Pontyozzunk Elite feederrel!
Megjelent: 2016. július 13. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Korábbi írásainkban már volt szó a CXP Elite Feeder kimagasló képességeiről. Akkor a folyóvízi próbák során tapasztaltak kerültek bemutatásra, nem egyszer büszkélkedett e remek feederbot többkilós dévérekkel, koncérokkal, illetve a folyóvizek izomkolosszusaival, a márnákkal. Kétség nem férhetett hozzá, az Elite feeder a nagy folyókra termett tökéletes társ, a nehéz ólmokkal, kosarakkal történő horgászat az igazi pálya számára.


Két kilós dévér CXP Elite feederrel egy őszi hajnalon a Dunán

Az Elite feeder erejét a standard állóvízi körülményekre, átlagos méretű halakra, keszegekre, kárászokra és pontyokra – finomszerelékes mivoltomból adódóan - túlzásnak tartom, hacsak nem az elérni kívánt távolság, vagy az abszurd vízmélységből adódó speciális igények nem indokolják a használatát.

Ez utóbbi körülmény tette mégis szükségessé, hogy extrém mélyvízi horgászataimra május és június hónapokban őt vigyem magammal, ugyanis a Fehérvárcsurgói-víztározó magas vízállása ezt ugyancsak megkívánta. A dévérek és a pontyok megfogását a 4,5 métert meghaladó vízoszlop legaljáról az Elite Feederrel tudtam a legbiztonságosabban, és leghatékonyabban abszolválni. Az IM 10-es karbonszövetből készült bot nem hazudtolta meg a képességeit.


Csodálatos környezet, gyönyörű, egészséges halakkal


A kövezett part nem kimondottan a legkényelmesebb, és legegyszerűbb,
ha az elhelyezkedés szempontjából vesszük szemügyre a dolgot,
de szerencsére erre is van kézenfekvő megoldás

Sokat látott Elite feederemnek ezúttal mélyvízi pecán kellett bizonyítania

A bot kérdése tehát adott volt, s nem mintha márkán belül lehetett volna kizárólag orsót keresgélnem hozzá a szerénynek nem nevezhető arzenálomból, mégis a korábbi tapasztalatok mutatói alapján a CXP Double Speed-nél jobb választás aligha lehetett volna. A 3,90 méter hosszúságú, a 290 grammot el sem érő bothoz a 4000 orsóméret tökéletesen passzolt. A kombóval az volt a nem titkolt cél, hogy a négy és feles víz fenekére hajszálpontos etetéssel az egy négyzetméternyi területre összeterelt halseregből, a legrövidebb idő alatt és a legkisebb feltűnéssel húzzam ki a megakasztott pikkelyest.


A CXP Double Speed változtatható sebessége, áttételezése kimondottan előnyös
az ilyen precíz, technikás horgászatokra, melyet az előzőekben
véghezvittem és most is terveztem

Az orsó 6,3-as áttételezésével az alapozó etetést gyorsan el lehet végezni, üres bevágások esetén gyorsan kiér a szerelék, ezáltal a horgászatunk hasznos ideje lényegesen megnő. Plusz az orsó tökéletesen finom és precíz fékrendszerére akkor is számíthatok, ha a 0,12-es előke épsége a nagyobb testű hal fárasztása miatt veszélybe kerül.


0,20-as méretű, feederezésre tervezett Champion zsinór volt a legideálisabb
választás: gyorsan süllyed, és tökéletes kontrollt biztosít a szerelékkel


A Champion család háza tájáról származik az etetőanyagom is. A C2 a legjobb
választás, ha a szép dévérek csalogatása mellett a pontyoknak is kedveskedni
akarunk. Márpedig a csurgói pályán e kétféle halból foghatunk a legtöbbet!


