Matchbottal Sukorón
Megjelent: 2012. november 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Előző cikkem befejező soraiban utaltam rá, hogy az eredményes keszeghorgászatra nem lehet mindig csak egy bizonyos módszerrel készülni. Sokszor előfordul, hogy ami tegnap jó volt és működött, az bizony a legközelebbi próbálkozás alkalmával nem vezet sikerre. Ez alól a velencei evezőspálya sem kivétel. A dévérkeszeg nem mindig áll fel a padkára a rövid etetésre, ilyenkor pedig nincs más választásunk, legalább az első bójasor vonalába kell etetnünk és pontosan oda horgásznunk.

Ebben a 20-25 méteres zónában az idei alacsony vízállásnál is körülbelül 3 méteres vízre kell számítanunk. Ez a mélység a még nem profi képességekkel rendelkező horgászoknak sem jelenthet különösebb akadályt, hogy ne fixre szerelt wagglerúszóval horgásszák meg. A hosszú ereszték miatt persze valamivel jobban oda kell figyelni a dobástechnikára, de egy átlagos, 3,90 m-es hosszúságú matchbottal nem jelenthet ez sem akadályt a gyors rutin megszerzésében. Vékony, 0,16-0,18-as merülő zsinórral fogunk horgászni, a várható halak átlagsúlya sem fogja meghaladni a 30 dekát, így egy rugalmas, lágy bottal nemcsak élmény lesz a horgászat, de a 6-8 grammos wagglert is mértani pontossággal tudjuk majd a célba juttatni, ha ráérzünk a matchbotozás ízére.


A 3,90 m-es, mindössze 175 grammot nyomó E.T. Benzar Elite a wagglerúszós horgászatot szerető
haladó és profi horgászok kedvence lehet nagyon rövid időn belül. Egy - főként - vízközti
dévérezéshez kitalált lágy karakterrel rendelkező, de mégis gyors horgászatot biztosító bot

Közeli (25-30m) horgászatra, vízközti dévérezéshez és kis felhajtóerővel (6-8-10 gr) rendelkező úszóhoz tökéletes választás az E.T. Benzar Elite matchbot. Légiesen könnyű, a megakasztott hal minden rezdülését közvetíti, ezért élmény vele a horgászat! 14 db könnyített SIC gyűrűjén ellenállás nélkül szalad át a vékony zsinór, s ha nagy dobperemmel rendelkező minőségi orsót használunk vele, akkor lesznek csak pontos, célt ért dobásaink. A Ryobi Arctica 3000-es változata mellett tökéletes párosnak bizonyult a Black Spider Match orsójával felvértezett szett, áttételezése miatt pörgős horgászatot biztosít, futása finoman sima, fékrendszere, pedig további biztosítéka a bot lágy felső harmadának, ami által a legvékonyabb horogelőkék sem szakadnak el.


Jó kezdet!

Black Spider matchorsó 5,2 áttétellel, és 5+1 csapággyal

Rendkívül fontos, hogy mindig az adott körülményhez igazodva a lehető legvékonyabb horogelőkét használjuk. Bizony a vízközti matchezés egyetlen előkepróbáló kitétele az, hogy én a 0,18-as főzsinórba hurkolom bele és így bizony óriási erőhatást kell kibírnia. Azonban a lágy bot és a minőségi orsó (finom, letapadás mentes fékrendszer) a legvékonyabb előkéről is leveszi a terhelést. A jobb süllyedés érdekében nem szoktam vékony főzsinórt használni, általában a 0,18-as és 0,20-as méretek azok, amelyek kellően „nehezek" és gyorsan süllyednek.


A leheletfinom előkezsinór használatával már óriásit léptünk előre a siker felé!

Kiváló minőségű fix úszóütközőre van szükségünk, amely kíméli a zsinórunkat, és lehetőleg dobáskor kissé eltartja az úszót a főzsinórtól. Ez sok bosszankodástól fog megkímélni minket. Lágy anyagú, minőségi sörétekkel könnyen kisúlyozhatjuk az úszónkat, törekedve arra, hogy antennatőre állítsuk be azt, így tökéletesen fogjuk látni az emelős és az elhúzós kapásokat egyaránt. Fontos, hogy a legkisebb hasznos terhelést használjuk, hiszen így fog a csalink lassan, természetesen hullani lefelé, a vízközt táplálkozó dévérek közé. Lehetőség szerint úgy kalibráljuk a súlyozást, hogy 5-6 db 8-as méretű sörét állítsa be az úszónkat. Így a szerelék lassan fog beállni a 3 méteres vízbe, de ez vízközti matchezésnél bizony előnyt jelent, nem pedig hátrányt.


