Fogós tavaszi horogcsalik
Megjelent: 2014. március 18. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A természetes növényi és állati eredetű csalik mellett a különféle puffasztott magvak és speciális eljárással létrehozott csalogató anyagok megjelenésével átütő változás, új korszak kezdete jött el. Sikerességük okát több irányból is megközelíthetjük. Többségük a nagy levegő és olajtartalmuk miatt ingerlőn lebegnek a talaj fölött, ínycsiklandozó ízesítésüknek köszönhetően nincs az a békés hal, amelyik nemet tudna mondani a kísértésnek. Fogóssága és kényelmes használata mind a létjogosultsága mellett döntött, nem igényelt a tárolása nagy odafigyelést (nem romlott meg, nem kellett hűtve tárolni, stb.), minden esetben frissen, jó minőségben a rendelkezésünkre állt.

Cikkünkben olyan pufikat és pelleteket gyűjtöttünk össze, melyekkel akár már az első tavaszi napokon - élő csalik hiányában is - eredményesek lehetünk.

Carp Expert Dipped Puffi

Az eltelt évek során a Carp Expert cég magas minőségű békés halas kiegészítőivel, etetőanyagaival tette le a névjegyét. Itt volt az ideje annak, hogy a horogra valók gyártásával is az élmezőnybe kerüljön.


Állaga és aromája teszi első osztályú csalivá

A cég szakemberei semmit sem bíztak a véletlenre. Étkezési minőségű kukoricából, extrudálással készítették el kukorica alapú pufijukat. Az eljárás során speciális aromázási és színezési folyamaton esett át minden egyes szem, ez garantálja a csali vízben történő lassú olvadása mellett a gyors íz és illatanyag kibocsátást is.


A többféle csábító ízben gyártott csali mérete 8 és 12 milliméter között változik

Olajos bevonatának köszönhetően ennek a pufinak kimagaslóan jó a lebegőképessége. Alkalmazható kombinált csalizáshoz, a nagyobb mérete akár egy kukoricaszem lebegtetésére is képes. Önmagában alkalmazva is nagyon eredményes, a horgon sokáig tart. Célhalaink szájméretéhez és ízléséhez alkalmazkodva a csali mini (6-8 mm) és maxi (12mm) méretekben, valamint 9 féle ízesítésben kapható.


Eper és red fish golyócskák extra gyümölcsös ízben


A mini golyók 10-8-6-os pontyos horgokon mutatnak igazán jól


Nagyobb testű békés halak ellenállhatatlan csalija a 12 mm-es Red Fish golyók


Nagytestű pontyok, kárászok és dévérek csemegéje

Carp Expert horogpelletek

A nagytestű halaink egyik kedvenc csemegéje. A pelleteket még fogósabbá tehetjük ha dipeljük őket. A Carp Expert dippelt pelleteket magas olaj, fehérje és aminosav tartalmuknak köszönhetően a halak rendkívül előszeretettel fogyasztják.

A kínálatban ugyanúgy megtalálhatók a hideg vízben jól használható típusok, ízek, mint a felmelegedett vizek, a legmelegebb nyári hónapokra ajánlható csalik.


Kiváló minőségű Carp Expert horogpelletek

A kemény pelletek nagyon tartós csalik, vízbe érve sokáig megőrzik anyagszerkezetüket, formájukat. Jól ellenállnak az etetésen jelenlévő kisebb halak csipkedésének. Méret szerint kétféle kiszerelésben kapható, a 70 grammos dobozok 9-12 mm-es és 12-16 mm-es pelletszemeket tartalmaznak.


Red Fish pelletszemek, melyeket szilikonból készült pelletkarikával,
vagy ún. csaligumival rögzíthetünk a horgon

Carp Expert puffi

Pontyhorgászok körében a mai napig rendkívül népszerű horogcsali ízesített változatát próbálhatjuk ki.


A Carp Expert puffik három különböző méretben, 10 féle ízben,
és megannyi színváltozatban kaphatók

A Carp Expert Puffi nemcsak tartós, de rendkívül fogós is. Használható önmagában, de szendvicsként, más csalikkal kombinálva, azokat meglebegtetve szintén eredményes. Nemcsak horogálló, de hosszan tartó intenzív aroma kibocsátásra is képes.


Nemcsak illatával, élénk színével is felhívja magára a halak figyelmét


Bátran alkalmazzuk növényi és állati eredetű csali mellé is. A fogósságot nagyban növeli


Egyszerű method feederes végszereléken

Benzar Mix Corn Boilie

A kenyértésztákból készült halcsalik minden évszakban kimagasló eredményességgel működnek. A kenyérfélék illatának egyik békés halunk sem tud ellenállni. A Benzár Mix kenyérgolyója ismét új színt, új lehetőséget vitt a pontyhorgászatba.


Benzár-féle kenyér-bojli visszazárható dobozában

A vékony cérnaszálon rögzített csali hisz rendkívül jól bírja a dobást, a horog szakállának köszönhetően a leesésére esély sincs, végig stabilan ül a csali a horgon, legyen szó bármilyen mértékű vízbe csobbanásról.

Csalink nedves környezetben látványos változáson megy át. A „szárazon" 10mm-es golyók megduzzadt kenyérrózsaként ingerlik kapásra a pontyokat, nagytestű dévéreket és kárászokat! Tavasztól őszig minden víztípusra ajánlott, eredményes éppúgy folyóvízen, mint tavakban, holtágakban.


Az ellenállhatatlan illatfelhő mellé figyelemfelkeltő színek is párosulnak


Fizikai képtelenség, hogy a horogról lepottyanjon

Benzar Mix Turbo Soft „pop-up" Pellet

Kiváló minőségű csali, mely tartós, a horgunkon akár egy napon át tartó lebegő, azaz pop-up pellet. Extra rugalmassága miatt a fizikai hatásokkal szemben teljes mértékben ellenálló. Nem kell félni attól, hogy a horogra tűzés alkalmával szétreped, vagy töredezik, akár a vízben idő előtt leázik.


Nemcsak a csali, de az aromazáró doboz is rugalmas és ellenálló.
Ennek is van jelentősége, hiszen sokszor kell majd magunkkal vinni a horgásztáskában

Horogra tűzve vagy hajszálelőkés szerelékkel egyaránt felkínálható. Az 50 grammos dobozban körülbelül 150 darab horogcsalit találunk. Intenzív aromával rendelkezik, mely révén nagy hatótávolságú csaliról beszélhetünk.


A fém fedelet egy mozdulattal eltávolíthatjuk, majd a műanyag tetővel újra zárhatjuk az edényt


Az extra csalogató hatást kifejtő pop up (lebegő) pelletek


Rugalmasságának ékes bizonyítéka az alábbi művelet. Összenyomás után…


… azonnal visszaugrik eredeti állapotába

Forrás: EnergoTeam

BENZÁR MIX TURBO SOFT PELLET
1 100 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...