Kipróbáltuk: ET Carp Blade 3,60
Megjelent: 2010. november 11. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek


Október talán az egyik legjobb pontyos hónap, amikor a halak már nem csak éjszaka, de nappal is folyamatosan kapásra bírhatók. A hideg téli hónapok előtt még nagyon intenzíven táplálkoznak, hogy minél több tartalékot halmozzanak fel a szűkösebb időszakra.


A bot legfontosabb adatai olvashatók a ruhán


A Blade botsorozat az Energo Team életében kétség kívül az egyik legnagyobb sikertörténet. Bármilyen bot is lásson napvilágot ebből a szériából, hamar komoly népszerűségre tesz szert. Nota bene, a Perch Blade pergetőbotok, olyan gyorsan elfogytak, hogy időszakosan, még a nagykereskedés polcain sem marad egyetlen darab sem. A legújabb üdvöske, az Energo Team Carp Blade botcsalád két taggal büszkélkedik. Egy 3,60-as és egy 3,90-es hosszúságú pontyozó bot alkotja a választékot. Mindkét pálca 3 lbs dobósúllyal bír.


A bot anyaga IM12-es carbon


A bot elsősorban bojlis horgászathoz lett kifejlesztve, arra, hogy hatalmasakat lehessen velük dobni, s nagyobb halak fárasztásánál is legyen bennük elég tartalék.


A gyűrűk SIC betétesek és
dupla bandázzsal rögzülnek

A spiccgyűrű is
kellőképpen erős


A bot anyaga IM12-es, nagy tisztaságú carbon, mely könnyű súlyt, mégis igen komoly erőt kölcsönöz a botoknak. A bot kiváló anyagából származó előny igazán csak a legnagyobb terhelések esetén mutatkozik meg. A horgászat alapműveletei sokkal kevésbé minőségi botokkal is abszolválhatók. Az ördög itt is a részletekben lakozik. Pont akkor van szükség a minőségre, amikor azt a pici pluszt bele kell tenni. Amikor pont 5 méterrel messzebb kellene dobni, esetleg jó lenne a végszerelékhez rögzített PVA zacskóba még több pelletet beletenni, és pontosan a bójára dobni, vagy a fárasztás utolsó fázisában kellene még egy kis erőtartalék, hogy az oldalsó akadótól eltántoríthassuk életünk halát. Na, ilyenkor jönnek elő a kiváló IM12-es alapanyag előnyei, s vegyük észre, ezek pontosan a legfontosabb pillanatok.


Az orsótartóba minden nagyméretű orsó belerögzíthető


A bot minden eleme gondosan lett kialakítva, látszik, hogy a tervezésben pontyhorgászatban jártas emberek is részt vettek. A nagy átmérőjű SIC gyűrűk biztosítják, hogy a zsinór kifutása tökéletes legyen, ami elérhetővé teszi a maximális dobótávolságot. A gyűrűk bandázsolása duplán készült, hogy a blankon véletlenül sem mozdulhassanak meg. A gyűrűk távolsága, és a boton való elhelyezkedése mind-mind a hosszú dobásokat segíti. A spiccgyűrű borított SIC betétet kapott, hogy minden körülmények között védje a zsinórt, hogy az semmiféle sérülésnek ne legyen kitéve.


A stücni szépen van beledolgozva az alsó tagba


Az orsótartója szintén minőségi. Átmérője passzol a bothoz, fogása kényelmes, de ami ezeknél is fontosabb, hogy elég nagy ahhoz, hogy a nagy kapacitású horgászorsókat is magába fogadja, és stabilan rögzítse a nyélhez. A bot egyensúlya itt kevésbé kerül előtérbe, mint a pergető botoknál, hisz itt jobbára a rod podon pihen a nyél, és csak bedobás, vagy fárasztás során tartjuk a kezünkben, amikor olyan erőhatások érik, melyek miatt nincs nagy jelentősége az egyensúlyi pontnak. Az orsótartó elhelyezésének sokkal nagyobb szerepe van abban, hogy a boton megfelelően stabil és kényelmes fogás essen a nagy bedobások alkalmával. Mindkét kezünknek stabil helye van. A hátsó EVA nyélnek, ami a bot záró szakaszán található, a stabil dobásokon túl szerepe lehet a rod podon való elhelyezésben is. Kapás esetén a megvastagított rész is segíthet abban, hogy a nyél ne mozdulhasson meg az állványon. Ennek szerepe lehet a kapások megfelelő észlelésében és természetesen abban is, hogy a botot biztonságban tudjuk addig is, amíg a kapásra várakozunk.