A C2 ízvilága rendkívüli hatással van a pontyokra, a süllyedő színes morzsák
felkeltik a halak figyelmét, szívesen időznek ezek összeszedegetésével,
pont a felcsalizott horgunk környékén


Csurgói tapasztalataim szerint a C2 pellet édesebb íze fantasztikus hatással van
a dévérre és a pontyra egyaránt. A C2 etetőanyag legkiválóbb tuningolását a
C2 pelettel érhetjük el!


Apró, 2 mm-es szemcseméretű pellettel biztosíthatjuk a legjobb hatást, ha az
arany középutat szeretnénk megtalálni a dévér és a pontyhorgászat egyidejű
megvalósításában


A készre kevert etetőanyag pellettel dúsítva

A mélyvízi feederezésnél könnyen elronthatjuk a saját, jónak ígérkező játékunkat. A kellőképpen megnedvesített etetőanyagnak nehéznek kell lennie, egyenletesen kell oldódnia a fenéken. Tehát nem vízközt, nem a beesés pillanatában, csakis a fenéken! Erre a célra a legjobbak a legkisebb lyukátmérővel rendelkező rácsos kosarak. Az átlagosnál keményebbre tömött kosárból egy-kép perc alatt kiürül a kaja, hiszen ekkora mélységben már tekintélyes nyomása van a víznek. Tehát érdemes figyelni és körültekintően eljárni az etetőanyaggal, mert a könnyű, félszáraz kaját a legkisebb vízáramlás is elviszi, s vele együtt a halat!


A méret most másodlagos, a hangsúly a rácsozáson van! 30-50
grammig bármilyen méret szóba kerülhet!


Parthoz közelebb horgászva (20 méteren belül) még éppen jók ezek a 30 grammos
kosarak. A hosszú gubancgátló csövek a legegyszerűbb feederes szerelék
összeállítását teszik gyorssá, biztonságossá


Nemcsak egyszerűen elkészíthető, de eredményes is ez az alapszerelék


A gubancgátlón kívül csak ütközést csillapító gumigyöngyre (mely a csomót is védi)
és jó minőségű BF forgóra van szükségünk


Bevetésre vár a felszerelés


Az Elite feeder átlagosnál nagyobb gyűrűi simább, pontosabb dobást
tesznek lehetővé


Az orsónak hála, az alapozó etetés minden eddiginél gyorsabban elvégezhető.
Az üres szerelék kitekerése tényleg félelmetesen gyors


Horgot, de milyet? AZ ET Bream Competition 14-es mérete még jó a dévérnek,
és már ideális a pontyhoz. Sőt a felkínált csonti méretét, mennyiségét is van
lehetőségünk rajta széles skálán variálni. Sokszor ez eredményezi
a gyorsabb kapást!



A nyári, „melegvizes” dévérek energiaszintjének köszönhetően kitartóan
védekeznek a horgon. Ő is hatalmas ramazurit rendezett a partközelben és a
merítőben, sajnos ezzel magát sem kímélte…


Egy átlagon felüli pontyozó cucc, mellyel valóban szokatlanul gyors
horgászatot prezentálhatunk


Minden megfogott hal után repült az újra töltött kosár. A halak villámgyorsan,
határozottan reagáltak a friss kajára, agyon sok volt a kapás, átlagosan 4-5
percenként kellett újat dobni. Egy óra elteltével jelentkezett az első komoly
pontykapás a sok-sok dévér között…


Három kilós makkegészséges ponty a dévérek mellől. A felszerelésnek
köszönhetően lehetőségem volt arra, hogy a partvonal és az etetési
pont között félúton, vízközt (!) történjen a fárasztás jelentős része.

Ezzel a módszerrel az etetésre húzott halat nem zavarta semmi a táplálkozás folytatásában. Mindeközben a 0,12-es monofil előke szakadásától nem kellett tartanom. A CXP Double Speed fékje tényleg rendkívüli!

Forrás: Halmos Mihály

CARP EXPERT HENGERES FORGÓ
550 Ft
GUBANCGÁTLÓ FEKETE 25CM
390 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...