Pergetés WIZARD spinnerekkel
Megjelent: 2016. november 02. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

„Fékevesztett balinok őrült ámokfutását hívatott megállítani a Wizard Asp Spinner", és valóban, a webáruházban olvasható leírásnál jobban, frappánsabban aligha lehetett volna összefoglalni egyetlen mondatban mindazt, amit ezek az ólomtestű balincsalik tudnak. Mai írásunkban a balinos Wizard Asp Spinner mellett a család domolykós csaliját, a Chub Spinnert mutatjuk be, annak minden létező előnyével, alkalmazásának lehetőségével.

ASP és Chub Spinnerekből is a legfogósabb színkombinációk állnak a rendelkezésünkre Három szín, melyből egy biztos befutó lesz a balinstratégiánkban

A Wizard ASP Spinner tervezésénél mindenekelőtt a ragadozó őnök legjellemzőbb tulajdonságait, táplálékszerzési szokásait vettük alapul. Ahhoz, hogy megértsük a balin „működését", elevenítsük fel pár sor erejéig A hónap csalija: Salmo Thrill című korábbi írásomban közreadott balinos ismereteket. A balin egy rendkívül intelligens hal. Roppant kíváncsi a természete, minden érdekli, ami a környezetében előfordul és megtalálható, mindent (és mindenkit) meg akar ismerni, mivel csak így tudja fennhatósága alatt tartani teljes biztonsággal a vadászterületét. Valahogy úgy lett beprogramozva, hogy nem hibázhat, viselkedése, „gondolkodása" tökéletes vízi uralkodóvá teszi. Ami érdekli, arról minden információt megszerez, és azt megjegyzi.

A balin megfogásához tehát nincs más dolgunk, mint megcélozni egyetlen gyenge pontját, az üldözési és hajtási szenvedélyét. Horgászatához csak és kizárólag gyors csalik jöhetnek szóba, hiszen ezek segítségével tudjuk kiváltani belőle azt az impulzust, amitől „elveszti a fejét" és a pillanat tört része alatt könyörtelen, megsemmisítő támadásba lendül. Olyan műcsalira van szükségünk, ami távolra és pontosan dobható, valamint gyors bevontatás mellett is olyan frekvencián dolgozik, ami felkelti a balin figyelmét.

A célhal, melyet a hagyományos „wobbleres zónán" kívül csak olyan nehéz és jól dobható csalikkal célozhatunk meg, mint az ASP Spinner Figyeld meg a "Marlboro Man" testén elhelyezkedő függesztési pontként szolgáló lyukak hármasát. Eredményesség szempontjából óriási jelentősége van!

Nos, bátram merem állítani, hogy a Salmo Thrill mellett az ASP Spinner lesz a nyerő csali a balinok távoli becserkészéséhez. A hatalmas dobások kivitelezésében tökéletes partnerünk lesz az Asp Spinner ólomból készült teste. A farok részre egy nyújtott, levél formájú "villantó" került, mely a bevontatás során extra hullámokat kelt, így ingerli kapásra a ragadozót nemcsak vontatás közben, de süllyedő helyzetében is!

A hibátlan, tökéletes felépítésű műcsali gyors bevontatásra termett, jelentős ingerforrást jelent Csapágyazott forgó garantálja a farokrészen elhelyezett villantó zavartalan, akadálytalan pörgését

Ahogyan a sokat emlegetett Thrill esetében arról már szó volt, az ASP Spinner bevontatásánál se legyünk lusták. A jelentős sebességű, gyors bevontatást segíti elő nekünk a műcsali nyújtott formája és a hátán található kapocs, mely a csalit szemernyit sem lassítja, viszont jelentős ingerforrásként szolgál! Az ólomtest hátán elhelyezett kapocsba (melyet igényünk szerint kulcskarikára is cserélhetünk) a főzsinórt, illetve gyorskapcsunkat tudjuk rögzíteni. Így a csali optimális szögben fog állni, a víz felső rétegeiben marad, ahol a kiszemelt ragadozók is tartózkodnak, illetve előszeretettel szedik áldozataikat.

