Kora tavaszi potykák
Megjelent: 2011. április 01. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Kora tavaszi potykák - Halmos
Horgásztársaimhoz hasonlóan a hosszú téli böjt után én is ki voltam éhezve már egy kiadós kora tavaszi pontyozásra. Március közepére az egyre csak javuló, melegebbre forduló időjárás szabadította fel állóvizeinket a jég fogságából, ennek köszönhetően nagy reményekkel vághattunk hát neki a horgászatnak. Már csak a pontyokon múlott, hogy igyekezetünket, nekik szánt kedveskedésünket jó néven veszik-e.

Hasonlóan, ahogy az a korábbi években lenni szokott, az idei első, kimondottan pontyfogás céljára tervezett horgászat miatt a hozzánk közel fekvő Igarpusztai-tavak felé vettem az irányt most is. A szívemnek olyan kedves Bakony hegység oldalában, a keleti lábaknál kanyargó útról már látni lehetett a gyöngyszemként csillogó víztükröt. Meleg levegőt cipelő déli szél fodrozta a víz felszínét, s melengette az érkezésemkor már parton ülő, botjukat figyelő horgászok testét-lelkét is.


Pár napja még a jég volt itt az úr


A horgászhely kiválasztása, és elfoglalása után az etetőanyagom előkészítését végeztem el gyorsan. A piros színű, pontyok horgászatára kifejlesztett Professional az előző évek során is bizonyította már, hogy hideg vizekben is remekül alkalmazható a bajuszosok csalogató és helyben tartó etetéséhez. Mivel durva szemcséjű, pontyos etetőanyagról van szó, kimondottan szüksége volt arra az időre, amit hagytam neki a bekeverés és gondos átszitálás után a nagyobb szemcsék felpuhulása miatt.


A mai menü konzervkukorica hozzáadásával vált teljessé


A meghorgászni kívánt távolság, a közepes erejű szél, no meg érzékenységének figyelembe vétele döntött a feederbot használata mellett. Az E.T. Lux Feeder 3,60 méteres hossza, könnyűsége és rugalmassága miatt tökéletes társnak ígérkezett a vélhetően finoman kapó, óvatos pontyok megfogásában. A szűkebb nádnyiladék előtt sokkal kényelmesebben lehetett elhelyezni - s ezáltal zavartalan horgászatot folytatni - a rövidebb botot, mint valamelyik hosszabb, 3,90-es, vagy 4,20-as testvérét. A botra egy, a feederhorgászarta kifejlesztett 5+1 csapágyas orsó került. A 4000-es, tűgörgős visszaforgásgátlóval ellátott Carp Expert Feeder orsó megbízhatósága miatt méltán hű párja maradt a feederbotnak. Könnyített alumínium dobjára 0,20-as átmérőjű E.T. Power Feeder zsinór került.


Egységben az erő


Hibátlan illesztések, és szemet gyönyörködtető anyagszerkezet (a tagok végébe érdemes belekukkantani, ebben az
árkategóriában ilyen nagy tisztaságú karbonnal ritkán találkozunk)


Csak előny a javunkra, ha felszerelésünk
minden eleme azonos minőséget nyújt


A feederbotos horgászat több dolog miatt is az egyik kedvenc módszerem. Stílusa, eleganciája mellett nemcsak, hogy mértani pontosságú horgászatot tesz lehetővé, hanem mindezt a világ legegyszerűbb szerelékével lehet kivitelezni. Gondoljunk csak bele, elegendő hozzá akár egyetlen ólom, vagy kosár (ha a főzsinórból képzett hurokból készítjük az oldalszálat), és persze a horog. Ezen kívül érzékenységben csak a pickerbotozás és a matchbotozás veszi fel vele a versenyt. A végszereléket most sem bonyolítottam túl. Egy lerövidített gubancgátló csövet húztam a főzsinórra, majd alá egy gumigyöngyöt, azt pedig egy karabíner felkötésével rögzítettem. A forgó szabad fülébe 0,14-es előkére megkötött 10-es számú Maruto horgot akasztottam.


