Póra magyar
Megjelent: 2011. július 06. | Forrás: Dávid Ferenc | Írások


A kezdeti nehézségeket hátunk mögött hagyva, elindultunk a VB. felkészülésünk rögös útján. Az információk alapján a bevezető írásomban kiválasztottunk három halfajt, balint, süllőt, harcsát, amely a VB. folyamán első hallomásra szóba jöhet, mint versenyhal. Megkezdődött a felszerelések kiválasztása.

Kiválasztás (zsákbamacska).:
Még tapasztalt versenyzők részére is komoly fejtörést okoz egy halfajra, vagy pergető módszerre kiválasztani a felszerelést. Egy kezdő számára szerintem megoldhatatlan. Nem túl régi pergetős múltam elején én is számtalan hibát elkövettem. Rengeteg hasznavehetetlen csalit, botot, orsót begyűjtöttem. Ezek a mai napig ott porosodnak a horgászpolcomon. A katalógusok, valamint Mátrai Pergetők versenyzői segítségével megszületett a döntés.

A felszerelések kiválasztásában segítségünkre volt az Energofish Kft pergető specialistája Lukácsi Béla, ki maga is nagyon jól ismeri a Pó folyót. Sok éjszakán és nappalon keresztül cserkészte az ottani vízi szörnyeket. Szeretném megosztani az olvasókkal az Ö véleményét:


Lukácsi Béla


Lukácsi Béla: - Furcsa ebből a szempontból írni, a Pó folyóról. Mi elsősorban szórakozni, na és tanulni jártunk ki a Póra, a versenyzés szemszögéből egyáltalán nem közelítettük meg a Pó horgászatát. A két dolog pedig teljesen különálló. A versenyzés szempontjából egy adott időszakban, napszakban és területen, kell horgászni, ami miatt, korántsem biztos, hogy a harcsa horgászatára kell elsősorban koncentrálni. Persze benne van a pakliban, hogy beugrik egy jobb harcsa. Abban az esetben, ha egy áradás lesz a verseny időszakában, akkor biztos, hogy a harcsának nagy szerepe lehet. A zavaros áradásban ugyanis intenzíven táplálkozik a harcsa, és állandó mozgásban van. Egy letisztult nyári vízálláson azonban teljesen más a helyzet, a harcsák elsősorban éjjel táplálkoznak, ami nem esik a verseny időpontjára, persze ekkor sem lehetetlen megfogni. Ott van még a mostanában felfedezésre kerülő, süllőállomány, aminek a horgászata, eredményre vezető lehet, de ott van a balin is, ami szintén szép számmal található a Pó folyóban, a megoldást a versenyzőknek kell megtalálni, a lehető legjobban fel kell térképezni a versenyterületet, és a területen fogható halakat, ebből kell egy taktikát felépíteni a versenyzőknek. Látatlanban azt mondom, nagy szerepe lehet a süllőnek a versenyen. Kíváncsian várom, hogyan találja meg a magyar csapat, a minél jobb szerepléshez vezető utat.
Első tesztalany:

Az első tesztalanyunk melyet Kállai Peti csapattársam és jómagam is kiválasztottunk, egy ET EXCALIBUR Spin 210cm-es bot, 10-30g-os dobósúllyal, és egy hozzá méretben illő RYOBI Zauber 2000-es orsó, illetve Peti esetében egy RYOBI Applause 2000-es erőgép párosult a bothoz.


Excalibur


Én bevallom, a balinok riogatására választottam ki ezt a botot. Az első kézhezvétel számomra mély nyomokat hagy minden esetben. Van olyan botom, mellyel csak egyszer horgásztam, nem jött be. Az Excalibur szinte az első pillanattól hozzám simult, eddig még csak egy ilyen bot volt a pályafutásom folyamán melyről ugyanezt elmondhatom. Az első teszteket az ecsédi Végh tavon végeztük. Pergetők között nem mindennapi csukaállományáról és hatalmas csapósügéreiről ismert. Talán furcsa, hogy miért csukák? A válasz egyszerű: a tenyerünk már igen-igen viszketett és a balin és süllőtilalom kellős közepén voltunk.