Velencén csak a vékony karbonszárral rendelkező úszókat használjuk!
A Joker Elite Waggler ide lett teremtve!

A rézlamellák könnyű cseréje gyors kalibrációt tesz lehetővé

Velencén a vékony karbonszárral rendelkező úszó létfontosságú szerepet kap. Az oldalról rendszeresen érkező légmozgás beindítja a vizet valamelyik irányba, és ezáltal a tetején „szaladó víz" úszóra gyakorolt erőhatását így tudjuk csak hatékonyan csillapítani. Mindemellett a zsinór süllyesztésére kell még nagy figyelmet szentelnünk. Gondoljunk csak bele, ha ezt a műveletsort elmulasztanánk, akkor a víz tetején sodródó zsinór elvonszolná a szerelékünket szinte azonnal.


A zsinórsüllyesztés fontos és nélkülözhetetlen része a pecának!

Az ereszték beállítását könnyen elvégezhetjük akár egy fenékmérő békával, akár anélkül. Ha az úszónkat dobásonként feljebb állítjuk, akkor az egybehúzott sörét talajra érkezését tökéletesen nyomon követhetjük, mivel ekkor a waggler szára látszódni fog. Több bot és több szerelék alkalmazásánál érdemes egymástól 20-30 cm-re változó eresztékhosszt beállítani, így nem kell mindig azon az egyen változtatni, amit éppen használunk. Elég csak botot cserélnünk, ha a vízoszlop különböző rétegeiben akarjuk kapásra ingerelni a halakat.

Ha mindezzel megvagyunk, már csak az etetés van hátra, melyet a legkényelmesebben – egy kis gyakorlás utáni rutinnal – csúzlival tudunk kivitelezni. Etetésre az előző cikkben megismert alkotórészeket és módozatot tudnám ajánlani most is, az etetőanyag mellett a földdel bejuttatott szúnyoglárvát nagyra fogják értékelni a dévérek. Ennek hiányában a pinki is csodákra lehet képes, érdemes többféleképpen próbálkozni.


A hosszú nyelű, könnyű merítőszák használata nélkülözhetetlen

Vízközti etetésen két szem csontival megfogott egyendévér

Tökéletes akadást biztosít a 14-es Bream Match horog

Új előkék megkötésére nem kell időt fecsérelnünk, a spiccbotos horgászatnál alkalmazott 12, 14, 16-os méretűek a jó minőségű 0,10-es előkén tökéletesen megfelelnek. Ha sok a hal az etetésen, és sok dévért lehet fogni vízközt, bizony nem titkolom, változtatni szoktam a módszeren. Ez általában abból áll, hogy keményre gyúrt gombócokkal lecsalom őket a fenékre, és letett előkével próbálom megfogni a nagyját. Természetesen ekkor az ólmozáson is változtatok, egy másfél grammos cseppólom ügyel arra, hogy a horog a legstabilabban álljon.


Jól látszik a képen a nyugodt, egy helyben megállított, fenékre szegezett csali őre,
a nagy ólmozás. Ehhez persze megfelelő úszó is kell, vastagabb antennával!

Értük megéri letenni a fenékre a csalit, és többet várakozni.

Bizony, kicsit viccesen fogalmazva ez már az úszóval végrehajtott könnyű fenekezés kategória. Talán nem árulok el azzal sem nagy titkot, hogy a jelenleg legnépszerűbb finomszerelékes technikával, a feeder- és pickerbotos módszerrel is elképesztő eredmények születnek. A Feederbottal Velencén és a Feederbottal az éjszakában című írásokban erről olvashattatok.

Forrás: Halmos Mihály

CRALUSSO GUBANCGÁTLÓS ÚSZÓRÖGZÍTŐ
1 590 Ft
CRALUSSO ÚSZÓ SENSITIVE
2 490 Ft
JOKER GENIUS-5
1 690 Ft
EXCALIBUR BREAM MATCH HOROG
590 Ft
ZSINÓR ET POWER WAGGLER 150M
660 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...