Még egy utolsó ráhangolódás, avagy a 2019-es tavaszi Horgász Show!
Megjelent: 2019. február 25. | Forrás: Ujszászi Dániel | Események/Kiállítások

Mivel már nagyon közel járunk az újesztendő első olyan horgászataihoz, amikor bármilyen vízre ellátogathatunk a szép fokozatosan enyhülő időjárás miatt, ideje még egyszer szemügyre venni azokat az újdonságokat, amikkel a különböző cégek elárasztják a kíváncsi, nyitott szemmel járó horgászokat. Mindezekről természetesen csak a saját nevünkben, az Energofish Kft. nézőpontjából nyilatkozhatok, azonban a Horgász Show minden évben jóval több, mint egy mezei kiállítás. És bizton állíthatom, hogy ez az idei évben sem lesz másként!

Ugyan a pár héttel ezelőtti FeHoVa alkalmán már sok-sok új termékkel találkozhattak az érdeklődők – így például a Benzar Coated Wafter és Method Egg termékcsaládokkal, illetve különféle új zsinórjainkkal is -, azonban amellett, hogy ezek mindegyike most is megtalálható lesz, néhány további újdonságunk is debütálni fog, ráadásul nyeremények terén is tartogatunk meglepetéseket. Mindezek mellett természetesen a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan jelen lesznek horgászaink, akik a célhalaikat üldöző pecások számára sok praktikus tanáccsal, vagy akár egy kellemes beszélgetéssel, eszmecserével is szolgálhatnak majd.

Standunkat most sem lesz nehéz megtalálni. A korábbi évekhez hasonlóan idén is megtalálható lesz a polcokon minden, amire egy horgásznak szüksége lehet.

Sokszor nagyon könnyű elveszni az apróságok között, de néhány segítő szóra bárhol lehet majd számítani!

Az aprócikkek mellett botok és orsók teljes körű, már-már végtelennek tűnő palettája várja ezen a hétvégén is a betérő érdeklődőket.

Akváriumaink természetesen most is velünk lesznek, melyekben a megszokottaknak megfelelő lelkesedéssel mutatjuk be új csalijaink működését, és persze minden mást, ami a method módszerhez köthető.

Természetesen a víz alatti látnivalók mellett különféle praktikáinkat, tippjeinket is a kíváncsi szemek elé tárjuk majd.

A békés halakra fókuszáltan Feeder csapatunk szinte egésze képviselteti majd magát, illetve etetőanyagai között, egy női világbajnoki diadal közeli szemlélőjeként Szilvási Szilárd is megtalálható lesz standunkon. Az idei tavaszi Horgász Show-ra, azt gondolom sokak örömére Benzár Zsolt szintén el tud látogatni, aki kiemelkedő tapasztalatainak köréből szintén bárkivel oszt majd meg érdekes részleteket.

A Benzar termékek teljes arzenálja fogja várni most is a polcokon az irántuk érdeklődőket, mi pedig a kérdésekkel teszünk hasonlóan.

Az idei év egyik, ha nem a legnagyobb slágerei lesznek a Method tojások, ezt bárhol ki merem jelenteni. Bátran tárjuk a teljes szortimentet az érdeklődők elé, hiszen hosszú hónapok vízparti tapasztalata van ezekben a csalikban is.

A standon kívül, a színpadon is szó fog esni nagyon sok érdekes témáról, a legapróbb részleteket is érintve.

Szilvási Szilárd etetőanyagai nélkül nem múlhat el egyetlen kiállítás sem.

Természetesen a ragadozókat megcélzó sporttársak sem fognak szakértők nélkül maradni, hiszen kirobbanthatatlan specialistáink, Bokor Károly, Koós Ferenc valamint Lukácsi Béla is várják majd az érdeklődő kérdéseket, természetesen a nevükkel fémjelzett termékekkel a fedélzeten.

Lukácsi Béla kezében most is ott lesznek saját csalijai, pergető botjai.

Szerencsére a stand falain is megtalálható lesz minden, ami csukának, süllőnek, harcsának vagy éppen egy rafinált feketesügérnek az ingere.

Koós Ferenc neve egybeforrt a hatékony és céltudatos harcsahorgászattal, nem véletlenül. Tőle is sok hasznos tippet kaphatnak a rájuk vadászó sporttársak.

Halmos Mihály a Wizard termékek kiváló ismerője, nála talán senki nem tudna naprakészebb tanácsokat adni a velük történő pergetéssel kapcsolatosan.

Ebbe az eszmecserébe szerintem sokan szívesen belehallgatnánk. Ha ez nem is feltétlenül lesz lehetséges, de aki ügyes, az Zsoltot is le tudja majd vadászni néhány kérdés, vagy egy rövid beszélgetés erejéig. Bokor Károly előadásait pedig mindig élmény hallgatni, amire szerencsére idén is lesz lehetősége az érdeklődőknek.

Érdemes kiemelni a megtekintésre váró sokaságból a Pergető medencét, ahol sok érdekes, és a rendelkezésre álló vízfelület miatt látványos előadást láthatnak majd az érdeklődők. A Horgász Show mára már hagyománnyá váló eleme, a különféle gyártók által összeállított csomagokra, egyes termékeikre történő licit idén sem maradhat el, melynek befolyó összege az előző évekhez hasonlóan a Bátor Táborhoz kerül majd eljuttatásra.

A tavaszi Horgász Show-k elmaradhatatlan kelléke, a Pergető medence. Idén is érdemes lesz megállni egy kicsit a környékén.

Természetesen a nyereményjátékok és a jótékonysági célú licit sem maradhat el. A szerencsések, és az orsót gyorsan tekerők most sem távoznak majd üres kézzel.

Aki a korábbi évek során már járt ezen a tavaszi kiállításon az tudja, hogy itt valóban nagy hangsúlyt kapnak a különféle színpadi előadások, és nem utolsó sorban nyereményjátékok. Neves horgászok bemutatói között a már megszokott orsótekerő verseny ismét helyet kap majd a programban, melyben próbára teheti magát minden kihívást kereső látogató, természetesen értékes tárgynyereményekért. Egy szóra mindenképp érdemes visszatérni a nyereményjátékokhoz, hiszen fődíjként, a kiállítás méltó lezárásaként egy új Suzuki Swift fog vélhetően nem kis örömet okozni az őt megnyerő szerencsésnek.

Sok minden fogja színesíteni a 2019. évi tavaszi Horgász Show-t, ahol mindenki garantáltan megtalálja majd a számítását. Ahogy a fentiekből is kitűnik, az idei évben is érdemes lesz kilátogatni a BOK csarnokba, hiszen rengeteg program, nyeremény és élmény vár mindenkire. Találkozzunk az Energofish standján, március 1-3. között!

Ujszászi Dániel

BENZAR FONOTT METHOD ELŐKEZSINÓR 10M
1 150 Ft
BENZAR COATED WAFTERS 8MM
1 190 Ft
FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...