Itt az új L&K Pro Guide pergető bot - hosszú, rövid, hosszabb!
Megjelent: 2019. szeptember 19. | Forrás: Lukácsi Béla | Hírek

A címben szereplő szójáték a pergető botok piacát jellemzi. Amikor elkezdtem pergetni, akkoriban még előfordult az akár 360-as pergető bot is, sőt a 300-as már nagyon rövidnek számított. Aztán egyre rövidültek a pergető botok, manapság már nem kell keresgélni a 200-as, vagy az attól rövidebb botokat sem. Valójában milyen az ideális pergető bot hossza?

Előbogarásztam egy régi fotót, amelyen már a rövid botot preferáltam,

A hosszabb nagytestvér kialakításában nagy segítségre volt a már kíváló alapokkal rendelkező 198 centis változat.

A peregetés térhódítása igazából a wobblerek, majd utána a plasztik csalik, illetve a fonott zsinórok megjelenésével indult el. Addig leginkább a támolygó vagy a körfogó villantó használata volt egyenlő a pergetéssel. Ahhoz hogy egy könnyű wobblert vastag monofil zsinóron tudjunk vezetni, bizony kellett a lendület és a megfelelő erőkar, ehhez pedig hosszú bot dukált, ezért lehettek a hosszú pergető botok a divatosak korábban. Természetesen ma is sokan gondoljuk úgy, hogy jó lenne még egy picivel nagyobbat dobni, de az esetek nagy többségében, ez nem csak bot hosszának növelésével oldható meg.

Csónakból horgászva eleve oda állunk, ahová akarunk, és nem kell attól tartani, hogy túl közel állunk a ragadozókhoz, erre számos példát tudok felsorolni. A partról horgászat során lehet esetleg problémánk, de ott is van lehetőségünk helyet változtatni, esetleg így közelebb kerülni a jónak élt pontokhoz.

A harcsás pergetés során nem volt sok lehetőség, egy brutál erős 330-as botot néztem ki magamnak, de akkori bánatomra nem volt éppen kapható, ellenben volt egy 300-as, ami mai szemmel már sokkal jobb döntésnek bizonyult. Mivel sorra fogtuk barátaimmal a szebbnél szebb harcsákat, egyre feltűnőbb lett, hogy én sokkal hamarabb kifárasztom a harcsáimat. Később rájöttünk ennek okára is. A kisebb erőkarral, sokkal gyorsabban felőröltem a harcsa erejét. Nem beszélve arról, hogy én sem készültem el az erőmmel egy nagyobb harcsa kifárasztása után. Ezután már kerestük a rövidebb botokat, és rengeteg keresgélés után találtunk végre 270-es megfelelő botot is. Ezzel még egy lépést tettünk végre az ideális bot megtalálása felé. Aztán az egyik kiállításon szembe jött egy 180-as üvegbot, amelyet tengeri horgászatra terveztek, de az ereje megfelelőnek bizonyult a harcsák ellen is, ráadásul a brutálisan kedvező ára miatt meg is vásároltam egyet belőle.

Ez az akkoriban nevetségesnek számító rövid bot, kiválóra vizsgázott, elég volt a csónakos pergetésre, és kiválóan lehetett vele irányítani a harcsákat fárasztás közben.

Azóta nagyon sok idő telt el, és már én is magaménak tudhatok egy saját nevemmel fémjelzett pergető botot, természetesen 200-as tartományban, pontosabban 198-as hosszban, ami kiválóan vizsgázik a mindennapi horgászatok közben. Azonban felmerült bennem is a kérdés. Valóban jó ez a bothossz mindenre?

Leginkább a süllőket kergettem a legerősebb piros változattal.

Sajnos nem, éppen ezért kezdtem el vizsgálni, hogy milyen hosszú botra lehet még szükségem, ami valóban hasznos is lehet a pergetések során. Így most elmondhatom, hogy a méretet növeltem. A 220-as hosszú bot megérkezett a Pro Guide szériában, amely szinte mindenben megegyezik az elődjével, kivéve persze a bot hosszát és az ebből eredő botsúly növekedést.

A 220 centiméteres változat is 4 variációt kínál.

Miért is kellett megnövelni a bot hosszát? Elsősorban csónakból szoktam horgászni és csak ritkán maradok parton, azonban a parti pergető múltamat nem lehet elfelejteni, bármennyire is ritkán pergetek partról, tudom a parti horgászat korlátait. A fárasztás során itt sincs probléma, azonban egy partszéllel párhuzamosan vezetett csali esetében már jól jöhetnek a plusz centiméterek. A hosszabb bottal a parttal párhuzamos törésvonalat könnyebben meghorgászhatjuk és ott vezethetjük el a csalinkat ahol leginkább kapásra számíthatunk. Persze ez a vonal előfordul, hogy sokkal bentebb húzódik, akár lehet 4 méterre is, így lehetne 20 centiméterenkénti méretnöveléssel, akár 5 bot is, ami értelmetlen lenne. A 220 centiméteres bothossz még nem túl kényelmetlen fárasztáskor, és a súlyát sem növeli meg a botnak, ez a valódi eredményes méretnövelés.

Különböző színek, mind más erősségre utalnak.

Csónakos pergetésnél is van azért előnye a 220-as botnak. Amikor erősebb sodrásban horgászunk meg egy akadót, akkor a sodrás nagyon gyorsan a sodrással megegyező vonalba rendezi csalinkat. Ezt a sávot ki tudjuk szélesíteni, ha jobbra és balra fordulunk, esetleg a hajó szélességét is kihasználjuk a feladatra, de a hosszabb bottal is szélesíthetjük a meghorgászott sávot. Esetünkben 40 centiméterrel szélesebb sávot tudunk meghorgászni, ami bizonyos esetekben pont elég a plusz kapáshoz. Mielőtt azonban túlságosan eltolódnánk, a hosszabb botok felé, érdemes tudni, hogy általánosságban a 200-as botok a legkezesebbek, talán az UL botok kivételek ez alól, amelyek lehetnek akár 180-as hosszúságúak is.

