Márciusi keszegek és a gyerekek.
Megjelent: 2011. április 04. | Forrás: Bodnár Zoltán | Írások

Márciusi bodorkák - Bodnár Márciusban meglátogatott a családom, így már előre eltervezhettem, hogy horgászni kell mennem velük. Bátyámnak nagyobb gyermekei kíváncsiak voltak, miért is szeretem ezt a " horgászatot" annyira? Az biztos, hogy Benedek unokaöcsém várta legjobban a hétfőt, amikor keszegezni indultunk. Velünk tartott Bátyám és apám is, meg Árpi, a húgom barátja.


Az etetést is együtt végeztük.


Tudtam, nem sok időm lesz ma a horgászatra, mivel fel kell vállalnom a háttérmunkát, főleg ha gyerekekről van szó. Reggel nem túl korai indulást terveztünk, mert még be kellett szereznünk a csontikat. E nélkül, ebben az időszakban biztos, hogy nem fogunk semmit.


Akik az etetésre elsőnek érkeztek, az a hattyúpár
volt, bár ezt a mama által készített szendvics bánta.


Dublintól száz kilométerre volt az úti célunk. Egy 850 hektáros tó téli csanaktárolójára mentünk, ahol a friss víz beérkezése miatt egész télen és koratavasszal lehet fogni a keszegeket, sügereket. Az időjárás is a kegyeibe fogadott bennünket, mert szép tiszta idő és gyenge szél fogadott bennünket.


Egy kis csonti horogra
tűzésének tanítása.
A gyerekek nagyon figyeltek

Fudó horgok, Goldstar
ólmok, úszók csonti,
kés és egyéb kellékek


A gyerekek nagyon izgatottak voltak és záporoztak a kérdések. Úgy gondoltam, mindent megtanítok nekik, amit tudniuk kell a keszegezésről. Az etetéssel kezdtem és Benedek ki is vette a részét a keverésből, sőt még a gombócok gyártásából és bedobálásából is. Ezek után nekiálltam a botok összeszerelésének.


Benedek első
Írországi bodorkája

Anna első halával és
örömével a fényképen


A gyors csalizás közben elmagyaráztam nekik, miért és hol szúrjuk meg az apró horoggal a csalit. Egy kis ízesítő spray és meheta horog a vízbe. Anna egy hatméteres spiccbotot kapott, Benedek pedig egy EnergoTeam Slider Match -et egy Power Match orsóval. Fudo horgokat és Energo úszókat használtunk.


A gyerekek nagyon komolyan
koncentráltak, hogy egy kapást se rontsanak el

Árpi és a Picker
Blade-el fogott bodrija


A botok felszerelése közben már meg is fogták életük első halait és bizony az öröm az arcokon is látszott. Apám megkapta Annát, én pedig Benedekre figyeltem. Minden egyes mozdulatomat leutánozták és gond nélkül tanulták meg pillanatok alatt a horgász trükköket. Elképesztő volt látni menyire gyorsan tanulnak a gyerekek. Nem is gondoltam volna.
-


Beni felszerelésel és egy szebb bodrival


Persze én minden halat visszaengedtem. Volt egy-két kérdésük: - miért nem eszük meg a halat, stb., de a gyors magyarázat után már nem is figyeltek arra, hogy visszadobjuk a halakat. A gyerekek átlátták miért is kell beetetni, miért lövöldözöm a csontikat a horguk köré, és bizony nem győztük leszedni a halakat a horgokról, és újracsalizni. A bedobáshoz már nem kellet segítség. Bár voltak néha gubancok, de ez horgászat velejárója. A gyerekek egyenként számolták hány halat fogtak. Persze, mire föleszméltem, negyven körül jártak fejenként, és már akkor elhatározták, százig meg sem állnak.


A papa jött rá hogy partközelben is
szép sügerek tanyáznak


Ez nem volt elérhetetlen, nagyon koncentrálva fáradhatatlanul fogták a keszegeket és sügereket. Benedek talán tovább viszi a horgászvért a családban, mert nagyon ügyesen kezelte a botot. A nap végére már a csónaktároló túloldalára is átdobta a felszerelést, öröm volt nézni, ahogy koncentrál és megpróbálja még messzebbre dobni az úszót. Egy-egy hosszabb dobás után visszatekerte az etetésre, de volt, hogy fogott messzebbről is. Ez a mai, egy igazi örömpeca volt.


Annát sem kerülték el a csodaszép sügerek


A családom is átérezhette, miért is szeretek ennyire horgászni, de ehhez kellettek a sikerélmények is. A gyerekek nagyon örültek és hazafelé is egyfolytában a kifogott halakról beszéltek. Mégis, nekem volt a legnagyobb élmény, hogy a gyerekeket boldognak láthattam. Egész nap fülig érő szájakat kaptam a munkámért cserébe.


A nap egyik legszebb bodorkája

Beni sügérpózban


Az eredmények is szépre sikerültek: Anna 108 Benedek 85 halat fogott. Volt közöttük jónéhány fél kilós példány is. A felnőttek csak töredékét fogták. Talán a Papa volt ellenfél, de ő már rendelkezett horgász-tapasztalattal. Ekkor már tudtuk, hogy a következő szombaton családi horgászversenyt kell rendeznünk. Amit persze a gyerekek nyertek és besöpörték az általam felajánlott nyereményeket, a Kinder csokikat.
Ma utaztak el, de jövő nyáron már a hazai vizeken űzzük tovább a halakat. Megígértem nekik!

ÓLOMKÉSZLET SÖRÉT, GOLD STAR MINI
750 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...