Bokor Károly2018. július 16.

Az idei évben többször gondoltam rá, hogy aktuális az - egyre hosszabb ideje - általam is keményen használatba vett Bokor Spin termékekről írni. A fejlesztésre, alakítgatásra szánt bottesteket immár öt éve kaphattam a kezembe. Hosszas tesztelések, felöltöztetések után, ma már a negyedik születésnapja lehet az első, végleges szériáknak. Elérhető árban, több méretben, univerzális pergető botok, kicsivel később ennek ultra könnyű kistestvérei a Micro Jig pálcák, valamint a család pergető orsója, fonott zsinórjai követték egymást. Csupán összegző értékelést, bemutató ajánlást írni nehéz lenne számomra, mert az eltelt időben, a folyamatos használat során, annyi izgalmas élményt, kalandot, halfogást kaptam, hogy szinte csak erre tudok összpontosítani. Ezekről már viszont írnék azért is, mert nem csak a rablóhalak, a termékek fontos jellemzői is felszínre kerülhetnek.

A Bokor Spin termékek mellett természetesen bemutatnám, elemezném, akár ajánlásként is a fogós műcsalikat, kiegészítő apróságokat. Jön az ősz, majd a tél, az újabb rablóhalas szezon, alig várom, hogy a hűlő vízben a régi kedvenc Mann’s plasztikjaimat úsztathassam. Különösen a csukákat, akár a süllőket most is gumizhatjuk, de a melegebb vízben én a keményebb műcsalikra tolom a hangsúlyt. A nyári hónapokban leginkább wobblerezni szeretek. Azért említem fel a mai, holnapi pergetéseket, mert az elkövetkező portyákról rendszeresen szeretnék beszámolni. Nem titkoltan azért is, mert a kezdőbb, ragadozóhalas horgászoknak mindig segítséget jelentenek a tanácsok, az ajánlások is. A jó papról sem véletlenül mondják, hogy holtig tanul!

A nagyobb csukák fogása megbízható erejű szerelést igényel. A gyakori tesztelések szép fogásokat is adnak

Magam is a fogós, a jó pergető bot tulajdonságait, jellemzőit, évtizedeken át igyekeztem kitanulni, megtapasztalni. Így lett a legfontosabb elvárásom, hogy a Bokor Spin pergető bot könnyed, de erős, és mindenképpen feszes, gerinces, rugalmas legyen. Így jól közvetít mindent, tud hatékonyan bevágni és fárasztani. Az egyéb elvárható tulajdonságokat, részleteket ezúttal nem is említeném. Inkább csak annyit, hogy a három méretben gyártott bot az általános pergetés, a gumizás, a wobblerezés bevált, sokak által kedvelt eszköze lett. Az eltelt évek során számtalan csuka, süllő, és balin fogásához segített hozzá engem is. Állandó társam lett, éppúgy, mint később az orsóm, zsinórom is. Leginkább a sikeres, tanulságos pergetésekről szeretnék írni a későbbiekben, de a rendkívül jól terhelhető Bokor Spin erejéről az évek során nem csak a beteljesült fogások győztek meg…

Csukás öröm

… Átszellemülten pergetek. Az első óra telik a folyón, vagyis annak széles, állóvíznek mondható mellékágában. A zsinór jól közvetít, a bot szinte koppan a kezemben, még ilyen fáradtan is jó, hogy kijöttem, fogom a süllőt. Ma délután érkeztünk, de elsők közt és egyedül én már kiszaladtam. Szép emlékű ez a hely, víz alatti köves akadók, süllők, reméltem, hogy rögtön kivágom a rezet, mint a korábbi években is. Átlagos plasztik halat bukdácsoltatok az egyenetlen fenéken. Dúr! De jó kapás – gondolnám, de a bevágáskor tuskó, vagy kő érzetem támad. Mire bosszús lennék, tehát egy fél másodperc múlva, megmozdul az akadó, sőt megrántja botot, az orsóm fékét is, azonnal beindul.

