Cápával támadni keszegre?
Megjelent: 2014. március 25. | Forrás: EnergoTeam | Írások

Most már tényleg itt a tavasz, és egyre aktívabbak lesznek a halaink. A vizek hőmérséklete növekszik, mi pedig a ragadozós tilalmak kellős közepében a békés halak felé fordulhatunk.


Fekete vászon tok rejti a botot

A szezon még igencsak hűvös vizeiben az első "áldozatok" általában a keszegek. Ilyenkor még a télutó hatására jobbára a téli csapatok még megvannak, nem szélednek szét a halak, így a helyválasztásnak döntő jelentősége van. Ha már azt az időszakot éljük, amikor a napsütés hatására a délutánokon a vizek teteje komolyabban is átmelegszik, akkor indulnak el a keszegek a szélvizek, a sekély részek felé.


A bot külalakja tényleg modern

Az év első békéshalas horgászataira egy jó spiccbotot szerettem volna választani. Ki akartam próbálni többféle vízen is, a premiert a Tisza-tóra sikerült időzíteni.


A főzsinór és a horgok

A víz 7 fokos, az időjárás borongós, de legalább a szél igencsak mérsékelt. Késő délután érkeztem meg, a terv egy megalvás, majd másnapi huzamosabb horgászat. Elintézem a csónakot magamnak, de nem bírok a véremmel, másfél óra múlva sötét van, de mégis úgy döntök, hogy megáztatom a zsinórt.


Az esti csendben halak gyűrűztek a felszínen

Kora tavasszal, a hosszú horgászatokat szeretem, mert eleve lassabban hat a etetés a halakra, s jellemző, hogy a legnagyobbak már a több órás etetés végén érkeznek meg, amikor az aljzaton a nagyobb szemcsék maradnak csak, s a kisebb halak tömegei már jól bekajáltak.


A friss csontin kívül nem is próbáltam mást at első este

Miközben haladok a csónakkal gondolom át, hogy egy kissé elkapkodtam a dolgokat, hisz, etetőanyagom sincs még bekeverve, egy új úszóval is szeretnék még szereléket készíteni, ráadásul az egészet fényképezőgéppel szeretném dokumentálni is, szóval minden kicsit körülményesebb lesz, és mindenem van, csak időm nincs, a sötétség meg lassan érkezik. Hiába no, óraátállítás előtt nem könnyű az esti pecások élete.


A bot végén csavaros záróelem kapott helyet

Első az etető, most Benzár Zsolt barátunk vadiúj kajájából próbálok ki egy keveréket. Lesz a vödörbe nagy 3 kg-os vaniliásból, kilósakból is, köztük a Turbo Champion és a Special Concurs verseny etetőkből. Tavasszal nem kell nagy mennyiség, de a minőséggel ne spóroljunk! Ötös spiccbotra szerelek, a víz 2,7 méter. Minimális zajolással állok be, mert viszonylag közel szeretnék horgászni. Minden mozgást a csónakban megfontoltan abszolválok, nincs szükség semmiféle felesleges hangoskodásra!


A bizonyos famintázatú dugó

A Linea Effe Mr. Shark fantázianévvel illetett, IM7-es carbonból készül spiccbotját hoztam magammal. Abszolút mai design, karakteres feliratok, külön ruha a botnak, elsőre teljesen rendben van! 5 részes, ahogy kell, elől famintázatú dugó, alul fém elemek, menetes zárással. Minden tag kivehető, és tisztítható! A bot átmérője valamivel átlag alatti, kényelmes fogású. A carbon spicc végén aprócska fém gyűrű, ebbe köthető, vagy hurkolható a végszerelék. Akinek nem tetszik, el is távolíthatja, és akkor "stonfo" is rögzíthető a végére.

Kihúzva a botot egy egész jó pálcát tarthatunk a kezünkben. Belógása minimális, és a bot önsúlya nem nehéz. Bátran ajánlható gyerekeknek is!


