Kis csali, kis horog
Megjelent: 2018. november 14. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A plasztikcsalik mérete manapság nagyon változó, éppen ezért a hozzáillő jig horgoknak a mérete és egyéb tulajdonsága is széles skálán mozog. Az átlagos mérettel nincs is gond, azonban a nagy méretű plasztikok, és az apróságok már problémásak ebből a szempontból. Most az apróságok felől közelítjük meg a kérdéskört.

Manapság már egész apró csalikat is gyártanak, amik valóban apró horgot igényelnek. Azonban az apró csalik között is van sok variáció, amelyek több méretű és formájú horgot kívánnak. Van pár fontos szempont amit érdemes megvizsgálni a horog kiválasztásakor.

Ide bizony kell az apró horog is

Természetesen az már itt alap, hogy kiválasztottuk a megfelelő csalit, tudjuk mire horgászunk, mekkora halak várhatóak. Illetve az is fontos, milyen jellegű vízen horgászunk, gondolok itt arra, álló, vagy folyóvízről beszélünk, ha folyóvízen vagyunk, mekkora sodrás várható, milyen mélységben fogunk horgászni. Ezek így soknak tűnnek, de alapból kell ahhoz, hogy jól válasszuk ki a jig horgunkat az adott helyzethez és persze a csalihoz is.

Meglepetés erejével

A plasztikcsali testének hossza, a jig horog kiválasztáskor nagyon fontos szempont, ugyanis ez határozza meg egyrészt a jig horog méretét. Ugyanis a horog szárának a hosszát kell megnézzük, és összevessük a csalinkkal. Ez alapból nálam úgy néz ki, hogy szemre megnézem a plasztikcsalimat, és a dobozban ehhez mérten választok horogméretet. Fontos, hogy ha jól van feltűzve a horog, akkor a horog szára a plasztikcsaliból, a felénél, vagy kétharmadánál jöjjön ki. A lehetőség szerint minél hátrább, de fontos szempont, hogy a plasztikcsali mozgása ezzel ne sérüljön, mert extrém esetben a csalink nem fog mozogni. Ezzel elérkeztünk egy olyan részhez amely megkívánja az apró jighorgot, ugyanis, ha 2,5 centis plasztikot használunk - ami mára teljesen szokványos - akkor a horog is ehhez kell igazodjon vagyis 1- 1,5 centi hosszú legyen a szára.Ezek általában az 1-es alatti méreteket jelentik, amely lehet akár 12-es jighorog is extrém esetben.

Apró de annál fontosabb kellék

A horog öble is fontos, bár ezzel egy kicsit trükközhetünk is a csali feltűzésekor. Lényeg, hogy a horog öble megfelelően kiálljon a plasztikcsali síkjából, azért, hogy a hal megakasztása a lehető legtökéletesebb legyen. Természetesen, amennyiben offsett horgot használunk cseburashkával vagy más hasonló súllyal, akkor más a helyzet. Ott arra kell ügyelnünk, hogy megfelelő nagyságú öble legyen a horognak, vagyis a csali teste elférjen bőven a horog öblében.

Az egész pici csalihoz a horog méretnek is aprónak kell lenni

A vékonytestű plasztik csaliknál természetesen elengedhetetlen a vékonyhúsú jig horog használata, a vastaghúsú horog hiába erősebb, a túl vastagszár szétfogja repeszteni a vékony csalink testét. Jó megoldás lehet ebből a szempontból az L&K Microjig horgok amelyek az mellett hogy kellően vékonyhúsúak, bármely apró plasztikcsalihoz találunk a szortimentből, ez mellett mér rendkívül erősek és strapabíróak, ráadásul jól megtartják a megakasztott nagyobb ragadozókat is.

Feltűzve látszik, hogy tökéletest párost alkot a twister a Micro Jiggel

Kapható az 1/0 méretű horogtól egészen a legapróbb 12-es méretig, illetve a súlyok 1-5 grammig terjednek, ezekkel a kombinációkkal már a legtöbb helyen megtaláljuk a megfelelő megoldást.

Az Offsett horgok között is találunk kisebb méretet

Van még egy nagyon fontos szempont az ólomfejes jig horgoknál, mégpedig, az, hogy nem érdemes olyant választani belőle, amelynek a szárán ólomból van öntve a plasztkik rögzítésére szolgáló kis kampó. Ezzel a kis plusz kampóval, szintén azt érjük, el, hogy szétszakítjuk a plasztik testét, használhatatlanná téve azt. Természetesen az L&K MicroJigeknek nincs ilyen plusz ólom öntésük, az apró plasztik csalik nélküle is jól tartanak a kiváló horgokon.

Sügérnek szánt csali volt, ide azonban kellett némi mázli is, hogy nem nyelte mélyebbre a csuka a csalit

A horogra kitérve, említettük a vékonyságát és az erejét, de legalább ennyire fontos, a hegye és a horogszakáll. Manapság már olyan mikroszakállal gyártanak horgokat, hogy a ragadozóknak csak minimális sérülést okoznak, de az apró szakáll elegendő ahhoz, hogy megtartsa a nagyobb ragadozókat is.

Említettem, az apró csalikat és az apró horgokat. Az apró csali nem feltétlenül jelent apró halat, persze a kapitális példányokra érdemes méretesebb csalikkal horgászni. Azonban számos esetben az apró csali felkínálása hoz áttörést, főleg a túlhorgászott vizeken.

Az utóbbi időben többször segített elkerülni a kapástalanságot az apró csali, és ami fontosabb beugrott egy két jobb ragadozó is az apróságra. Érdemes, hát használni az apró csalikat is, de nem feledjünk jó horgot is választani hozzá!

Forrás: Lukácsi Béla

L&K FLOATING LONG FLY
1 690 Ft
MANNS TWISTER
950 Ft
L&K MICRO JIG FEJ 2316
890 Ft
L&K MICRO JIG FEJ 2412
890 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...