Végtelenül egyszerű, de annál hatásosabb végszerelék


Percek alatt kész voltam mindennel. Az etetőkosár megtöltése és a horog felcsalizása után egyenesen magam elé, kb. 20 méterre lendítettem be a szerelékemet. A botot ülő helyzetemhez, no meg a szél erejének kivédése érdekében a lehető legoptimálisabb pozícióba állítottam be. Pálcám a parttal párhozamosan állt, nyele a bal combom mellett, spicce lefelé lejtve a víz felé nézett.
Talán húsz perc telhetett el, mire kukorica-csonti szendvicsemre megkaptam az első kapást. Rövid rántás után határozott, lassú ütemben görbült meg a spicc, majd a folyamatos húzásra gyors bevágással reagáltam. Nem tanúsított nagy ellenállást, kitöréseit könnyűszerrel állta a rugalmas feederbot. Rövid idő múlva már a víztetőn pihegett a szezon első pontya.


Békésen hagyta,
hogy a merítőháló fölé vezessem

Másfeles pontyocska.
Bemelegített a komolyabb tusák előtt


A siker örömmel töltött el, joggal bíztam a hasonló folytatásban. A csali felkínálásában egy, már korábban jól bevált trükköt alkalmaztam ismét. A kukoricát két ujjam között enyhe nyomással, préseléssel lapítottam szét, s úgy tűztem ebből kettőt-hármat a horogra. Tapasztalatom, hogy a pontyok minden évszakban nagy szeretettel fogadják az így „előkészített" szemest, ki tudja, talán az illatok és ízek gyorsabb kiáramlása miatt vannak úgy oda érte.
A még nagyon hideg víz miatt vélhetően lassan mozogtak, és lassan is táplálkoztak a halak, türelmesen kellett várni a következő kapásra. Bő fél óra elteltével jelezte az újabb kosztost az érzékeny botvég, kisebb, rövidebb húzás végül egy erőteljesebben folytatódott. Az akasztásba ütköző eleven erő jó halat sejtetett, a fék meg-megszólalt, nagyokat pumpált, rúgott kezemben a bot. Idő kellett, míg végre merítőszák közelbe tereltem a szép halat, ám a vastag teste alig akart a keretbe férni.


Felemelő érzés, amikor a víz felszíne alatt
először megpillanthatjuk aranyhasú kedvencünket

Bő hármas, csodálatos színű,
egészséges pontynak örülhettem


A fogás után egy kicsit felgyorsultak az események. A kapásra várakozás ideje csökkent, talán a halak is megérezték a tartós, jó idő érkezését, a várva várt tavaszt. Bátrabban vették fel a talajon mozdulatlanul pihenő csalit, bár mozgásuk hűen tükrözte a 3 Ceslius-fokos víz hőmérsékletét. A vékony előke miatt azonban így is csak óvatosan bánhattam velük, de a lassú fárasztás nem volt ellenemre, hiszen jó volt annak minden percét kiélvezni.


Feederbotom hol a kapást várta…

…hol pedig a pontyok fölött hajladozott


A Carp Expert orsó és az E.T Lux feederbot tökéletesen egészítették ki egymást a többkilós bajuszosok ellen vívott csatában. A finoman hangolható, letapadásmentes fékrendszernek legalább akkora előnye volt a horgászat során, mint a finom kapásokat is kiválóan közvetítő érzékeny, ugyanakkor rugalmas és erős feederbotnak.


Méltó ellenfele a finom feederes felszerelésnek


Ahogy a napsugarak a nádast, úgy a
pontyok az én napomat is bearanyozták


Az önmagukról már-már megfeledkező, folyamatosan táplálkozó éhes pontycsapat erősebb tagjai azért alaposan megdolgoztatták a felszerelésemet, no meg a szervezetemet is. Szívet-lelket erősítő gyógytorna volt ez, afféle élményterápia, amiért érdemes volt koplalni a hosszú hideg hónapokon át.
Köszönöm Igarpusztai - tavak, köszönöm kora tavaszi potykák!


Búcsú… Ugye legközelebb is találkozunk?!
BOTTARTÓFEJ CSUKLÓS 3-AS 4537-A
590 Ft
TELESZKÓPOS NYÉL P-3 ETETŐTÁLHOZ
1 990 Ft
GUBANCGÁTLÓ FEKETE 25CM
390 Ft
FEEDER ETETŐKOSÁR, SZEGLETES
840 Ft
ZSINÓR ET POWER FEEDER 150M
670 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...