Az 5 tag és a drótgyűrű a spicc végén

Mielőtt a tavaszi pecához, és a vízmélységhez megfelelő, mindössze egygrammos úszót elkezdtem volna felszerelni, három darab közepes gombócot óvatoskodtam be a megfelelő távolságra. Hadd gyűljön a hal, amíg szerelek!


Az egygrammos úszó jó volt este - mert nem rohantak meg a snecik

Sosem szerettem a túlzottan vékony főzsinórt a spiccbotra, így a 0,14-es Carp Expert Match - ami épp kéznél volt -, pontosan megfelelt a feladatra. Előkének 0,12-essel indítottam, ha gáz lesz, akkor lehet finomítani.


A bottal fogott első hal

EnergoTeam Excalibur horgokkal készültem, ezek itt 14-es számozásúak voltak, de a békebeli szortimentek esetén inkább 16-ost írtak volna rájuk! Tehát kicsik. A "Nase" piros, míg a "Bream" hagyományos sötét színű horog, de mindkettő az általam kedvelt hosszúszárú változat.


Néhány dobás alatt összegyűjtött halak

Gyors eresztékmérés, két szem csonti a horogra és már repült is az első dobás. Ahogy beállt az úszó, kis remegés, tétova oldalazás, majd merítette is az első delikvens! Na, ezt szeretem én látni! Az első tenyeres karika már fröcskölt is a víz tetején.


Mentek is vissza

Látszott egyébként, hogy él a víz a fény fogyásával a víztetőn mindenfelé halak gyűrűztek, köztük itt-ott néhány darabosabb egyed is megtörte a felszínt.


Benzár féle versenykaják

Mivel tudtam, hogy már csak néhány dobásra maradt idő, nem is vettem elő a haltartót, csak egy szabad vödörbe merítettem vizet, és abban helyeztem el kis időre a fogást. Az a néhány dobás azonnali kapással folytatódott és rövid idő alatt 8-9 darab karikát összehorgásztam. Hihetetlen volt látni, hogy gyakorlatilag nem kell várni a kapásra, azonnal húzta valami! Mondanom sem kell, hogy nagy várakozással tértem nyugovóra.


Másnap reggeli szebb dévér

Másnap szépen kezdődött minden, sikerült pár darabos dévért szák fölé terelni, de aztán történt valami, és mintha egy egészen más vízen horgásztam volna! Később lett minden világos. A korábban enyhén áradó víz apadóba fordult. Ennyi. Ez tavasszal képes teljesen tönkrevágni a horgászatot.


Jött belőlük pár darab

A délután kis túlzással azzal telt, hogy vagy a törpeharcsák, vagy a snecik miatt kellett bosszankodnom. Ráadásul előbbieket már visszadobni sem lehet, csináljon vele, amit akar az ember, csak ne kerüljön vissza a vízrendszerbe.


Kedveljük?

Törvény az törvény, csak valahogy készülhetne a várható eseményekre a vízkezelő! A jobbára igen apró törpét ugyanis valójában senki sem szeretné hazavinni!


A "cápás" bot mindenesetre jól vizsgázott, tetszett a karaktere. Külön megemlítendő, hogy az Excalibur horgok, kis méretük ellenére milyen jól bírták a törpék csontos szájából való szabadítást!


Ha a nagyobb keszegek passzívak, akkor jutnak szóhoz a snecik!

Hálát adtam a sorsnak, hogy előző nap este kimentem, s hogy a másnapi pecát időben elkezdtem. Ez az időszak adott valamirevaló halakat és élményeket.


A délután nagyon "karcsú" lett

Legközelebb már orsós botokkal megyek ki, s remélhetőleg a halak is nagyobbak leszek. A cél a Duna lesz!

Forrás: EnergoTeam

BENZÁR MIX ETETŐANYAG 1KG, 3KG
1 090 Ft
EXCALIBUR BREAM COMPETITION HOROG
590 Ft
EXCALIBUR HOROG NASE BOLO
590 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....