezzen be magának, melynek segítségével egy pillanatra sem marad információ nélkül botjai állapotáról, még ha kissé el is kell távolodni a botjaitól. A Black Spider Elite rádiós kapásjelző szettjét teszteltük.

A kapásjelző szett egy kompakt kis táskában kapott helyet, mely nagyban megkönnyíti a szállítást. Az összeállítás tartalmaz három darab elektromos kapásjelzőt, melyek különböző színű leddel vannak ellátva, és egy központi vevőegységet. A rendszer 433 mHz-es technológián alapul, és 256 lehetséges kombinációval hangolható össze a három adó és a vevő.

A kapásjelző egységek modern megjelenésűek, a fekete és az ezüst kombinációja soha nem fog kimeni a divatból.

Ezüst a felirat, és a jelző aljába integrált szabvány menetes csavar is erre a színre hajaz.

A jeladó oldalán két gombot találhatunk. A felső "T" felirata a "Tone"-ra azaz a hangszínre utal. Ebből négyfélét állíthatunk be. Az alsó "S" a "Sensivity", azaz érzékenység, ami nyolc fokozatban állítható.

Fontos egyébként megemlíteni, hogy az "on/off" gomb több másodperces nyomva tartására kapcsol be, illetve ki a készülék, s ez a gomb egyben a hangerőt szabályozza ismételt megnyomásokra.

A kapásjelzők áramellátásáért egy-egy 9V-os elem felelős, melyet nem tartalmaz az alapszett. Minden vásárló maga választhatja meg, milyen minőségű elemet szeretne használni. Érdemes egy valamirevaló telepet vásárolni, mert akár egy teljes szezont is kibírnak a jó minőségű 9V-osok.

A telepek nyílásában találhatók meg a kódolás összehangolására szolgáló mini kapcsolók. Itt állítható be az a bizonyos 256 féle változat.

Az elemeket pólus-helyesen kell behelyezni, erre figyelmeztet a + él a - jel piktogramja. Ha az elemeket véletlenül fordított pólussal tesszük be, a rendszer nem romlik el, csak nem fog működni, míg fel nem cseréljük a pólusokat.

A kapásjelzők - ez ma már magától értetődik -, nem csak hanggal, de ledes fényjelzéssel is értesítenek a kapásról.

A botok feltámasztását gumírozott felület teszi stabilabbá, és a botok számára karcmentessé.

A csavaros rögzítő elemen egy anya is található, melynek szerepe az, hogy a kapásjelzőt pontosan magunk felé, vagy a kívánt irányba tudjuk berögzíteni.

Hazánkban a természetes vizeken két bottal horgászhatunk, de a szettben gondolnak a speciális pontyok vizekre, így három jeladót találhatunk benne (sőt a negyediknek is megvan a helye, ha valakinek erre lesz szüksége).

A központi egység négyféle színnel, négyféle jeladóval kapcsolható össze. Értelemszerűen a kapásjelző színes ledjével megegyező színnel jelez, így könnyedén láthatjuk, melyik boton kaptunk kapást.

Mivel az érzékenységet nyilván a jeladón állítjuk be, így a vevőn elegendő kétféle beállítás. A hangerő, és a hangszín.

A vevőegység is 9 V-os elemről működik, s hatótávolsága optimális körülmények között eléri a 250 métert. Ez normál körülmények között több mint elég.

A táska tartalmaz egy nyomtatott kezelési útmutatót, melyen a legfontosabb tudnivalók magyar nyelven is elolvashatók.

A Black Spider ELITE rádiós kapásjelző szett kiváló minőségével és megbízható működésével a piac egyik legjobb ajánlata. Esztétikus megjelenése minden használat alkalmával tudatja tulajdonosával, hogy jól választott. Mind a központi egység, mind a kapásjelzők felülete ún. "soft touch" bevonatot kapott, ami nagyon kellemes tapintást tesz lehetővé. A vevő egység kis mérete, és rövid antennája ellenére negyed kilométeres hatótávolságú, ami nagyban megkönnyíti a horgászatunkat. Az egész szett esőálló, így víztől sem kell félteni. A hazánkban előforduló hőmérsékleti értékek nem teszik próbára a rádiós kapásjelzőt, bátran használhatjuk bármelyik évszakban. Így karácsony közeledtével egy nagyon jó ajándék ötlet lehet ez az összeállítás!

Forrás: EnergoTeam

A Concourse Feeder botok
Megjelent: 2024. április 13. | Forrás: Pető Gábor | Tesztek

Az előző posztomban írtam, hogy a Concourse feeder botok megérnek egy külön írást is.  Talán bevezetés képpen érdemes megemlítenem, hogy elég régóta horgászom és mindig is nagyon kényes voltam a felszerelésemre – a barátaim szerint túlságosan is -. Különösen igaz ez a botokra és a hozzá passzoló orsókra. Hosszú évekbe telt mire összeraktam azt a felszerelést, amelyikkel bárhol, bármilyen körülmények között nyugodt szívvel le tudok ülni...

Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...