Február, hol a nyár?
Megjelent: 2012. február 14. | Forrás: Szegye | Írások

Friss idő van, nyugtázom magamban, ahogy kilépek a lakásból, majd szaporán szedem lépteim autóm felé. A napok óta tomboló hideg most valamelyest enyhült, a felhők mögül előbukkanó nap csak tovább erősíti ezt az érzetet. Gyors pillantás, és leltár a csomagtartóban, az új lékhorgász botok, orsók, csalik minden rendben, máris robogok Szent Pál irányába. Nándi barátom meghívása, mindig jóval kecsegtet (nem a levegőbe beszelő típus) ez mostani bezártságomban kivételesen kapóra jött.


Kevés hozzávaló, és egy gyönyörű ponty


Nándi komoly gyerek, egy halgazdaságot támasztott fel poraiból, ami már enyészetre volt ítélve, ezért adok a szavára. Forró teával vár az ajtóban, majd szűkszavúan ecseteli, hogy pontyok járnak a lékek körül, es rám gondolt egy léki peca erejéig.


Ilyen hideg téli napokon egy ponty is ajándék, nem hogy több


- Nagy reményeket azért ne táplálj, mert borzasztó hideg a víz és félek, hogy nem jársz sikerrel, de próba szerencse! - mondta felém búcsúzásképpen és már el is tűnt az irodában. Szerencsére, optimizmusom határtalan, csak pont a pontyok fölött sikerüljön, léket fúrnom, a többit megoldja az etetőanyag meg a szúnyog. A tavat rendkívül vastag jégpáncél borítja, látom a kifordított jégtömbön, hogy bő 40cm is megvan. Ledobom, a cuccot a jégre majd gyorsan fúrok 6 léket a mélyebb szakaszokra. Mindig lenyűgöz az orosz lékfúró, másodpercek alatt mindenféle erőlködés nélkül megbirkózik a legvastagabb jéggel is. Szibériában volt idő és jég kikísérletezni a legtökéletesebb lékfúrókat. Vizet keverek az etetőanyaghoz, amíg beázik, nekiállok horgászbotot szerelni! Black Spider ICE FEEDER olvasom a botzsákon es kíváncsian bányászom elő a lékpecát! Meglepetten konstatálom, hogy a bot három különböző erősségű spiccel rendelkezik, mint egy igazi feederbot. Beépítem a vékonyabb spiccet, majd felvértezem a botot, a Black Spider Bolo orsóval, és nekiállok a szerelék összeállításának.


Ide azért nem árt a nagyobb méretű lék


Competition Leader damilt fűzök át a gyűrőkön, rácsusszan egy 1gr-os úszó csúszóra szerelve, hozzávaló ólom, majd direktbe egy Excalibur Carp Maggot 14-es horog. Az etetőanyag állaga tökéletes, mindegyik lékbe diónyi nagyságút beeresztek, majd pár szem csontit dobok ráadásnak! Gyors mélységmerés, a víz bő kétméteres és az eresztéket úgy állítom be, hogy a horog 4-5cm-re lebegjen az aljzattól. Titkos csalimat (szúnyoglárva) előbányászom termo kabátom belső zsebéből, bőven megtűzöm vele a horgot, majd leengedem a lékbe. Nincs más dolog, mint várni, etetőanyag a helyén, szúnyog bőven a horgon, ponty legyen a farkán, ha ellen tud állni a csábításnak. Hosszú percek telnek el, árgus szemekkel lesem az úszót, de rezzenés sem látszik az antennán. Bő félóra alatt mind a 6 léket végig horgászom, eredménytelenül.


Alkalmi pontymatrac


Optimizmusom lankadóban, próbálok logikát vinni a horgászatomba, ha jó helyre fúrom a léket, az ott mozgolódó halak - ha nem is esznek - de billegtetik az úszót, úgyhogy elárulják az ottlétüket. Az idő szorít, lépteimet egy régebben vágott lék irányába veszem, remélve, hogy a pontyok ott tartózkodnak. A léket vékony jég fedi, nem kell lékfúró, sarkammal könnyedén betöröm, majd két marék kaját dobok be, csontival vegyesen. Felszerelés áthelyezve, ismét várom a csodát, amiben már csak titkon reménykedek, mert a percek múlásával arányosan fogy az optimizmusom.