A toldás-szakaszok falvastagsága példaértékű

Kovács Adrián
kapásra várva


Mindkét bot kétrészes, stücnis illesztésű. A nagy dobótávú botok esetében a toldás kialakítása kulcsfontosságú. Alapvetően fontos, hogy a bot harmonikus hajlása, rugalmassága biztosítva legyen, mert ezek a tulajdonságok is kiemelt szerepet kapnak a maximális dobótávolság elérésében. Ha a toldás túl hosszú, a bot közepe nem fog megfelelő parabolikát felvenni, ha túl rövid, akkor viszont gyengítheti a botot. Ezért kell ezt optimálisan belőni. A megoldás a megfelelő hosszúságú, de bivalyerős csatlakozás. Rendkívül fontos a befogadó tag minősége és megfelelően erős kialakítása, mert erre nehezedik a legnagyobb erőhatás terhelés esetén. Szükséges a megfelelő falvastagság, de a külső erősítő bandázsolás minősége is fontos. Külön lefényképeztem a toldás anyagvastagságát, mely garancia a megfelelően erős kapcsolatra. Terhelhető, pontos és biztos toldást eredményez.


Szákban a jó ponty


Rendkívüli pontosság szükségeltetik egy ilyen kiváló bot gyártása során, ezért sem lehet ezeket a munkafolyamatokat kizárólag gépekre rábízni. De a legjobb, ahogy a Carp Balde esetében is van, ha kézzel elvégzett munkafolyamatok során nyeri el végső formáját a bot. Erre utal a nyélen a „Handmade” felirat, mely további garancia a minőségre.


Ezúttal a 3,60-as bottal bizonyítottunk a pontyoknak


A teszt során a 3,60-as változatot próbáltuk ki, mert ezúttal nem a dobótávolságon, hanem a pontosságon és az erőn volt a hangsúly. Itt érdemes megemlíteni, hogy ezek a botok a nádi, úszós horgászatok fontos kellékei is. Itt a 3,60-as hossz használható ki a pontos nádszéli dobások kivitelezésében. No és persze a fárasztások során, amikor magas bottal követhető a hal a gyékényesben is, sőt, ha megfelelően erős zsinórral vagyunk felvértezve, akár a ponty megállítása is lehetséges teljesen beszorított fékállás mellett. Aki akasztott már „öreg” nyurgapontyot egy nádas mellett, az tudja, hogy milyen elképesztő erőhatásoknak kell ilyenkor ellenállni. Erre csak a legjobb minőség képes. Mert nem csak az a fontos, hogy betonbiztosan megállítható legyen a nagy ponty, hanem az is, hogy a soros kitörésre még legyen tartalék a botban, még képes legyen hajolni egy kicsit, hogy kivédje az esetleges horogtörést, vagy épp a hal szájának szakadását. Mert az eltökélt kapitális nyurgák olyan erővel indulnak el, hogy akár a saját szájukat is képesek szétszakítani a szabadulásuk érdekében. De ha a bot a kritikus pillanatban képes még egy kicsit hajlani, lehetséges, pont ennyi kell ahhoz, hogy a halunk lefékeződjön, és megfordítható legyen. Itt utalnék vissza a korábbi megjegyzésre, hogy nem folyamatosan kell egy botnak a csúcson lenni, de abban a megfelelő pillanatban igen. Ez adja a különbséget.

Az ET Carp Balde tudja ezt, és ez emeli vetélytársai fölé.

A Concourse Feeder botok
Megjelent: 2024. április 13. | Forrás: Pető Gábor | Tesztek

Az előző posztomban írtam, hogy a Concourse feeder botok megérnek egy külön írást is.  Talán bevezetés képpen érdemes megemlítenem, hogy elég régóta horgászom és mindig is nagyon kényes voltam a felszerelésemre – a barátaim szerint túlságosan is -. Különösen igaz ez a botokra és a hozzá passzoló orsókra. Hosszú évekbe telt mire összeraktam azt a felszerelést, amelyikkel bárhol, bármilyen körülmények között nyugodt szívvel le tudok ülni...

Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...