Egy tavaszi délután
Megjelent: 2010. május 17. | Forrás: Nagy Levente | Írások


Cimboráimmal egy újonnan megnyílt kis horgásztóra igyekeztünk. A vízről keveset tudtunk, csupán néhány információval rendelkeztünk, ami a ránk váró körülményeket és a tavat benépesítő halakat illeti, így nyugodtan mondhatom, hogy „sötétben" tapogatóztunk.


Csongor most ismerkedik
a feederbotos horgászattal.


Szem előtt tartva az ismeretlent, mindenki az általa kedvelt és arra a vízre az éppen jónak vélt módszerrel készült halat fogni.
Volt, ki matchet szerelt, volt, ki feederrel próbálkozott és néhány percre a rakós is előkerült....

Én a spiccbotozást választottam és erre az egy módszerre tettem fel „mindent".
Még véletlenül se vittem magammal más horgászbotot, hogyha a szükség megkívánja, váltani lehessen...

A horgászat első két órájában szinte semmi sem történt, mintha teljesen üres tóban horgásztunk volna, aztán dél körül megrezzent Csongor barátom botjának spicce, jelezve, hogy mégis csak van, mit keresnünk...

Kapás... akasztás és megvolt a nap első hala, egy szép tükörponty személyében, mely különleges volt cimborám számára, hisz első feederrel fogott pontyát tarthatta egy rövid fotózás erejéig a kezében.


Az első hala egy szép tükrös.


A PLUTO Feeder egy alacsonyabb
árfekvésű feederbot, mely jó
segítséget nyújt a technika elsajátításához.

A már jól ismert
CARP EXPERT
match és feeder zsinórok.


Csongor után László következet ki matchbottal magabiztosan terelte partközelbe a bő kettes pontyot, melyet fotózás után, azonnal, vissza is engedtünk társai közé.

A sorban én következtem volna, de sajnos a déli órákra már teljesen világossá vált számomra, hogy ez a nap nem a spiccbotos horgászatról fog szólni, ahogy azt szerettem volna, hisz a halakból azt a néhányat is csak bentről lehetett megfogni.


Szépen tűri a botot.

Szép hal!

Cimboráim közül többen is használják a COMPETITION MATCH névre keresztelt matchbotot.


Néhány órás próbálkozás után feladtam a horgászatot és kézbe vettem a fotómasinát, hogy megörökíthessem cimboráim számára a történéseket, hisz egymás után kezdték szedni 1-3 kiló közötti pontyokat.
Hol László, hol Csongor, hol meg Csaba fárasztott...


Lacika újra fáraszt!


Nem adja könnyen magát.

Segítség is érkezett...


Mindjárt meglesz!

Kérem vissza a horgot.


Íme...

Menjél szépen...


Ahogy telt az idő és egyre közeledett az este, a halak egyre bátrabbak lettek és egyre nagyobb érdeklődést tanúsítottak a csalik iránt, melyeket társaim különböző módszerekkel kínáltak fel nekik.

Jól működött a feeder és a match is egyaránt!

Spicbottal egyszerűen képtelenség volt akkor, azon a napon halat fogni, hisz azok a túlparti kiöntésben és a tó közepén lévő sekélyebb részeken tartózkodtak, melyet 8 méteres spicbottal lehetetlen volt meghorgászni.

Kénytelen voltam néhány óvatos kapással és egy alig tenyérnyi kis ponttyal beérni.


Közben néhány méterrel odébb Csaba is pontyot fogott.


Isten veled...


Nem minden horgászat végkimenetele egyforma... van két véglet. A jobbik, mikor egymás után fogjuk a halakat és elégedetten térünk haza, a másik mikor egyetlen kapás nélkül vagyunk „kénytelenek" végigülni az egész napot.

Ezeket a napokat általában elfeledjük, kitöröljük emlékezetünkből és csak a jóra a sikeres napokra emlékszünk.
Ez a nap más volt, annak ellenére, hogy nem sikerült halat fognom, én is jól szórakoztam és kellemesen töltöttem el azt a néhány órát a vízparton cimboráim társaságában.


COMPETITION MATCH, CARP EXPERT MATCH SINKING, ZSINÓR CARP EXPERT FEEDER SINKING, MARUTO, FIGHTER MATCH

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...