EFTTEX 2017
Megjelent: 2017. július 05. | Forrás: Gaudi Nagy Bálint | Írások

2016-08-30

Idén június 29.-július 1. között került megrendezésre a 36. EFTTEX (European Fishing Tackle Trade Exhibition). Tudni kell, hogy ez Európa egyik legnagyobb kereskedői horgászkiállitása, ahol sok cég mutatja meg termékeit, újdonságait. Ez a neves szakkiállitás 1981-ben indult el Londonban, azóta minden évben megrendezésre kerül Európa más és más városaiban. Szerencsére idén nem kellett sokat utazni a magyar kiállítóknak, hiszen 2017-ben a Budapesten a Hungexpo-n tartották e neves rendezvényt. 2009-ben már volt egyszer ez a kiállitás kis hazánkban, de talán most még nagyobb népszerűsége volt, erről tanúskodnak az eredmények is!

Energofish stand az EFTTEX-en

= Energofish sikerek az EFTTEX-en

Az Energofish csapat az EFTTEX-en A stand nyitás előtt

2015-ben sikerült megnyerni Benzár Zsoltnak a Best New Soft/Dough Bait kategóriát a Benzár Jelly Maggot-tal, ami akkor világújdonságnak számitott.

Akkori győztes csali megalkotója.

Idén pedig szintén ebben a kategóriában nyert egy hatalmas csaliújdonság, ami nem más mint a Benzár Jelly Baits Luminophore worm. Ez a megtévesztésig hasonlit az igazi gilisztára csak ez még világit is fény hatására. Fontos tudni, hogy ezek a csalik nem gumiból, hanem oldható albuminból készülnek, amik egy idő után lebomlanak természetes körülmények között. Ez sokkal nagyobb előnyt jelent a többi gyártóval szemben, hogy ez lebomlik és nem szennyezi a környezetünket.

Megmutattuk hogyan "működik" a díjra érdemes Jelly Baits Luminophore worm

A nyertes Jelly!

Jellybemutató!

Ugye mennyire hasonlít?! Megvan az 1. hely!

Viszont ne felejtsük el, hogy bezsebeltünk egy közönségdijat is ugyanebben a kategóriában, ami a The One Enzymax speciális erjesztéssel készitett csirázásban lévő kukoricája. Ilyet sem lehetett még látni a boltokban, valószinület ezért tetszett meg a közönségnek, akik erre szavaztak.

Elég különleges csali lesz! Az eredmény jól látható!

Az idei EFTTEX-en is óriási sikert ért el az Energofish, lehet hogy jövőre még nagyobb népszerűsége lesz?!

Nézzük meg közelebbről a standunkat! Újdonságokkal teli polcokat mutatunk, nem véletlen, hogy két díjat is megszereztünk!

Pál István ügyvezető a díjakkal Benzár Zsolt második első díjával
Legújabb orsóink, fejlámpáink Új botjainkat is bemutattuk
A PVA termékek egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek The One termékek, termékújdonságok, ahonnan a közönségdíj is kikerült
Benzár Mix pompom CXP Elastocorn
Jellyk, csaliban nem volt hiány A népszerű Excalibur termékcsalád
Salmo újdonságok Mire számíthatunk 2018-ban?

Forrás:Gaudi Nagy Bálint

CARP EXPERT UNI RUNNER ORSÓ
14 490 Ft
CARP EXPERT NEO DISTANCE 9000 ORSÓ
20 990 Ft
13 990 Ft
CARP EXPERT FEEDER NEO NYELETŐFÉKES ORSÓ
13 990 Ft
ET Outdoor Venus akkus fejlámpa
7 290 Ft
OUTDOOR NEPTUNE 3 LEDES FEJLÁMPA
1 990 Ft
CARP EXPERT METHOD FEEDER FEKETE TEFLON ZSINÓR 300M
1 990 Ft
ET Outdoor Mars elemes fejlámpa 3W
2 190 Ft
ET Outdoor Uranus elemes fejlámpa 3W
1 990 Ft
KAMASAKI SUPER FD ORSÓ
3 390 Ft
KAMASAKI SUPER BRAID FONOTT ZSINÓR 100M
1 890 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...