Egyesületi vizeken
Megjelent: 2017. április 12. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Egy egyesületi víz, ahonnan nem lehet halat elvinni. Igen, egy egyesületi víz, ahonnan nem lehet halat elvinni. Megmondom őszintén, elsőre nekem is hihetetlennek tűnt mindez, hiszen az „egyesületi tó" és a „nem lehet halat elvinni" kifejezések csak a legritkább esetben szerepelnek egymás után. Jól tudjuk azonban, hogy a kivétel erősíti a szabályt! Ebben az írásban a kivételek egyikén történt horgászatomról olvashattok.

Frankó Zoltán, csapatunk új tagja invitált egy horgászatra hozzájuk, Makóra, a Téglagyári tóra, ami a Sporthorgászok Egyesülete Makó kezelésében lévő tórendszer. Ebben semmi különleges nincsen, hiszen egyesületi kézben lévő vizek gyakorlatilag minden településen vannak, azonban ez itt más. Hogy miért? Rögvest kiderül!

A Téglagyári-tó a magasból.

Két, különálló vízfelülettel is rendelkezik az egyesület. Az egyik nagyobb, ~4 hektár területű víz, a másik pedig egy kisebb, 2-2,5 hektáros rész. A dolog érdekessége az, hogy utóbbi tóból, melyet egyébként a helyiek „Dögös-tónak" neveznek, kizárólag az idegenhonos ezüstkárászt lehet elvinni, tehát a pontyot, a bodorkát, a süllőt és a csukát nem! Ez a víz sporthorgásztóként üzemel. A helyiek elsősorban versenyeket szoktak rendezni itt, ahol lehetősége van az egyesületi tagoknak arra, hogy megmérkőzzenek egymással, természetesen a barátság jegyében!

Ezen a március eleji napon még meglehetősen kopár volt a part, nyáron ez nem ilyen ám!

A tó bányató, emiatt vízmélysége igen nagy, átlagosan 4 méter. A Dögös-tó fő hala a ponty, de szép számmal fogható az amur és a bodorka is. A rablóhalak szerelmeseinek szívét pedig a kiváló süllő és csukaállomány dobogtathatja meg igazán. Én ezen a napon is elsősorban pontyot szerettem volna fogni. Zoli elmondása alapján a leggyakoribb méret a 0,5-1,5 kg közötti, melyből akár napi 10-15 darabot is lehet fogni, majd természetesen visszaengedni!

Törekedtem az egyszerűségre, ezért mindössze ládámat, egy vödröt, némi horogravalót és persze egy botot vittem magammal.

Az etetőanyaggal kapcsolatban viszont szándékosan nem kértem ki Zoli véleményét, ugyanis mindenképpen a Benzar Mikropelletekkel szerettem volna horgászni, mégpedig method kosárban. Azonban ezekből rengeteg különböző ízű és színű kapható, dönteni tehát nem annyira egyszerű. Ez alkalommal úgy határoztam, hogy az édesebb vonalat teszem próbára, egészen pontosan fél zacskó epres mikropelletet kevertem egy marék ananászossal. Bíztam abban, hogy az epres, így természetesen piros pelletszőnyegen az a néhány szem sárga színű, ananászos pelletszem még inkább felkelti a közelben portyázó pikkelyesek figyelmét. A tó nagyon alacsony hőmérséklete miatt azonban nem kizárólag vízzel állítottam be a pellet tapadósságát, hanem tettem bele némi CSL Turbo Aromát is. Ez a folyadék kizárólag a mederfenéken terjed, pontosan ott, ahol a halak a kora tavaszi időszakban tartózkodnak, ezért nálam a hideg vízi keverékek kihagyhatatlan eleme a CSL!

Eper, ananász és édes kukorica. Kell ennél ínycsiklandóbb egy hideg márciusi napon?!

Szerencsére ezt uszonyos barátaim is így gondolták, nem kellett sokat várnom az első jelentkezőre.

Nem kellett nagy távolságra horgásznom, elegendő volt mindössze 40 métert dobnom. Ehhez ismét tökéletes eszköznek bizonyult a Benzar Allround Feeder 330-as változata. Kényelmesen, pontosan és mindenféle erőlködés nélkül tudtam vele horgászni az erős oldalszél ellenére is. Persze kellett egy megfelelő orsó is a bothoz, ami egy 2017-es új termékünk, a Carp Expert Feeder NEO volt aznap. Ez egy nyeletőfékes, kimondottan feeder orsó, mely 5000-es és 6000-es változatban is kapható. Nekem bőven elegendő volt az 5000-es kivitel, hiszen semmi sem indokolta a nagyobbat. A végszereléket sem bonyolítottam túl, egy 30 grammos CarpHunter Method Flat kosárral pecáztam, melyen végeztem egy aprócska átalakítást, hiszen a középső áthidalóját egy szike segítségével kivágtam, elősegítve ezzel a pelletmix még gyorsabb bontását.

Várakozás „Allround módra"

Igazán impozáns, nyeletőfékes feeder orsó a NEO!

6 perces ütemet horgásztam az elejétől kezdve, és szerencsére néhány dobás után megjelentek a halak a kialakuló etetésen. Eleinte lassabban, de ahogy telt az idő, egyre rövidebb időn belül talált gazdára a bevetett horgom. Gyönyörű, makkegészséges pontyocskákat fogtam! Nem voltak nagyok, de nem is ez a lényeg, hiszen előbb utóbb azok lesznek, mert innen nem fogja senki elvinni őket!

A fárasztások mindegyike így végződött!

Nem véletlen a mosoly, hiszen igazi örömpeca kerekedett a nap végére!

A csalik terén viszont nem minden a várakozásaimnak megfelelően alakult. Úgy gondoltam előzetesen, hogy az etetőpelletekkel rokon ízű csalik fognak majd igazán jól működni, nem így lett. Két csali volt kiemelkedően eredményes, az egyik a krilles Turbo Soft Pop-up, a másik pedig a Carp Expert Elastomaggot volt. Előbbi egy markáns, nagyon karakteres, de elsősorban büdös, hallisztes csali, míg utóbbi lebegő csontiimitáció. Előbbit horgon kínáltam fel egy szem élő csonti kíséretében, míg utóbbit önmagában használtam vékony csalitüskén. Nehéz lenne eldönteni, hogy melyikkel tudtam több kapást elérni, szerencsére mindkettő nagyon jól működött a „dögösön"!

Krilles Soft csontival kombinálva. A pontyok imádták!

Hamarosan elérhető lesz a Turbo Soft Pop-up csalik kisebb változata is!

Voltak azonban olyan periódusai a pecának, amikor a kapások hosszú percekig elmaradoztak. Ilyenkor felszíni aromázással tudtam újra kapást elérni. Ez annyit tesz, hogy a már megtöltött method kosárra öntöttem egy kevés CSL Turbo aromát. A túlaromázott keveréknek pedig a halak nem tudtak ellenállni!

A pink volt a nyerő!

Egy apró trükk, ami sokszor aranyat érhet!

Gyorsan elrepült a horgászatra szánt idő, hiszen remekül szórakoztam! Sikerült tíznél is több pontyot szákba terelnem, ami bizonyítja, hogy micsoda lehetőségeket rejthet egy megfelelően gondozott és telepített EGYESÜLETI víz is. Igen, egy egyesületi víz, ahonnan nem lehet halat elvinni. Hasonlóan eredményes horgászatokat kívánok mindenkinek!

Forrás: Szabó Bence Energofish Feeder Team Fotók: Lukácsi Béla és Szabó Bence

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...