A "saját" szerelés ajándéka

A hal pillanatok alatt erőre, feltartóztathatatlan erőre vált, a botom teljesen perec és… egyszer csak szétrobban a tükörsima felszín. Egy irgalmatlan nagy fekete tömeg, egy hatalmas harcsa testének eleje vágja szét a vizet. A víz felszínén hatalmas zurbolással, fröccsenésekkel megtesz jó néhány métert, majd csattanó loccsanások közt eltűnik a látomás. Jézusom! Úgy megijeszt, hogy szinte leblokkolok! Szerencsére az orsó fütyülve adagolja a zsinórt, és a monstrum néhány másodperc után már nem rohan, hanem „csak” húz. Láttam itt már nagyokat, sőt fogtam két méter negyvenöt centis harcsát, de ez valami brutális méretű volt. Még a kétszázas pulzusom mellett is érzékeltem mindent.
A harcsa, immár meglehetősen messze tőlem elfordult jobbra, miközben fél kézzel felszedtem a horgonyt. Gyerünk utána, ez az egy esélyem lehet a megfogására. Egy-két pillanat múlva már a csónak orrában kucorogtam. Amint tudtam, rövidíteni próbáltam a levett zsinóron. Közben a túlsó oldalon beindult az egyetlen közelben látható motorcsónak és hamarosan el is tűnt a láthatárról. Segítségre nem számíthatok, de ez a szörny úgy is túl nagy a süllőzésre szánt pergető szerelésemre. Fogcsikorgatva, és a botom, zsinórom minden erejét kihasználva próbáltam kissé fékezni a halat. Ám ez az óriás úgy vitte a csónakot, mint a pelyhet.

Egy felszíni és egy mélyebb vízi pergetett csukával

A fárasztás végén

Kifelé utaztuk a nagy Ebro irányába. Fél kézzel, nem egy könnyű mutatvánnyal felhívtam a fiamat, aki a néhány kilométerre lévő táborban pihent. Kimentek a többiek is, nincsen bent csónak, nem tudok jönni, segíteni – tájékoztatott. Fogcsikorgatva, és felejthetetlenül harcoltunk a teljes besötétedésig. Egyszerűen nem akartam elhinni, hogy képtelen vagyok elvenni a hatalmas hal erejét. Pedig a szerelést irgalmatlanul terheltem. Később, a teljes sötétben megérkezett a fiam és Novák Laci barátom. Mellém álltak, óvatosan összefogták, kötötték is a két csónakot és néha megvilágították a zsinórt. Egy híd lábaihoz érkeztünk, a belső tartó pillérek közt reméltünk átúszni a harcsával együtt. A halat közben néha már el tudtam szakítani a fenéktől, de egyszer sem láttuk még a felszín közelében.
Talán már meg tudjuk fogni, - kezdtem reménykedni, de a sors másként akarta. Mint másnap megtudtuk, a partról méteres átmérőjű, hosszú öntöző cső húzódott be a meder feléig. Azonnal éreztem, hogy valami baj van, amikor áthúzott alatta a legalább mázsásnak remélt harcsánk. A zsinór erőteljesen súrlódott, majd hiába igyekeztem óvatoskodni el is szakadt, eldörzsölődött. Még a fülem is remegett a fáradtságtól úgy rogytam le az ülésdeszkára. Ha nincsen az akadó, talán megfogjuk, sóhajtottam. Túl szép lett volna a saját bottal így kezdeni - mondtam a fiúknak, de nekem így is legemlékezetesebb halaim egyikével hozott össze a pergető felszerelés….

Áhított méretű. A 245 centis, kuttyogtatott, harcsámmal

A nagy balin erőgép a zsinór végén

A pisztrángsügér jó kis ellenfél

Forrás: Bokor Károly


ProGuide orsó használat közben

ProGuide orsó használat közben

2018-07-30 | Forrás: Lukácsi Béla

Egy orsót kéz bevéve sok információt beszerezhetünk, milyen a futása és sok egyéb fontos dologról. És vannak olyan információk, amelyek a nyers technikai adatokról szólnak, mint például a csapágyszám, az orsó áttétele. Azonban bármennyire is szeretnénk a megbízhatóságról és tartósságról, csak hosszas használat után tudunk nyilatkozni. Nekem is nagyon sok orsó fordult meg már a kezemben, és bizony csak hosszas használat után derült ki...


