Horgászsport Szakkiállítás és Vásár 2013
Megjelent: 2013. február 28. | Forrás: EnergoTeam | Események/Kiállítások

Alig egy hét és ismét megnyitja kapuit a Horgászsport Szakkiállítás és vásár. A kiállítás ebben az évben már XII. alkalommal csábítja a horgászokat. 2013. március 8-án és 9-én ismét érdemes lesz kilátogatni a Hit csarnokba. Minden jelentős hazai horgászcikk forgalmazó és gyártó részt vesz a kiállításon. Ráadásul az Energofish Kft. szuper akciókkal várja a horgászokat.

HIT 2013
Látványos tavalyi stand

Mint a nevében benne van nem csak kiállítás, hanem vásár is egyben, ugyanis mit sem ér, ha kezünkbe vehetjük álmaink felszerelését, csaliját, de azt nincs lehetőségünk a helyszínen megvásárolni. Itt viszont nem csak kipróbálni lehet a termékeket, kérdéseikre is választ kaphatnak kollégáinktól, és akár akcióval is meg lehet vásárolni a kívánt darabokat.

Természetesen minden fellelhető újdonság ott lesz a kiállításon. Az új Salmo műcsalik, a Benzár mix etetőanyag szinte teljes palettája, az új Carp Expert csalik, közte a Carp Expert dippelt pufi.

HIT 2013
Benzár MIX
HIT 2013
Carp Expert puffi 2013-as újdonság

A kiállítás a megszokott rendszerben várja a horgászokat. Természetesen most is lesznek neves horgászok akik segítenek eligazodni a bőséges választékban. Az Energofish standjánál ismét ott lesz Koós Ferenc a harcsahorgász; most sem hiányozhat a Salmo Team Hungary, akik félelmetes fogásokat produkáltak az elmúlt időszakban. Várjuk Szilvási Szilárdot is, aki a finomszerelékes horgászoknak tud hasznos tanácsokat nyújtani. Ismét eljön Lázár József, aki a nagyhalas feederes technika egyik mestere; akik figyelemmel kísérik filmjeinket, azok bizony ismerhetik hihetetlen eredményeit.

HIT 2013
2013-as standunk is nagyvonalú kínálatot igér

Emlékképek 2012-ből:

HIT 2013

HIT 2013

HIT 2013

HIT 2013

A kiállításról néhány információ:

A nyitvatartási rend:

2013. március 8. péntek 9-19 óráig

2013. március 9. szombat 9-17 óráig

A felnőtt belépőjegy ára: 1.500 Ft

Kedvezményes jegy: 1000 Ft 7–18 éves korig és 65 év felettieknek

Nőknek és 7 éven aluli gyerekeknek ingyenes a rendezvény.

A jegyek a helyszínen vásárolhatók meg!

A HIT PARK teljes területén ingyenesen lehet parkolni a kiállítás teljes időtartama alatt!

Helyszín: Hit Park, Budapest, X. kerület (Kőbánya), Gyömrői út 69.

A kiállításon előadások, és természetesen nyeremény játék is lesz. Az előadásokról, és az egyéb információkról a kiállítás honlapján tudnak tájékozódni: http://horgaszkiallitas.hu

Számos terméket kínálunk a kiállításon 60-70-80%-os árengedménnyel. Így például horgászsziget tartozékokkal, Bolo, Picker, Feeder és Match botok! Valamint kuponakciónk keretében 10.00 forintos vásárlás felett 1.000 forintos, 20.000 forintos vásárlás felett 4000 forintos utalványt adunk ajándékba! Ünnepelje velünk 20. évfordulónkat a kiállításon!

Forrás: EnergoTeam

FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...