Teszt:
Talán hihetetlen, de a második dobásra határozott, hatalmas koppintást kaptam a MANN’S twisteremre. Szerintem a meglepetéstől be sem vágtam, de a halam megkímélt a rontott kapás traumájától, megakasztotta magát. Élvezet volt az agresszívan védekező csukát (még akkor úgy gondoltam) fárasztani. A bot nagyon furcsán viselkedett. A nyéltagban is dolgozott, egészen az orsótartóig. Ez egy gerinces botnál nagyon furcsa, még nem tapasztaltam más botokon idáig. A meglepetés csak ekkor ült ki az arcomra, amikor a 2-3 méter mélységben védekező halamat megláttam, ugyanis egy közel kilós csapósügér harcolt a gyönyörűen tiszta vízben.


Nagy sügér


A nap folyamán nagyon sok akciónk volt, közel egy tucat csukát fogtunk. A bot és az orsó kiválóan működött, az összhang tökéletes volt, a nem mindennapi akadókat és 8-10 méteres mélységeket rejtő terepen. Használtam wobblert, twistert, körforgót. A bot minden csalit kellő érzékenységgel kezelt. Az orsótartó kicsit egyszerűnek tűnő kialakítása miatt, a bottest közvetlenül átadjai a csalin minden rezdülését a kezünkbe. A gumicsali farkának rezgését is tökéletesen lehetett érezni, ami azért nem jellemző a pergető botok többségére. A következő teszteléseinket a Zagyva folyón végeztük, nagyon kemény terepen. Sokszor a kiöntéseken, az erdő fái között horgásztunk, nem mindennapi teljesítményre kényszerítve a botot. Kállai Peti kollegám az egyik kiöntésben 4kg feletti csukát akasztott. A látvány hihetetlen volt, még most is megborzongok, ha rá gondolok. Az akadós 50-60cm mély vízben a nagytestű csuka méteres kiugrásokkal kápráztatott el bennünket. Peti magasba tartott bottal próbálta elkerülni az akadókat, mely a nem egyszerű küzdelem végére sikerült is. Ezen a terepen egy ilyen útonállót megtartani, és sikeresen kifárasztani csak egy tökéletesen összhangban lévő felszereléssel lehet.


Kállai nagy csukája


Közel 100 órát pergettünk Petivel a fentiekben leirt összeállítással. Az én botomon az orsótartómnál meglazult a szivacs burkolat, köszönhetően a sok erőltetésnek - mert abból aztán akadt bőven -, a halak részéről, és az akadókkal tarkított tereptől egyaránt. Na, de ez a kis kellemetlenség könnyen orvosolható volt egy kis ragasztóval .A Zauber orsóról sokat olvastam a neten, de csak most használtam először. Japán minőség korrekt áron. Fékrendszere tökéletes. Talán az egyetlen apró negatívum, hogy a több napi teszt után a hajtókar egy kicsit nyöszörgött, de egy csepp olaj és minden tökéletessé vált. Ezt az összeállítást akár együtt, akár külön-külön is bátran ajánlom mindenki számára. Peti összeállítása az orsó típusában különbözött, ő egy 2000-es Applause-t használt. Ennél a felszerelésnél észlelhető meghibásodást nem tapasztaltunk.

Összegzés:
Nehéz egy olyan vízre készülni, amihez hasonló nem igazán van szűkebb hazánkban. Mi most a fő hangsúlyt a felszerelések összhangjára és nem a kifejezett technikára helyeztük. Szerettük volna kitapasztalni a felszerelés adta lehetőségeket, mely úgy gondolom mindkettőnk esetében maradéktalanul sikerült. Sok esetben erőltettük a gumi csalis horgászatot, készülve a süllőkre, melyeket tudjuk, hogy nappal folyóvízen nagyon nehéz horogra csalni. Kipróbáltunk bokorugrós horogrendszereket a gumi csalikhoz, sajnos nagyon rossz hatékonysággal. 10db kapásból 1-2db halat sikerült megfognunk átlagban. És ez így nem versenyképes. A tesztfelszerelések a hozzájuk fűzött reményeket teljesítették, érzékenységük mely a gumi csalis horgászatoknál tapasztalható volt, felülmúlta minden képzeletünket. A használat során kiderült, hogy a bot a 15g alatti jigfejekkel működött a legjobban, érzékenységének köszönhetően. A 20g-os, vagy nagyobb fejek már erősebb felszerelést kívánnak, elbutították a tesztbotot, főleg egy gyors folyású folyón. A következőkben már a Tiszán tesztelünk, reményeink szerint balin és süllő hadakkal kell megküzdenünk…

MANNS TWISTER
950 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....