Bemutatkoznak a gyors oldódású Benzár halibut pelletek

Bemutatkoznak a gyors oldódású Benzár halibut pelletek

2018-07-27 | Forrás: Szabó Bence

Az elmúlt időszakban bemutatott újdonságok sora a Benzár Black Halibut pelletekkel folytatódik. Ezek a termékek a már jól megszokott és horgászok ezrei által kedvelt, gabona alapú granulátumok legújabb típusai, melyek bármely módszer szerelmesei számára remek választást jelenthetnek, hiszen sokféleképpen lehet őket használni. Hogy mit érdemes tudni ezekről a termékekről? Ebből az írásból ez is kiderül! Termékeink között egy sor különböző...


Végre megjelent a nyerő széria!

Végre megjelent a nyerő széria!

2018-07-27 | Forrás: Szabó Bence

Hol is kezdjem?! Végre elkészült az a termékcsalád, amelynek fejlesztésén, tesztelésén, folyamatos tökéletesítésén oly sokat dolgoztunk. Az elmúlt évben minden olyan horgászatunkra magunkkal vittük a Seria Method etetőanyagok A, B, C és még ki tudja melyik verzióját, ahol method technikával pontyot szerettünk volna fogni. Horgásztunk vele kánikulában, döglöttnek hitt vízben, a késő őszi időszakban, amikor már nem könnyű a pontyokat kapásra...


A jóból jobbat! – Megújult a Benzár Turbo Soft Pellet

A jóból jobbat! – Megújult a Benzár Turbo Soft Pellet

2018-07-23 | Forrás: Szabó Bence

A Benzár termékek között bizony nagyon sok különböző csalit találunk. Ezek mindegyikének megvannak a maga sajátosságai, hiszen egytől-egyig eltérő jellemzőkkel bírnak. Alapvetően más-más technikához, halfajhoz vagy időszakhoz passzolnak. Van azonban egy olyan csali, ami univerzalitásával kiemelkedik a többi közül. Bármilyen módszerhez megfelelő lehet, használata egyszerűbb, mint azt sokan gondolnák, nem mellesleg pedig rendkívül fogós is. Hogy melyik...


Magazinajánló

Magazinajánló

2018-07-19 | Forrás: Energo Team

A nyár közepén sem maradunk Energofish Magazin nélkül. Mostani műsorunkban a már megkezdett harcsahorgászoknak szóló sorozatunkat folytatjuk, ebben az adásban Koós Ferenc a helykeresésről és annak szempontjairól beszél. Lukácsi Béla az elektromos csónakmotorok kezeléséhez ad tanácsokat, amelyek betartásával biztonságosan, és gond nélkül használhatjuk az elektromos hajtású csónakunkat. ...


Carp Expert Competition Method Kosár, nem csak versenyhorgászoknak!

Carp Expert Competition Method Kosár, nem csak versenyhorgászoknak!

2018-07-18 | Forrás: Szabó Bence

A method kosarak választéka manapság már-már végeláthatatlan, azonban időről-időre forgalomba kerülnek olyan típusok, amelyek valamivel többek, jobbak a már meglévőeknél. Így van ez természetesen a Carp Expert kosarai között is, hiszen mindig van néhány apróság, amit csiszolni lehet az évek óta keresett és kedvelt termékeken. Ez történt most is, hiszen egy új, kimondottan methodos versenyhorgászoknak készült, de nem kizárólag nekik ajánlott...


Feederiskola
2018-08-02 10:47:25

Feederiskola

Magazin 2018 július
2018-07-19 14:52:18

Magazin 2018 július

Feederrel az amurok ellen
2018-07-04 22:01:50

Feederrel az amurok ellen