FEHOVA negyedik felvonás
Megjelent: 2013. február 17. | Forrás: EnergoTeam | Események/Kiállítások

Elérkezett a FEHOVA negyedik egyben utolsó napja. A napi program ismertetése helyett következzen egy összegzés a jubileumi kiállításról.

Programok! Nos, elmondhatjuk, hogy nagyon kritikusnak kell lennie annak, aki azt mondja nem találta érdekesnek a 2013-as FEHOVA kiállítást. Csak a horgász részen, négy nap alatt 82 előadást hallhattak az ide érkezők, ebből 15-öt az Energofish mesterhorgászaitól. Büszkén mondhatjuk, hogy az Energofish adta a legszínesebb műsorokat, többféle horgászmódszer legnevesebb képviselőinek gazdag tapasztalatát láthatták-hallhatták az érdeklődők.

Benzár Zsolt többszörös román nemzeti bajnok finomszerelékes horgász, a mathbotos szerelékekről tartott rendkívül érdekes előadásokat.

Szilvási Szilárd sokszoros magyar válogatott finomszerelékes horgász, spiccbotos és bolognai botos bemutatókat tartott.

Koós Ferenc neves harcsahorgász érdekes és látványos előadásai kuriózumnak számítanak a kiállításokon.

Végül, de nem utolsó sorban a Salmo Hungary is bemutatott néhány csalit, csali vezetési technikát, és persze a megújult Spinn Blade szériát.

Érdemes megemlíteni, hogy több termék debütált idén a FEHOVÁ-n. Összesen 150 termék érkezett a kiállításra úgy, hogy itt került először a nagyközönség elé. Hála az elmúlt év folyamatos fejlesztő munkáinak, és a tesztelésnek köszönhetően több teljesen új, vagy továbbfejlesztett horgászcikk kerülhetett bemutatásra. Mindent összegezve, egy nagyszerű kiállításon vagyunk túl, ahol bizony még a fanyalgók is találhattak érdekességeket, újdonságokat.

Néhány képpel zárjuk négynapos beszámoló sorozatunkat. Reméljük jövőre is találkozunk a 2014-es XXI. Fegyver Horgász és Vadász kiállításon, nem csak azokkal akikkel találkoztunk az idei vásáron, de azokkal is, akik most nem látogattak ki!

Egy maréknyi a Salmo újdonságaiból
Egy maréknyi a Salmo újdonságaiból
A Hungexpo 2013- ra szóló egész éves belépője is a nyereményhez tartozott
A Hungexpo 2013- ra szóló egész éves belépője is a nyereményhez tartozott
A kiállítás minden napján 2Energofish ajándékcsomag kerültsorsolásra, a negyedik napon plusznyereményként egyKülöndíjat sorsoltunk ki, íme aboldog nyertes
A kiállítás minden napján 2 Energofish ajándékcsomag került sorsolásra,
a negyedik napon plusz nyereményként egy különdíjat sorsoltunk ki, íme a boldog nyertes!
Benzár Zsolt nem egy ideges típusú horgász ezt sugallta a pódiumon is
Benzár Zsolt nem egy ideges típusú horgász, ezt sugallta a pódiumon is
Azért néha átkukkantottunk a vadászokhoz is
Azért néha átkukkantottunk a vadászokhoz is
Sikeres volt az Energofish kiállító és vásártér!
Sikeres volt az Energofish kiállító- és vásártér!
A gigaakvárium nagy tömegeket vonzott
A gigaakvárium nagy tömegeket vonzott
Íme, nézzétek! Ez is most került a polcokra
Íme, nézzétek! Ez is most került a polcokra!
SzilvásiSzilárd becsapta a halakat azaláhulló csontkukacokkal
Szilvási Szilárd becsapta a halakat az aláhulló csontkukacokkal
Koós Ferenc előadása rendkívül érdekes volt, és szintén nagy tömegeket vonzott
Koós Ferenc előadása rendkívül érdekes volt,
és szintén nagy tömegeket vonzott
A horgász színpadon is nagyüzem volt, itt éppen a napi nyeremények sorsolása zajlik
A horgász színpadon is nagyüzem volt, itt éppen a napi nyeremények sorsolása zajlik
A Salmo Hungary rendkívül érdekes előadást tartott, melynek a végén nem maradt el a köszönő tapsvihar
A Salmo Hungary rendkívül érdekes előadást tartott,
melynek a végén nem maradt el a köszönő tapsvihar
Még egy adag újdonság
Még egy adag újdonság

Forrás: EnergoTeam

FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...