Halak a mélyből
Megjelent: 2011. december 28. | Forrás: Nagy Levente | Írások

Már hetek óta tervezünk egy közös horgászatot Bömbi barátommal. Több helyszín és időpont is felmerült, de mindig az utolsó pillanatban, indulás előtt keresztbe tett valami. Hol nekem, hol meg neki került más elfoglaltsága, mely ismételten odébb tolta a közös pecát…

Szombat reggel megszólal telefonom. Hát ki más lett volna, mint Bömbi barátom ki szűkre szabott szavakkal csak annyit mondott „most gyere, mert eszik a dévér".
Sokat nem is faggatóztam, hisz kint volt a vizen és tudom milyen mikor az embert a halfogás kellős közepén „értelmetlen" kérdésekkel bombázzák.
Abban maradtunk, hogy délben újra hív, beszámol az eredményről, és ha időt tudok szakítani, másnap reggel csatlakozom hozzá…

Sokat nem is kellet várnom, alig múlt el dél néhány perccel mikor érkezett a hívás.
Egy elégedett horgász élménybeszámolóját hallgathattam végig néhány percbe foglalva, melyet néhány fotóval is bizonyított a későbbiekben.


Bömbi barátomnak ezzel

a fotóval sikerült meggyőznie.


Ez elég is volt ahhoz, hogy már kora reggel kint legyünk a vizen, keverjük az etetőanyagot és várjuk, hogy virradjon, hogy végre megkezdhessük a már régóta tervezett közös horgászatot.
Mivel a részletekről kevés szó esett az előző egyeztetések során, csak a helyszínen vált világossá számomra, hogy hogyan is fogunk horgászni.

A pattól egy 20-30 méterre bekötött stégre vitt be csónakkal, hol 10-13 méteres víz várt bennünket. Ezt a helyet etette néhány napon keresztül és innen sikerült szép dévéreket fognia az elmúlt napokban.


Helyszín a közel
150 hektáros bözödi víztározó.


Már kora reggel
keverjük is az etetőanyagot

Egy kevés
élő csonti hozzá…


Talán kész


Bevallom őszintén egy új dolog, kihívás előtt álltam, hisz ritkán horgászom metchbottal és 10-13 méteren ezzel a módszerrel még soha nem is fogtam halat… hogy is foghattam volna, hisz soha nem is próbáltam.
Szóval egy új dolog előtt álltam, de szeretem az új dolgokat, kihívásokat hisz ilyenkor mindig tanul az ember.

Ahogy kiértünk a helyszínre és megtörtént az etetés nem maradt más hátra, mint barátom tanácsaira hallgatva összeállítani a szereléket.
Erre a horgászatra egy 4.20 méter hosszú E.T BLACK SPIDER MATCH névvel fémjelzett matchbotot választottam, hozzá egy 2000 méretű RYOBY ZAUBER orsót melyet 0, 16 mm vastag CRALUSSO MATCH süllyedő zsinórral töltöttem fel.
A szerelék egy 12 grammos match úszóból, egy kisméretű forgóból, egy 40 centi hosszú 0, 10 mm vastag előkezsinórból és egy kis 14-es méretszámmal ellátott EXCALIBUR BRAME MATCH horogból állt, na és persze a hozzá illő ólmozásból.


Erre a horgászatra a már népszerűvé
vált E.T BLACK SPIDER
matchbotot választottam.

Az E.T EXCALIBUR BRAME MATCH horgokat kifejezetten
keszeghorgászatra fejlesztették ki.


A CRALUSSO MATCH zsinór a jó minőségének köszönhetően minden elvárásnak eleget tesz.

A horgokat E.T COMPETITION LEADER zsinórra kötöttem.


Barátom egy 3,90 méter hosszú E.T SLIDER MATCH nevet viselő matchbotot, hozzá egy 2000 méretű E.T POWER MATCH orsót választott melynek dobja az enyémhez hasonlóan 0, 14 mm vastag süllyedő zsinórral volt feltöltve.

Az előző napi eredményekre alapozva nagy reményeket fűztünk ehhez a horgászathoz és izgatottan vártuk, hogy a 10-12 méter mélységben felkínált csalira kapást kapjunk.


Alig telt el néhány perc az
etetés után, Bömbi már fárasztotta is az első halat.


Íme.


A kapás alig volt észrevehető,
a hal mégis mélyre vette a horgot.


A horgászat első fele jól is kezdődött, már az első dobások kapást eredményeztek.
Legtöbbször óvatos feltolós kapás jelezte, hogy van mit keresni a mélyben.
Az első halat Bömbi barátomnak sikerült fognia egy közel fél kilós dévért, mely nagy lendületet adott a továbbiakra és feledtette velünk a közelgő hidegfrontot és az erre a napra beígért viharos időjárás közeledtét.


Nekem is megvan valami.

Hát fogtam már ennél nagyobb dévéreket, de most
ennek is nagyon örültem.


Ahhoz, hogy a legfinomabb kapásokat
is észrevegyük fontos a jó minőségű úszó


Szinte percenként volt kapásunk melyeknek közel csak felét sikerült megakasztani, ami jelezte, hogy az elmúlt napokkal ellentétben most sokkal óvatosabban táplálkoznak a halak. Talán érezték a hirtelen időjárás változást?
Ennek ellenére a reggeli órákban sikerült néhány dévért fognunk és ha ez így folytatódott volna a nap végéig akkor igencsak szép terítéknek örvendhettünk volna.


Bömbi újra fáraszt.


Átlagméret.

Egy újabb hal a horog végén.


Hasonló méret mind az előző


Sajnos ez nem így történt, az előrejelzés beigazolódott és a szélcsendes reggeli órákat egy igencsak szeles már-már viharos időjárás váltotta fel, mely megnehezítette a horgászatot és a halak étvágyára is hatással volt.

Amilyen gyorsan beindult a halfogás olyan gyorsan abba is maradt és csak nagy ritkán sikerült egy-két kisebb dévért feltekernünk a mélyből.


A végeredmény messze elmaradt a reméltektől,
de azért egy fotóra való halat csak sikerült összefogni.


Annak ellenére, hogy az eredmények messze elmaradtak az elvártaktól jól éreztük magunkat, jó hangulatba telt a horgászat és ismét sikerült valami újba belekóstolni, újat tanulni, amit a későbbiekben majd tudok kamatoztatni.

CRALUSSO ZSINÓR FEEDER PRESTIGE 150M
2 660 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...