Nehéz időkben - Pergetett apróságok
Megjelent: 2010. augusztus 18. | Forrás: Nagy Levente | Írások

Az idei nyár nem a korlátlan lehetőségekről szólt, legalábbis ami a pergetést, a műcsalis horgászatot illeti.


Már napok óta erre várok…


Nagyon meg kellet gondolnia az embernek, hogy hová megy horgászni. Szinte egész nyáron, néhány nap kivételével a vizek nagy része alkalmatlan volt a pergetésre.
Persze az igazi pergető szezonnak csak most kellene kezdődnie... de akkor is rosszból ez már sok!

Visszagondolva a tavalyi nyárra és azt összehasonlítva az ideivel, sokkalta gyengébb hónapokat tudhatunk magunk mögött, mint az előző esztendőkben.
Remélem az ősz azért több lehetőséget kínál majd a műcsalis horgászat kedvelőinek...

Annak ellenére, hogy az általunk ismert vizek csak kis százaléka engedte meg a műcsalis horgászatot, mi kitartóan próbálkoztunk és igyekeztünk néhány kisebb „műcsalira megéhezett" ragadozót elcsípni... illetve szerettünk volna nagyobbat is, de sajnos az most nem sikerült.


Egy jobbacska domolykó

Kérem vissza!


Ki domolykóra szeretne pergetni, jó választás lehet az E.T PERCH BLADE ULTRA LIIGHT pergetőbot.

A WIZARD körforgók
ezúttal is
bizonyították fogósságukat.


A mondás szerint minden rosszban van valami jó! Ebben a helyzetben a jó az volt, hogy találtunk egy „új horgászvizet", mely közel van otthonunkhoz, mégsem próbálkoztunk ez idáig rajta... és lám, ebben a nehéz időszakban éppen ez a víz nyújtott vigaszt nekünk.

A víztározót több alkalommal is meglátogattuk és mindig sikerült néhány halat elcsípnünk. Elsősorban kisebb testű sügéreket fogtunk, de akadt néhány méretes domolykó is melyeket UL felszereléssel élmény volt fárasztani.


Miközben én a nyílt vízen próbálkoztam a pergetéssel addig Attila barátom a tavat tápláló patakban próbálta műléggyel becsapni a halakat.

Az első hal nem váratott sokat magára.


Ha jól látom ez is domolykó lesz…


…igen, nem is rossz!

Egy mosoly a kamerának.


Én valahogy úgy vagyok az egésszel, hogy ha eszik a hal és egymás után fogom őket, akkor nem szeretek kísérletezni, műcsalikat cserélgetni, okoskodni... Amikor viszont órákat ledobok és csak néhány ütést kapok, akkor dolgozik bennem egy plusz kíváncsiság, mely arra késztet, hogy többet cseréljek, kísérletezzek és találgassak, hogy vajon mely, vagy egyáltalán létezik-e olyan műcsali, mellyel aznap be lehet csapni őket.

Éppen egy ilyen időszak kellős közepén vagyunk... A vizek pergető szemmel nézve gyengék, a halakat becsapni e miatt nehéz, így bőven jut idő a sok üres dobás között, a cserére, a különböző műcsalikkal ismerkedni.


Súlyra ugyan nem nagy, de ezzel az UL összeállítással nagy élményt nyújtott a fárasztása.


Egy újabb becsapott hal a horgon.


Ezúttal egy sügér kívánta meg az élénk színű wobblert.

Nevéhez hűen…
ET PERCH BLADE ULTRA LIIGHT.


Ott vannak például a nem rég megjelent E.T WIZARD körforgók melyekkel csak nem rég kezdtem próbálkozni, viszont az első tapasztalatok, eredmények azt sugallják, hogy szép jövő áll előttük...

Kipróbáltam néhány kis testű wobblert is melyektől először az alacsony árfekvésük miatt óvakodtam, viszont most a SALMOK mellett ők is esélyt kaptak.
A kisméretű csupán 2, 5 centis GOLDSTAR BUG névre hallgató wobblerekről beszélek, melyek ugyancsak az idén jelentek meg a boltok polcain.

Az első tapasztalatok azt mutatják, hogy az alacsony árfekvésük ellenére, álló vízben (még csak ott próbáltam) jól mozognak és az eredmények bizonyítják, hogy a kisebb testű ragadozók szeretik, hisz több tucat sügért és néhány fiatalabb domolykót is sikerült fognom velük.


A GOLDSTAR BUG wobblerek
több színben is készülnek.

Ahol egy van,
ott többnek is kell lennie…


A nap folyamán több hasonló
méretű domolykót sikerült becsapni.


Mehetsz…


Gondoljunk a jövőre is…


A legtöbb horgász függetlenül attól, hogy melyik módszert kedveli, a nagy testű halakra hajt, így van ez a pergetőhorgászok körében is. A harcsa, süllő, csuka, a balin az elsődleges célpont, így viszonylag kevesen vannak, akik célzottan a domolykóra, sügérre vagy pisztrángra pergetnek, pedig ha a halak átlagméretéhez igazított ULTRA LIGHT felszereléssel vesszük célba őket, ezek a kis halak is tudnak kellemes perceket okozni nekünk.

WIZARD TURBO LONG KÖRFORGÓ
590 Ft
KAMASAKI BUG WOBBLER
790 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....