Keszegek, kárászok, Jelly Baits
Megjelent: 2017. november 24. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Augusztusban, pontyhorgászat kapcsán került a kezembe a Benzár Jelly Baits Luminophore worm csali. Kicsit kétkedve szemléltem, tökéletes utánzat, sőt annál is több, de hogy a hal meg is eszi? Amikor az első ponty elcsavarta a feederbot spiccét az igen meggyőző volt. Ezután már kerestem az alkalmat, hogy foglalkozzak a Jelly Baits termékekkel. Ezek a csalik négy évszakosak, nem egyszerűen pótolják az éppen hiányzó élő csalit, hanem lágy anyaguk, könnyű súlyuk és feltűnő színük vagy éppen a kibocsátott fényük segítségével az élő csalikkal együtt vagy önmagukban új lehetőségeket teremtenek a horgászatban. Első sorban a keszegezés, kárászozás és a finomszerelékes pontyozás során jöhetnek szóba. Csalihalfogástól a feederezésig segítségünkre lehetnek.

Jelly Baits csalik, köztük a fénytárolós csonti és a Luminophore worm giliszta.

Az ősz beáltával feederbotos, hosszúelőkés keszegezés, kárászozás során kezdtem alkalmazni a Jelly Baits csalikat. A Szeged melletti Medencés-kikötőben és a Fehérpart-holtágon kísérleteztem, ezeket a tapasztalatokat osztom most meg.

A Medencés-kikötőben.

Az eredményes horgászathoz a lehető legfinomabb és érzékeny felszerelést használtam. A bot a Benzár Competition Feeder 3,30-as változata volt, de nagyon jó a módszerhez az Energo Team Finessa Carp feedere is. A botra Ryobi Zauber L match került, amelyet 0,20-as Carp Expert UV zsinórral töltöttem fel, de nem teljesen, hanem 40 m fonott zsinórt csévéltem a monofil fölé. L&K Super Braid 0,10mm. Ennek az az oka, hogy a fonott zsinór egyáltalán nem nyúlik, így a legóvatosabb kapásokat is rögtön látjuk, azokat is, amelyeket a monofil zsinórok elnyelnek. Ennek az apróhalas, keszeges, kárászos pecában van jelentősége.

L&K Super Braid főzsinór.

Igen ám, de éppen a rugalmatlanság miatt sok halvesztésünk lenne, ezért 0,22-es monofil dobóelőkét használok a fonott főzsinórhoz. Az előke elé pedig egy 15 cm-es feedergumi kerül. Így a bot, a dobóelőke, az erőgumi együtt már jól dolgozik. Az angolok ezt a megoldást már régen kitalálták a keszegezéshez, nálunk még inkább csak a versenyzők körében ismert. A bevágásra azért ügyelni kell, elég a botot könnyedén megemelni, így a beugró nagyobb halakba sem tépjük be a vékony előkét.

A szerelék egyszerű, a képről jól leolvasható. Az őszi, lehűlő vízben már nem kell sok etetőanyag, kevés sötét színű etető, némi piros pastoncino, folyékony karamell aroma elég egy-egy pár órás horgászatra.
A kész, törőszitán átdolgozott kellemes aromájú etetőanyag. Az etetőanyag mellé mindig előkészítettem kevés kukoricát és fullasztott csontit. Ezekből minden dobásnál csak pár szem kerül a kosárba, a halak kíváncsiságának, a kosár körüli keresgélésének fenntartására, a bátrabb táplálkozás elősegítésére! De vajon melyik csonti a Jelly Baits?

A pár db fojtott, mozdulatlan csonti teljesen úgy viselkedik, mint a csalinak horogra tűzött Jelly Baits csontink, szúnyogunk, baby worm gilisztánk, könnyűek és mozdulatlanok. Csalink még ki is tűnik közülük könnyedségével, színével vagy az általa kibocsátott fénnyel és hamar gazdára talál, ha megfelelő előkére, horogra tettük!

Megfelelő horgok, előkezsinór. Excalibur Bream Competition és Crucian horog, Benzár Mono Leader előkezsinór, method gumi.

El is érkeztünk a lényeghez, a horgokhoz, előkezsinórhoz! Ezek a csalik csak akkor őrzik meg fogóságukat, ha könnyedségük is megmarad! Ebben nagyon hasonlítanak a csalizó pelletekre! Amikor a keresgélő keszegek, kárászok a kosár körül szívogatják, turkálják az etetőanyagot a mozgásukkal is felkavarva azt, csak a megszokott könnyedséggel elérhetőt veszik fel. Amikor rászív a hal a csalinkra, annak fel kell ugrani a szájába! Valójában ez minden csalira igaz, ez a finomszerelékes versenyhorgászat egyik alapja. Aki egy nehéz horgot használ, az mindenféle csalival, akár a Jelly Baits-el is, csak ritkán jut el kapásig! A horognak és a csalinak össze kell illeni! Ne attól féljünk, hogy a könnyű és kicsi horogról meglép a hal, hanem attól, hogy másképp kapásunk se lesz.

Csalizási variációk. 14-es, 16-os, 18-as horgok, 0,10-es előkezsinór. A télen majd még ennél is finomabbakkal fogok próbálkozni!
Balra: Meglepett bagolykeszeg egy fehérre. A középsőnek a piros jött be. Jobbra: Egy már szebb dévér „gilisztára".
Egy átlagos dévér a kikötőből. Mindig merítővel vegyük ki és azzal is tegyük vissza, amit nem akarunk megartani.
A kárászok sem vetették meg az egy fehér Jelly Baits csontit. Ilyen szép keszgeket kívánok mindenkinek!

Meglepetéshal a Fehérparton. Könnyű horog és csali….

Néhány tapasztalat. A Jelly Baits puha anyagja miatt csak finom horogra tűzhető, különben könnyen elszakad. A csontit csak kiszívogató apró halak viszont nem bírnak vele és végül a horgon végzik. A Luminophore Worm inkább a nagyobb keszegek, kárászok, pontyok csalija. Amikor a keszegek csak a mozgó csalira reagálnak, csak az ütemesen, percenként újra dobott szereléken volt kapás. Ilyenkor érdemes az előke hosszát növelni. Vízközti horgászatra az egy fehér csonti volt a legjobb. Csalihalfogásra, küsz fogására spiccbottal a folyamatosan újra dobott csali működött, süllyedés közben fogták meg azt.

A következő lépés a nagyon finom method horgászatban való alkalmazásuk kipróbálása lesz, hiszen tulajdonságaik alapján ennek is működnie kell! Gondoljunk a színes, könnyű, apró pelletekre! Téli method horgászat Jelly Baits csalikkal? Pici horog és egy szem fénytárolós csonti a könnyű horgon? Ez csak eredményes lehet. Menjünk kísérletezni, menjünk horgászni és ne felejtsük otthon a Jelly Baits csalikat!

Forrás: Frankó Zoltán

CARP EXPERT METHOD GUM 10M
1 150 Ft
EXCALIBUR BREAM COMPETITION HOROG
590 Ft
BENZAR JELLY BAITS
1 100 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...