Gold Star Blackie
Megjelent: 2010. március 16. | Forrás: Murányi Antal | Tesztek


El sem hisszük elsőre, hogy ez a parányi orsó öt golyóscsapágyat rejt magában. Ez pedig már világosan jelzi, hogy nem játékorsó ez a törpenövésű feka kurbli. Megpörgetve máris beindítja a horgász fantáziáját – bolognai? Finom pergetés? Könnyű úszózgatás? Netán nyakék? Kulcstartó? (Bocsi, ez utóbbiak már rosszindulatú célozgatások, hihi…) Tény viszont, hogy a Blackie 5 sugall némi komolyságot is, ami miatt egyre égetőbb vágyat éreztem, hogy kirázzam belőle az alkatrészeket, és mindent alaposan szemügyre vegyek.


A teljesen grafit orsó fedelét négy darab (viszonylag) nagy méretű csavar tartja – na igen, azért csak „viszonylag", mert ebben az orsóban mindig iciri-piciri, legalábbis az eddig megszokott mértékeink szerint. Az egész ház körülbelül egy nagyobb dió méretével vethető össze, az orsó pedig mindenestől alig nagyobb Encike öklénél, amikor egy szem zselés bonbont tart benne…


A rotor szorítócsavarja alatt máris megtaláljuk első jelét annak, hogy ezt az orsót komoly horgászok kezébe, és hosszabb ideig tartó használatra szánták: a rotor anyagát védő Y-alakú alátét olyan apró figyelmesség, amelyet más orsóban is szívesen látnánk.


A kis blöki házában csupa ismerős alkatrészeket találunk. A hátsófékes orsó tengelyét egyszerű fogaskerekes rendszer emelgeti – apró megjegyzés: örömmel nyugtáztam, hogy a dobemelő fogaskerék fém síkcsapágyon fut, ez nem csak hosszabb élettartamot biztosít, hanem finomabb járást is. Az alkatrészek – a kategóriához mérten – finom kidolgozásúak, fröccsentés nyoma csak a ház belső felületén fedezhető fel, de azt meg senki se nézi.


A pici nyitott csapágyak éppen oda lettek beillesztve, ahol a horgászok többsége látni szeretné, ezen a téren sem kell csalódástól tartanunk. Igen, nyitott csapágyak. Ez annyit jelent, hogy jobban kell óvnunk a szennyeződéstől, ellenben takarítani és újraolajozni is egyszerűbb.


A Blackie meghajtó szerkezete teljesen átlagosnak mondható ebben a kategóriában, egyszerű dobemelő rendszer, szimpla csapágyak, de hát nem is ettől érdekes ez az orsó… Hanem a méret, ami számít! A törpe orsóban olyan pici alkatrészek dolgoznak, amit kézbe venni is gyönyörűség!


A tányérkerék alig szélesebb egy tízforintosnál, de a tervezők gondoskodtak arról, hogy jó masszív fogazással lássák el – finomkodás ide vagy oda, ennek az orsónak is bírnia kell a strapát!


A nyaki csapágy is nyitott, és bár egy százforintos vastagságához mérhető, elég vastag korongokat kapott, nem kell tartanunk a gyors elöregedésétől. Ha a visszaforgásgátlóba szeretnénk olajat juttatni, számoljuk azzal, hogy le fog csorogni ebbe a nyitott csapágyba, és hosszú távon kimoshatja belőle a zsírt. Javaslat: ne nagyon olajozgassunk, inkább várjuk ki a teljes átzsírozást, szervízelést.


A visszaforgásgátló igen parányi szerkezet, de hibátlanul végzi a dolgát (amennyiben megtaláljuk az asztal alá szétpattogott mikro-görgőket, és még össze is tudjuk rakni :)) A feszítést vékony rúgó végzi, a váltó kapcsolót pedig a ház alsó részét találjuk.


A nyaki csapágy egy bronz(színű? de mindenképpen fém) gyűrűbe lett ágyazva. Nem olyan ritka megoldás ez, de mindenképp az igényesebbek közül való. Az egész rotor-agyat két csavar szorítja le, egy finom horgászatra szánt orsónál ez is megteszi.


A fék fogantyúja csak a gumigyűrű leimádkozása után emelhető ki, rögtön mozdul utána az ezüstös díszborítás, és láthatóvá válik a ház negyedik csavarja is.


A fékrendszer is pici, de éppen elég lamellát tartalmaz ahhoz, hogy megbízható fékről beszélhessünk. Extrákra itt se számítsunk, de az elvárt minimumot igényes kivitelben kapjuk: fém és műanyag lamellák, illetve egy fehér teflon is színesíti az összeállítást.


A Blackie 5 zsinórvezető görgője bár igényes, titánbevonatos holmi, sajnos csak egy teflon síkcsapágyon fut, golyóscsapágy nincs. A „sajnos" önkéntelenül jött ki belőlem, bár logikusan átgondolva, az orsónak olyan horgászmódszerekben kell helyt állnia, amelyek nem jelentenek túlzott megerőltetést a kis szerkezet számára. Tehát a csapágy is elhanyagolható ezen a ponton.


Az Energo Team legkisebb orsója igyekszik minden részletében felzárkózni az igényes kezdő kategóriához. Jól bevált anyagok és egyszerű dizájn mögött ott van a bárki által megfizethető igényesség – minden alkatrész pontosan passzol, nincs recsegés-ropogás, és a forgó részek kotyogása is minimális.


Zsinórrendezésben a Blackie nem túl jeles, de éppenséggel nem is bukik meg. Túl sokat nem is várhatunk el egy ilyen pici szerkezettől, örülhetünk, ha viszonylag egyenletesen feltölti a dobot. Vékony zsinórral is jól látható homorulatok maradnak a zsinórprofilon, de ez végülis nem jelent olyan éles kérdést számunkra – a nagy dobásokat nem erről az orsóról fogjuk végrehajtani. Nem is erre született.


Tesztem végén visszakanyarodnék a bevezetőben említett kérdéshez: mire jó ez a miniorsó? Mivel csak egyetlen méretben készül, ez jelentősen beszűkíti felhasználhatósági területét. A gyártó elsősorban bolognai botokra ajánlja, de nyugodtan engedjük szabadon a fantáziánkat… Kispatakos pergetésben, lékhorgászatban, finom úszózásban meg egyéb ínyencségekben lehet jó társ a Blackie 5 – ott, ahol a vékony zsinór dominál, és várható halaink túl kicsik ahhoz, hogy „ágyúval lőjünk rájuk". A kis Blackie fékjét talán ők is megmozdíthatják.


GS Blackie
Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...

Fókuszban: Wizard pergető táskák
Megjelent: 2021. június 18. | Forrás: Lukácsi Béla | Tesztek

A legújabb Wizard pergető táskának 3 praktikus változata van, amelyeknek mindegyiknek megvan a saját helye. Ezt járjuk most egy picit körbe, közben megnézzük mi is fér egy ilyen táskába. Mindhárom táska egyedi megoldásokat rejt, de van bennük közös vonás is. Természetesen a színűk megegyezik, illetve közös bennük az is, hogy egy masszív széles vállpánttal a vállunkra akaszthatjuk. Mindegyik táskán a vállpánt állítható, illetve akár le...