Szépen húz a következő ellenfél is


Hova került a világ bámulom a bakancsot a lábamon, ez is orosz gyártmány! EVA talppal szuperkönnyű, ennek ellenére mégis nagyon meleg, nemhiába, ami hideggel kapcsolatos az az oroszoknál megbízható. Közben megtörténik a csoda! Úszóm pöccen egyet es határozottan elindul oldalra. A bevágás testes halat sejtet, de nem fejt ki különösebb ellenállást, megfutamodik 3-4 métert de az orsó fékje végzi a dolgát, rövidesen kiló húsz körüli pontyot emelek ki a lékből. Adrenalin szintem az egekbe ugrott! Nejlon szatyorra fektetem, egy foto erejéig, hogy ne sérüljön, majd egy távolabbi lékbe eresztem szabadon, nehogy elzavarja a többit. Diónyi ráetetés csontival fűszerezve es várom a következő delikvenst.


Egy ekkora pontynak nyáron is örülünk


Jóformán be sem áll az úszó jön az újabb kapás, szinte el sem hiszem, hogy így felpörögtek az események. Közben elégedetten bámulom a feederspicc bólogatását. Újabb pikkelyes koma néz farkasszemet velem a lékből, van bő két kiló, óvatosan a szemgödör peremet megszorítva kiemelem. Pózolás, majd búcsút int farkával a távolabbi lékben. Újabb adag etetőanyag, újra csalizás, majd pillanatok alatt 2 kapást rontok! Nem hiszem el, indul az úszó rávárok majd bevágás es most már ül is a horog! Idegesen megfutamodik, próbálom kivédeni a kirohanásait, de hiába. Meglazult a zsinór, elment. Csalódottan veszem ki, a cuccot es meglepetten konstatálom, hogy pikkely van a horgon. Ez az! Sokan habzsolják az Ice mixet és kabátba akadva húzzák el a cuccot. Gyorsan ráhúzok a mélységre, a horgot fenekére fektetem, es feszülten figyelek. Ismét bólint az úszó, és pontyosan oldalazik, ül a bevágás szépen szájban és nem kabátban. A képlet működik, zsinórban 5 pontyot kapok ki a lékből, és mind szépen szájba akasztva! A mínuszok ellenére lassan felmelegítem a vizet, fotózz, fuss, engedd el, mindez kezd sok lenni, de állom a sarat, azaz a havat betyárul. Újabb bevágás, komolyabb halat sejtet, rugdalózik rendesen, húzza a damilt maga után, de egy percig sem kétséges a küzdelem kimenetele.


Felemelő mikor felbukkan egy gyönyörű ponty a lékben


Gyönyörű bőrponty jelenik meg a felszínen majd újult erővel a mélybe tör, de a japán damyl nem kegyelmez, rögtönzött stúdiómba invitálja őkelmét fotózásra. Nem adnám magam, egy vak lóért annyira büszke vagyok és képzeletben veregetem saját vállam. De a csoda, ahogy jött, úgy el is múlt, hirtelen, semmi előjel nélkül eltűntek a potykák. Hiába állítgatom a mélységet, teszem, a szúnyogot helyezem a cuccot jobbra, balra a lékben semmi válasz, ennyi volt. Még vagy 10 percig próbálkozom, majd feladom, irány haza. Útközben telefonos beszámolót tartok Nándinak, ki hitetlenkedve hallgatja milyen élményben volt részem röpke 40 perc alatt. Gyere el máskor is, invitál szívélyesen, amit rögtön el is fogadok, érezvén hogy lassan szerelmese leszek a lékipecának!

EXCALIBUR HOROG CARP MAGGOT
590 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...