Nagy-dunai jászozás
Megjelent: 2012. május 09. | Forrás: Székely Zoltán | Írások

Már többször megírtam, nem vagyok a balek-tavak lelkes látogatója. A természetes vizeket kedvelem inkább, ahol nehezebb körülmények között ugyan, keményen megküzdve minden egyes vad halért, lehetőleg finom felszereléssel, többnyire folyóvízből próbálom horgomra varázsolni pikkelyes barátaimat.


A nem túl mély, gyors vizek meghorgászásához én az
Emerald Plus Match 390-est használom
– többnyire sikerrel - a sikertelenség sem a bot hibája


Sajnos egyre nehezebb dolgom van, mert anyagi lehetőségeim leginkább a közeli Nagy-Dunára korlátozzák túráimat, mely az utóbbi években annyira lepusztult, hogy tapasztalatom szerint a halállomány a nyolcvanas évekbeli egyharmadára esett vissza. A gébet kivéve, melyből több milliárd van ugyan, de ez még a törpeharcsánál is károsabb, és még konyhára sem jó.


A visszaengedett jászok már
barátkoznak a szabadság lehetőségével.


Egy kellemes délelőtti úsztatás eredménye, szép élményt
nyújtottak a jászok.


A szokatlan melegben megindult nyárfapöhöly és evezős invázió miatt, így hát könnyűszívvel menekültem át a Ráckevei-Duna partjáról a nagy folyamra.


A kisbalin megjelenése az etetésen
tapasztalataim szerint többnyire rossz jel


Közepes vízállás, pöhölymentesség és végtelen béke fogadott. Izgalommal rántottam magamra a sóderen úszózáshoz elengedhetetlen ágyékcsizmát, majd gyors etetés, szerelés következett. Az Ipolyon, a Sebesen paducozva egyszer kiszámoltam, több mint kétszázat is kellett dobni, tehát az ilyen erős áramlású vizek meghorgászásához igazán könnyű bot és gyors orsó szükséges, ilyet használtam most is.


Érdekesség, a jászok uszonyai tele voltak ilyen piócákkal.
El sem tudom képzelni, hogy az állandó
gyors vízben úszó halakra, hogyan kerülhettek rá.


A készségem, a nem mély ereszték miatt/1,5m/, 3,9 m-es Emerald Plus Match carbon botból, hasznosan széles, fémdobú, egy tekerésre 5,2-őt forduló Carp Expert Match 4000-es orsóból állt, melyen 14-es Specialist Bream damil várta a terhelést. Az erős folyásba jól beleálló dundi úszót egy pontban súlyoztam a 6-os horog felett harminc centivel.
Szokás szerint kenyérrel csaliztam, melyet minden dobás után újra kellett tűzni, hiszen a sóderhez dörzsölődve az erős sodrásban nem bír ki többet. Ez elég nagy macera, ezért sokan inkább csontival úsztatnak, nem is eredménytelenül. Amikor, meg volt a helyes ereszték minden összeállt, rendet raktam magam körül, ittunk egy sört közösen barátommal és kezdődött a peca.


A gyorsvízi úsztatás a Dunán többnyire tartós vízben állást és nagy koncentrációt igényel, ahogy ezt Lupin barátom arcán is jól látható


A Carp Expert Match 4000-es szélesdobú, masszív,
gyors orsó, kiváló fékkel, kár hogy csak egy dobbal árulják


Olyan szépen ment az úszó a sebes vízben, már nézni is gyönyörűség volt, hát még mikor az első félóra után levágódott az etetés alatt. Az első jászt lassú hömpölygések közepette húztam magamhoz, volt vagy jó hetvenes.


Gyors vízre ajánlott úszófazon, a horog fölé
össze kell húzni az ólmozást, de jobb,
ha egy darabból áll a súlyozás, kevésbé tekeri a zsinórt.


Merítőt ilyenkor nem használok, kétszer-háromszor meg is ugrott, végül kezemhez szelídült. Zöldhátú, tűzpiros uszonyú, ezüstös eleven gyönyörűség volt! Nagy kávájú, hosszú haltartóba tettem, hogy a horgászat végéig ne sérüljön.


A kilós jász az erős áramlásban már komoly ellenfél 14-es damilon


A lézerélezett Maruto, Owner horgok mindig
így akadnak, ha helyes méretet választunk


Bent a mederben rendszeresen ugrott a hal, de nálunk csak imitt-amott jelentkezett egy-egy, szinte csak jász, igaz félkiló-kiló körüliek. Egyik-másik uszonyain fürtökben lógtak a piócák, némelyek össze-vissza voltak a kormoránok által karistolva. Szóval nekik is megvannak a problémáik.


A lapos sóderesek meghorgászásához
elengedhetetlen az ágyékcsizma


Félóránként esett egy hal, érdemes volt akár húsz méterre is elengedni az úszót, mert volt hogy ott ütötte le, nem az etetésen. Délfelé nagyon eltűntek, és amikor egy kisbalint fogtam, tudtam nem érdemes tovább próbálkozni, ez régi tapasztalat.


Jászozáshoz, viszonylag nagy, előreálló szája miatt,
érdemes közepes méretű, nagy öblű horgot kötni,
különben sok halunk elmegy


A szél is úgy feltámadt, rángatta a kezemből a botot, inkább visszavonulót fújtunk. Hálóra fektettem a terítékemet egy fotó erejéig, majd visszaborítottam valamennyit a Dunába, hadd éljenek.

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...