SALMO KUPA 2014
Megjelent: 2014. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Események/Kiállítások

Kedves Olvasóink, alább tájékoztatjuk Önöket a 2014-es SALMO KUPA verseny részleteiről!

I. forduló: 2014. szeptember 14. Balaton, Fonyód

II. forduló: 2014. november 15. Kaposvár, Deseda

III. forduló: 2014. november 16. Balatonboglár, Bugaszegi- tó

Az egyes fordulók részletes versenykiírását az adott vízterületeken a halászati jog jogosultja határozza meg.


A Salmo Kupa három fordulós páros csónakos pergető horgászverseny. Az egyes fordulókat az adott vizek hasznosítója szervezi az Energofish Kft. támogatásával. A versenysorozat egyben Somogy megye Nyílt Pergető Bajnoksága is, az összetett eredményhirdetésre Bugaszegen kerül majd sor. Az összetett eredménybe a két legjobb forduló helyezési számainak összege számít bele. Csónakbérlésre mindhárom helyszínen lesz lehetőség korlátozott számban, ezen igényt kérjük jelezni!

A balatoni forduló esetében a csónakokat szeptember 12-én délután-este szállítjuk a helyszínre, 13-án van lehetőség edzés céljából is bérelni őket, de sólyázási lehetőség is van a saját csónakkal érkezőknek. A versenypályát úgy fogjuk kijelölni, hogy legyen benne akadós terület, de sekély part menti rész is, várhatóan süllős-kősüllős-balinos versenyre kell készülni.

A részletes versenykiírás ezen a linken érhető el: KATT

Várjuk minden pergető horgász érdeklődését!

ENERGOFISH Kft.

Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.

Kaposvári Sporthorgász Egyesület

Dél-Balatoni Sporthorgász Egyesület

Horgászegyesületek Somogy Megyei Szövetsége

Forrás: EnergoTeam

FeHoVa 2024 - Deeper Quest a fedélzeten!
Megjelent: 2024. január 21. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2024-es év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 8-11. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

MATE verseny beszámoló
Megjelent: 2023. október 16. | Forrás: Bartucz Tamás | Események/Kiállítások

A hagyományokhoz hűen idén is megrendezésre került október 2.-án a XIII. MATE Egyetemi Horgászverseny a MATE SZIC HÖK és a Halászati és Horgászati Szakkollégium szervezésében. Az idei verseny a festői környezetben elhelyezkedő, és rendkívül erős keszegállományú galgahévízi Bika tavon került megrendezésre. A versenyzők három kategóriában indulhattak, összesen 43 versenyző egyéni, páros és három fős csapatokban mérte össze...

XXIII. Balatoni ifjúsági horgászviadal
Megjelent: 2023. június 20. | Forrás: Energoteam | Események/Kiállítások

A Balatoni Halgazdálkodási Np Zrt és a Balatoni Horgászegyesületek Szövetsége közös rendezvényét 2023. 06.11-én Révfülöpön a Mathias Corvinus alapítványi kollégiuma gyermektáborában, annak kikötőjében tartottuk meg. 15 ifjúsági horgász és hozzájuk kapcsolódó, azonban a versenyben részt nem vevő 7 fő gyermek horgász részvételével. A reggel 7 óriási gyülekező és regisztráció után a versenyzők elfoglalták horgászhelyeiket a kisorsolt...

Markóczy József gyermeknapi emlékverseny
Megjelent: 2023. június 05. | Forrás: Energofish | Események/Kiállítások

"Számos helyen fogtam halat, de a Tisza szerelmese voltam igazán. A horgászat mindig nyugodt embert csinált belőlem, ezt az érzést akartam továbbadni a következő generációnak! - Markóczy József (1946 -2021) tiszteletére állíttatta az Energofish Kft, Tiszaújváros Önkormányzata és a ZGHE." 2023. június első vasárnapja különleges volt, az Energofish Kft. és a tradícionális Zabos Géza HE. gyermek napi verseny életében. Átadásra került egy emléktárgy...

FeHoVa 2023 - Twisteres hangulattal várunk a kiállításon!
Megjelent: 2023. január 29. | Forrás: Őze Dániel | Események/Kiállítások

Új év – új horgászszezon, megannyi érdekesség. Várunk mindenkit a 2023-as év első horgász tematikával felvértezett rendezvényén, a FeHoVa kiállításon! Február 9-12. között találkozunk a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban. Lassan kilépve a téli időszakból, eljött az idei év első kiállítása is, a FeHoVa. A visszajáró érdeklődők már megszokhatták, hogy az Energofish standja a horgász szekció legnagyobb alapterületét tudhatja...

Lujza-majori horgásztábor: 400 sneci 1 óra alatt
Megjelent: 2022. július 28. | Forrás: Jéger-Csertus Anita | Események/Kiállítások

Július második hetében megrendezésre került a FŐHESZ-Poronty SE horgásztábor, 15 gyermek részvételével a Lujza-majori halastónál. Rengeteg programmal, játékokkal, vetélkedőkkel, horgászvizsgára való felkészítő oktatással, sokféle ajándékkal és díjjal készültek a lelkes szervezők a gyerekek szórakoztatására. Volt lézerharc, rókavadászat, fotóvadászat, horgászverseny a Palotavárosi felsőtónál, társadalmi munka Lovasberényben, egy fagyizással...