Egy valóra vált álom
Megjelent: 2018. október 04. | Forrás: Szabó Bence | Írások

A feeder horgászok döntő többségét legjobban foglalkoztató kérdések egyike az, hogy hogyan lehet igazán nagytestű pontyot fogni. Személyes tapasztalatom szerint két faktor játszik döntő szerepet a kapitális pontyok megfogásában, melyek közül az egyik a helyszín, a másik pedig a felkészültség. Fontos megjegyeznem, hogy kapitális alatt nem a 10, de még csak nem is a 15 kilogramm körüli példányokra gondolok, hiszen ezekből jószerivel már minden második intenzíven telepített tóban él több tucatnyi, sokkal inkább a matuzsálemi korú, 20 kilogrammot közelítő vagy azt meghaladó testsúlyú egyedekre.

Aki jól ismeri a magyar vizeket, az tudja, hogy kevés olyan van közöttük, ahol feeder bottal is reális esély kínálkozik igazán nagy pontyot fogni. A Harsányi Horgásztó viszont azon kevés tavak egyike, ahol mi, rezgőspicces horgászok is átléphetjük a bűvös, 20 kg-os álomhatárt. Tavaly jártam először ezen a vízen, mint utóbb kiderült, teljesen felkészületlenül, aminek egy nem várt betli lett az eredménye. Nagy csalódás volt ez számomra, de tudtam, hogy hol hibáztam, így alig vártam, hogy újra megkísérelhessem itt a pontyfogást.

Az utóbbi időben kedvencemmé vált keverék, mely Harsányban is fantasztikus fogásokat eredményezett!

Első lépésben a mikropelletre vittem fel a két aromát, majd egy kézi permetező segítségével elvégeztem a nedvesítést.

Mivel nem egyszerű helyet kapni e rendkívül népszerű tó partján, ezért a revansra pont egy évet kellett várnom. Csak úgy, mint legutóbb, az írás apropóját képző látogatásom során is Roland barátom kísért el, aki a tó egyik legjobb ismerője, hiszen tucatnyi 20, sőt 25+-os ponty fűződik már a nevéhez. Természetesen az ő iránymutatásait is szem előtt tartottam, amikor a bevetendő csalogatóanyagokon és a taktikán törtem a fejem, emellett számba vettem mindazokat az információkat, amelyeket az egy évvel ezelőtti látogatásom során tapasztaltam. Ezek közül két dolgot emelnék ki: az egyik, hogy valamilyen úton-módon ki kell kerülni a tó hatalmas dévéreit, a másik pedig, hogy folyamatosan és a lehető legpontosabban kell etetni a siker érdekében.

Amíg a pellet pihent, addig bekevertem a két etetőanyagot, melyekbe a halolaj is került. Végül az elkészült pelletet és etetőanyagot összekevertem, és kész a kosaras keverék.

Az első dobások után végig a torkomban dobogott a szívem, hiszen nagyon szerettem volna legalább egy pontyot fogni Harsányban. Sajnos ez a reggeli órákban még nem sikerült, azonban amikor ráleltem a megfelelő csalira, nem kellett sokat várnom a kapásra. Már az első, épp csak 10 kg-os tükrösnek is rendkívül örültem, de amikor a fényképezkedés közben a másik orsóm fékje is felsírt, egyből éreztem, hogy nem akármilyen napnak nézünk elébe!

Etetésre kizárólag a Benzár Prémium Black Halibut Pelleteket és némi aprómagot használtam.

A horgászat csúcspontja azonban még hátra volt. Dél körül járt az idő, amikor a menetrendszerű, rakétás etetést követően a balos botom spicce meggörbült. Természetesen nem késlekedtem a válasszal és határozottan ráemeltem arra. A bevágás pillanatában elkezdett mocorogni a másik botom vége is, de ekkor még azt hittem, hogy csak a két zsinór volt túl közel egymáshoz és összeszedtem az egyikkel a másikat. Azonban a mocorgás hamar intenzív tekeredésbe ment át. Alig akartam elhinni, de gyakorlatilag egyszerre volt kapás mindkét boton! Innentől valódi csapatmunka vette kezdetét, melybe rajtunk kívül a szomszéd spori is bekapcsolódott, hiszen elkélt a segítség a szákolás során. Bő fél órás fárasztások után gyors egymásutánban került bölcsőbe két, egészen fantasztikus, bőven 20 feletti bajszos. Szavakkal nem lehet leírni azt, hogy mit éreztem ekkor. A mérlegelés során kiderült, hogy mindkét ponty új egyéni rekordot jelentett számomra, hiszen a töves 22,70 kg-ot, míg a tükrös 22,90 kg-ot nyomott. Horgászpályafutásom kiemelkedő pillanatai voltak ezek, hiszen nagy álmom volt belépni a 20+-osak táborába! Azonban a nap hátralevő részében sem unatkoztunk, hiszen sorra jöttek a szebbnél-szebb, rendkívül jó erőben lévő harsányi pontyok, melyeknek nagyon ízlettek a felkínált finomságok.

A halolajba áztatott halibut pellet remekül szelektált, hiszen mindössze egyetlen dévért fogtam vele!

Persze, egy Bicolor Method Pop-up csalival még vonzóbbá lehetett azt tenni a nagypontyok számára.

Benzár Method Feedereim minden porcikája a távdobást szolgálja, mindemellett fárasztani is élmény velük!

A nap végére kellemesen elfáradtam és élményekkel telve kezdtem neki a pakolásnak. Jó volt megtapasztalni, hogy tulajdonképpen minden ült, amit elterveztem és a tökéletesen működő felszereléseknek és csalogatóanyagoknak hála egy fantasztikus horgászatban volt részem!

Alig várom, hogy újra megmérkőzhessek az itteni pontyokkal! Az eredményről természetesen be fogok számolni!

A harsányi pontyok menüje:

    800 gramm Benzár Seria Method Black Halibut etetőanyag
    800 gramm Benzár Seria Method Green Betaine etetőanyag
    800 gramm Benzár Black Halibut Method Pellet
    100 ml Benzár Bait Booster Fokhagyma&Robin Red
    50 ml Benzár Bait Steam Fokhagyma&Robin Red
    2 kupaknyi Benzár Bait Liquid Komplex Halolaj

Felszerelésem elemei:

    390-es Benzár Method Feeder bot
    Carp Expert Pro Cast Method Feeder orsó
    0,20-as Carp Expert UV főzsinór
    0,25-ös fonott dobóelőke
    35 grammos Carp Expert Giant kosár
    0,16-os Kamasaki Super Braid előkezsinór
    8-as Maruto 8356-BD márkajelzésű horog

A CXP Pro Cast Method Feeder orsó tökéletes társa a botnak. Ezzel az összeállítással nem gond a 100 méter meghorgászása!

A nap csúcspontja! Alig néhány másodperc telt el a két kapás között. Hihetetlen élmény volt!

Fantasztikus halak lakják a tavat!

Ő dolgoztatott meg a legjobban, hiszen közel egy órán keresztül birkóztam vele!

Forrás: Szabó Bence

MARUTO HOROG 8356-BD CARP HOOKS BARBED FORGED STRAIGHT EYE HC BLACK NICKEL
850 Ft
KAMASAKI SUPER BRAID LEADER
890 Ft
CARP EXPERT UV ZSINÓR 150M, 300M
1 050 Ft
BENZAR MIX BICOLOR METHOD POPUP 7MM
1 390 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...