Rendkívül fontos szerepet kap a forgókanál az ingerkeltésben Senki ne lepődjön meg azon, ha ASP Spinnerje egy gyönyörű csukának tetszik meg!

A Wizard ASP Spinner háromféle színben és kétféle méretben kerül forgalomba. A négy és fél centis változat 10 grammos, míg az 5,5 cm-es modell a maga 18 grammjával a legmesszibbre repíthető. E kétféle mérettel minden körülmény között alkalmazkodni tudunk az adott vízterülethez és a halak kapókedvéhez.

Vékony, rendkívül áramvonalas felépítés közrejátszik abban, hogy az egyik leggyorsabb balincsali lehessen! Az ASP Spinner profilja, melyet így, ebben a formában a balinok valószínűleg soha nem látnak

Extra erős, 8-as méretű drillingek gondoskodnak a jó akadásról

Eljött az én időm! A hátam mögötti gát árnyékot vet teljes szélességében a csatornára, így a sekély vízben ólálkodó ragadozók a délután hátralévő részére elfelejtik óvatosságukat és táplálkozni kezdenek!

Bejött! A gyakorlatot igazolta az elméletet

Az ASP Spinner mellett a domolykók fogásához tervezett Chub Spinner is újdonságnak számít a műcsalik piacán. Bizony kellett már egy olyan csali, amely a jó mozgáson és maximális ingerkeltésen kívül pontosan és messzire dobható.

Négy centis Chub Spinnerek várják a bevetést

A Chub Spinnert áramvonalas felépítése révén a legtipikusabb domolykós vizeken eredményesen használhatjuk, így gyors folyású, keskeny patakokon, csatornákon is túljárhatunk a domik eszén. Tekintettel arra, hogy az ASP Spinnerrel ellentétben itt a forgókanál a csali orránál helyezkedik el, extra gyors vontathatóságra ne számítsunk, a csali a sodró vízben nagyobb ellenállást tanúsít.

A domolykó, mint célhal, akinek tulajdonságai, táplálékszerzési szokásai, ösztönei sok hasonlóságot mutatnak a balinéval

A Chub Spinner egy speciális kialakítású, fúziós műcsali, mely egy körforgó villantó és egy nyújtott testű wobbler kombinálásból jött létre, amely nem pusztán a rezonanciáknak köszönheti fogósságát, hanem látványával is felhívja magára a figyelmet.

Tökéletes felépítésű 8 grammos csalik, melyekkel ugyan úgy eredményesek lehetünk kisebb patakokon, csatornákon egyaránt, mint nagyobb folyókon

Legjellemzőbb tulajdonságát az orr részen elhelyezett forgókanál kölcsönzi a műcsalinak Hibátlan test, eltalált kialakítás! A célhal táplálék halainak méretében

A Chub Spinner 4 centiméteres mérete közel azonos a domolykó táplálék halainak méretével. Ez a méret véleményem szerint a legeltaláltabb domolykófalat (lásd Salmo Hornet, Salmo Sparky Shad), a leggyakrabban előforduló átlag 25 cm-es egyedek is és az öregebb, testesebb domik is előszeretettel vetik rá magukat ezekre a babahalakra.

A CHUB SPINNER kiváló minőségű hármashoroggal kerül forgalomba, garantált a biztos akadás Átlósan dobva, a csatorna teljes szélességében, a legnagyobb területet átfésülve tudunk hal után kutatni

A csali farokrészén elhelyezett 8-as méretű hármashorog biztos akadást garantál. A pergető horgászoknak lehetőségük van a gyárilag szerelt kulcskarikákra drilling helyett egyágú hagyományos, vagy szakáll nélküli horgokat is szerelhetünk igény szerint. A változtatás a műcsali mozgását nem befolyásolja hátrányosan.

A tesztek során a domolykók mellett sok csuka is áldozatul esett a Chub Spinner csábításának

Forrás: Halmos Mihály

WIZARD CHUB SPINNER
690 Ft
ET WIZARD ASP SPINNER
790 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...