Harapásveszély!
Megjelent: 2017. szeptember 26. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A ragadozó halaink között a csuka szája bizony éles szegélyű csontokkal rendelkezik, amiknek egy sima monofil vagy éppen egy fonott előke elmetszése nem akadály, éppen ezért sokszor elkerülhetetlen egy „harapásálló" előke használata. A ragadozóhalas előkék széles választéka kapható manapság, ezek használata elsősorban csukahorgászat esetében nélkülözhetetlen. A kínálatban manapság többféle előke kapható, de mi mire lehet jó? No, ezt járjuk körbe egy picit.

Az L&K márka égisze alatt széles választékban kaphatóak a kiváló minőségű előkék

Régen kizárólag drótelőkét használtak, azt is főleg a csukahorgászatok alkalmával, s ezeket döntően házilagosan készítették leggyakrabban gitár- vagy citerahúrból. Azonban ezek sokszor igen merevek és vastagok voltak, így nem véletlenül alakult ki az a kép, hogy az óvatos süllő nem fogja felvenni az előkés csalihalat, sőt pergetve sem lesz kapásunk ezekkel a durva előkékkel. Persze azóta nagyon sokat fejlődött a horgászat, így manapság már vannak esetek, mikor balinra vagy süllőre is használunk előkét. Ezekkel ráadásul nemhogy kevesebb, hanem bizonyos esetekben inkább még több kapásunk is van.

A sűrű szövésű volfrám előke garancia a minőségre A titánra csomót köthetünk, ugyanúgy visszanyerheti eredeti formáját

Nézzük, milyen előkék vannak, és azt is, hogy mi alapján válasszuk ki őket! Az első a volfrámból készült előkék csoportja – a volfrám egyébként egyenlő a tungstennel ami súlyként is egyre ismertebb a pergető horgászatban. Mivel még az ólomnál is nagyobb a sűrűsége, jó alternatívának bizonyul. Ez kicsit furcsán hangozhat, mivel előke alapanyagaként nehéznek gondolnánk. Azonban a volfrámszálak szakítószilárdsága sokkal nagyobb, amit egyébként az is jelez, hogy használják páncélok gyártáskor is. Előkeként speciálisan vékony szálakat összefonva használják, így a már említett szakítószilárdság mellett megfelelően lágy is marad. Ez horgásznyelven egy drótelőkénél lágyabb és erősebb előkét jelent. A jobb minőségű, vagyis megfelelően szoros és pontos fonattal készített előkék ebben a típusban kiválóan bírják a gyűrődést. Persze ezek sem tartanak örökké, erősen meggyötörve hajlamos a volfrámfonat spirálosan összeugrani, cserébe azonban kiválóan ellenáll még a csuka szájának is. Ezt élő halas módszernél és pergetésre is használhatjuk.

A következő típus alapanyaga a titán. A titánból készült előkék a leginkább strapabíróak a mai piacon, ennek a típusnak tényleg nincs ellenfele. Könnyen visszanyeri eredeti formáját, ráadásul kicsi a sűrűsége is. E tulajdonságait felismerve nem véletlenül kezdték el használni a horgászbotokra gyűrű alapanyagként. A ragadozóhal-horgászat szempontjából egyetlen hátránya van: rendkívül merev. Persze ez a hátrány sokszor előny is lehet. A csukák imádják a lehető legjobban imbolygó, oldalra kitérő csalikat, amilyen például a Salmo Slider. Egy normál, lágy előkével a Slider sokkal könnyebben belegabalyodik az előkébe, ami a titán előkével csak ritkán fordul elő. Tehát az olyan jerk csalikhoz, mint a Slider, illetve általában a rángatós, jerkelős csukahorgászathoz nélkülözhetetlen a titán előke használata.

A jerk csalikhoz szinte kizárólag a titán előke jöhet szóba

A fentebb felsorolt előkéknek van egy hátránya, amiről nem beszéltünk, ez pedig a láthatóság. No, nem kell megijedni, kevés vizünk van, ahol problémát jelent és riasztóan hat a ragadozókra az előke látványa. Azonban vannak esetek, mikor jól jöhet egy láthatatlan előke, ez az előke pedig nem más, mint a fluorocarbon. Ennek az előketípusnak az a nagy előnye, hogy szinte láthatatlan a vízben, ezért a tiszta vízben sem fogja zavarni a ragadozót, ami így bátrabban támadja és veszi fel a csalinkat. Sajnos ennek is van némi hátránya, ugyanis kevésbé bírja a csuka szája okozta megpróbáltatásokat, ilyen szempontból a három előke közül ez a leggyengébb, cserébe persze láthatatlan.

Minden lánc olyan erős, mint a leggyengébb láncszeme. Ez igaz az előkékre is, így a kapcsok és karabinerek is megérnek legalább a horgászat megkezdésekor egy vizsgálatot, ezzel is elkerülhetünk számos kellemetlenséget.

A kedvenc előkém, ami még soha nem hagyott cserben Nagyon fontos a kapcsok ellenőrzése, ezt se hagyjuk ki soha! Fotón nehéz visszaadni, de vízben láthatatlan a fluorocarbon

Nagyon fontos kitérni arra, hogy nem örökéletűek ezek az előkék, bár a titán nagyon sokáig használható, azonban a fluorocarbon és a volfrám előkék esetében kötelező a folyamatos ellenőrzés: minden kifogott hal után nézzük meg előkénk épségét, sőt az előke utáni zsinórszakaszt is! A volfrám előkét elég szemmel megvizsgálni, a fluorocarbont azonban vegyük az ujjaink közé, így érezni fogjuk azt, hol sérült esetlegesen a zsinór, és ha a sérülés mértéke már veszélyesnek tűnik, cseréljük le!

A winged jiggel felkínált csalit imádják a csukák, ehhez javasolt a volfrám előke

Forrás: Lukácsi Béla

L&K SZERELT FLUOROCARBON ELŐKE 2DB/CSOMAG
890 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...