A spicc kis kicsit különleges festést kapott.

Ha valakinek felcsigáztam a figyelmét a bot iránt, akkor most megtudhatja, hogy mit is tud ez a nagyszerű pergető bot.

Mint említettem egy 220 centiméter hosszú botról van szó, amely 4 erősségben kapható, a nyele osztott. az osztásnál pedig különböző színnel vannak jelölve az erősségnek megfelelően. A fehér a legfinomabb pecákra való a maga 2-10 grammos dobósúlyával. A következő a sorban az 5-17 grammos dobósúlyú zöld, utána a sárga következik 10-28-as dobósúllyal, majd a sort a piros zárja 14-42 grammos dobósúllyal a sort. Utóbbival már bátran nekirugaszkodhatunk a harcsák megfogásának is.

Sok apró figyelmesség teszi teljessé azt a pergető pálcát.

Amit, még nem említettem. Kétrészes botról beszélünk, ami egy 220-as hossznál már fontos lehet. Van egy különleges festése, az utolsó 4 gyűrű kötésének festése sárga színt kapott ezzel is növelve a kapás érzékelésének eme szegmensét, ez főleg a szürkületi órákban lehet lényeges.

Hasonló süllőket kívánok mindenkinek, nekem bejött a saját márka.

Mennyire jó az új bot? A választ csak később kapjuk meg, de a rövidebb testvér használói által kapott sok pozitív visszajelzés, mind azt erősíti meg, hogy ez egy igazi vérbeli pergetőbot sorozat lesz.

Lukácsi Béla

L&K PROGUIDE PERGETŐ BOT
23 990 Ft
Bemutatjuk neked minden horgász ruhamárkáját - Adventer & Fishing
Megjelent: 2024. április 15. | Forrás: Adventer x Energofish | Hírek

A cseh márka, az Adventer & Fishing által tervezett kollekció már online is megvásárolható, illetve kijelölt üzletekben is kapható Magyarországon és Romániában! Az Adventer & Fishing, mint új, horgászruházati és kiegészítő márka, kilenc európai ország piacára lépett be, köztük Magyarországra is. A minőség biztosított, hiszen az első kollekció bemutatását alapos tesztelés és fejlesztés előzte meg. Az Adventer & Fishing ruházata még a...

Adventer&Fishing International 10. Balaton Carp Cup
Megjelent: 2024. március 25. | Forrás: Adventer x Energofish | Hírek

A kitűnőség megtestesülése: az International Balaton Carp Cup és az első osztályú, horgász divatcég, az Adventer&Fishing találkozása újra, az Adventer&Fishing International 10. Balaton Carp Cup fő partnereként. Adventer&Fishing az elkövetkezendő időben középpontba kerül, az International Balaton Carp Cup 2024 fő partnereként. A világ legnagyobb pontyhorgász versenye, ami április 20-tól 27-ig tart majd, 250 csapatot fog felvonultatni a világ minden...

Az Adventer&Fishing és az Energofish összefog
Megjelent: 2024. március 18. | Forrás: Adventer x Energofish | Hírek

Új kapcsolat: Az Energofish és az Adventer&Fishing összefog Magyarországon és Romániában Stratégiai lépésként, amely forradalmat ígér a horgászati ​​színtéren Magyarországon és Romániában, a B2B disztribútor, az Energofish hivatalosan szövetséget kötött az Adventer&Fishing-gel, mely egy kiváló minőségű horgászruházatra specializálódott kiváló divatmárka. Ez az együttműködés, amelyet 2023-ban kezdtek, jelentős lépés affelé, hogy a...

Nyári szettek nyereményjáték nyertesek
Megjelent: 2022. szeptember 06. | Forrás: Energofish | Hírek

Gratulálunk az Energofish Nyári szettek nyereményjáték nyerteseinek! Köszönjük, hogy velünk játszottatok. Nyerteseink: Augusztus - Patacsi Géza (Dupla Kukac Horgászbolt Fonyód) Július - Nagy Levente (Best Fishing Horgászbolt) Június - Batóczki Zsolt (A&A Fishing Team Horgászbolt) Nyerteseinket a nyereményjáték során megadott elérhetőségeken értesítettük! ...

Horgászcikk-gyártás hatékonyságát növelő fejlesztés az Energofish Kft-nél
Megjelent: 2022. szeptember 05. | Forrás: Energofish | Hírek

Az Energofish Kft. marcali telephelyén új csarnoképítéssel kívánja növelni a horgászcikk gyártás hatékonyságát. A GINOP PLUSZ-1.2.3-21 azonosító számú felhívás alapján a projekt a Széchenyi Terv Plusz program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból és hazai központi költségvetési előirányzatból 162,94 millió forint feltételesen vissza nem térítendő támogatás formájában valósul meg. A nyugati piacokra való betöréshez...

Búcsú Markóczy Józseftől
Megjelent: 2022. január 13. | Forrás: Pintarics Balázs | Hírek

Mély fájdalommal és megrendültséggel tudatjuk, hogy cégalapító tulajdonosunk Markóczy József életének 75. évében, rövid betegség után elhunyt. Az Energofish Kft, melyet idén lesz kereken harminc éve, hogy megalapított, Közép-Kelet Európa egyik legsikeresebb horgászcikk nagykereskedésévé vált. Az elmúlt három évtizedben Markóczy József, egy kis családi vállalkozásból egy nemzetközi vállalatot hozott létre. Ezzel mostanra közel 130 ember és...