Nagy pontyot matchbottal-1
Megjelent: 2007. május 16. | Forrás: Tóth Gábor | Tesztek

Nagy halat fogni mindig nagy élmény és nagy dicsőség. Ha termetes halat terelek a szákba, horgásztársaim elismerő, vagy éppen irigykedő tekintetétől követve, valami kimondhatatlanul jó érzés kerít hatalmába. Olyasmi, mint az extrém sportolóknál az a bizonyos adrenalin löket. Amiért kockára teszik akár az életüket is. Ez az érzés gyorsan függőséget tud okozni. Jó példa erre a bojlihorgász, akit mindig a nagyobb hal utáni vágy motivál. Idén tavasszal én is belekóstolhattam a nagy halak fogásának örömeibe. Akasztón jó néhány termetes ponty rajtavesztett a rakósbotos készségemen, amiről már fentebb beszámoltam. Erősen vágytam vissza az akasztói tóra, hátha sikerül nyolc kilósnál nagyobbat is partra terelni. A következő horgászat nem is váratott sokáig magára. Az első kaland után körülbelül egy héttel, a reggeli napsütés már a parton talált. Április közepét mutatott a naptár, ennek ellenére szinte nyáriasan meleg, kissé fülledt idő fogadta az aznapi vendégeket. A szél se mozdult - ami nem feltétlen jó jel-, tükörsima vízfelszínt csak a tó lakóinak lomha mozgása törte meg néha-néha. Mivel rekorddöntési kísérlet reményében jöttem. Első körben a Multi Carpot raktam össze, a már bejáratott szerelék összeállítással. Etetőcsészével jó adag pelletet, kukoricát, csontit és vágott földigilisztát tettem a botspicc alá. Bíztam abban, hogy a tó nagy testű halai tiszteletüket teszik a terített asztalnál. Mikor ezzel a művelettel végeztem, a felcsalizott horgot rátettem az etetésre. Nem sokkal utána, begördült a Deko TV stábja is. Ja igen; azt elfelejtettem mondani, hogy az elmúlt heti sikeres műsor után úgy döntöttek, hogy a következő adást is itt veszik fel. Kamerák kereszttüzében próbáltam kapást kicsikarni bajuszos barátainktól, de hiába. Igaz a mondás, miszerint erőszakkal nem lehet halat fogni. Ha nincs étvágyánál, akkor még egy ennyire jól telepített vízen is lehet nullázni. Kétórányi eseménytelen ücsörgés után, minden átmenet nélkül merült el a rakós bot úszója. Mélázásomból felriadva emeltem be a halnak, ami abban a pillanatban gőzmozdonyként húzott el jobbra. Nagyon erős volt. Keményen bántam vele, mert meg voltam győződve arról, hogy nem veszíthetek. Mekkorát tévedtem! A durva bánásmódnak az lett a vége, hogy az addig csak „baromira" küzdő hal bekapcsolta az utánégető rakétát, és csak úgy, minden gondolkodás nélkül megtépett. Dühös voltam magamra, nem kellett volna türelmetlennek lennem és a túlzott magabiztosságom, önteltségem is a hal malmára hajtotta a vizet. Innentől kezdve a rakóson szinte semmi mozgás nem volt, leszámítva néhány beleúszást, ami üres bevágásokat eredményezett. De ma egy matchbot is belekerült a botzsákba, és nem is akármilyen! Egy extra erős, arany színben pompázó pontybüntető. Az Energo Team Gold Match, első ránézésre egy teljesen szokványos match a maga 3.9 méter hosszával, parafa nyelével és sok apró gyűrűjével.

Folytatása következik...

A Concourse Feeder botok
Megjelent: 2024. április 13. | Forrás: Pető Gábor | Tesztek

Az előző posztomban írtam, hogy a Concourse feeder botok megérnek egy külön írást is.  Talán bevezetés képpen érdemes megemlítenem, hogy elég régóta horgászom és mindig is nagyon kényes voltam a felszerelésemre – a barátaim szerint túlságosan is -. Különösen igaz ez a botokra és a hozzá passzoló orsókra. Hosszú évekbe telt mire összeraktam azt a felszerelést, amelyikkel bárhol, bármilyen körülmények között nyugodt szívvel le tudok ülni...

Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...