Salmo újdonságok a 2018-19-es évben
Megjelent: 2018. december 05. | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A Salmo eddig is sok újdonsággal lepett meg bennünket évről évre. A fejlesztés természetesen nem áll meg, hiszen ott van a Salmo csalik megálmodója Piotr Piskorski, aki a legutóbbi évben sem tétlenkedett. Több apróbb fejlesztés mellett, talán az egyik legnagyobb dobás ebben az évben a Salmo Squarebill.


 Egyediesség és természetesen fogósság jellemzi a Salmo műcsalikat.

A Salmo műcsalik legnagyobb népszerűségnek örvendő családja a Hornet, nem véletlen, hogy nagy figyelmet fordítanak, a folyamatos minőség ellenőrzés mellett a továbbfejlesztésére is. Ezért jöttek létre a feles csalik, vagyis azok a méretek amelyek nem egész centiméter hosszúak, hanem mint például 4,5 centiméteres változat. Ezek a csalik forradalmi újításon estek át, a műanyag testbe építettek, speciális távdobást elősegítő Infiniti Cast System rendszert. Plusz apró üveggolyócskák felelősek a csali megszólalásáért, vagyis a csörgősségért. Ezek a csalik, napjaink egyik legjobb horgával vannak szerelve, KVD Mustad horgokkal, természetesen a bevált forma megmaradt, de ezekkel a plusz tulajdonságokkal felvértezve még fogósabbá tették a Salmo mérnökei ezt a csalit.

Az új 3,5-es változat.

Ezzel a csalival, nagyon sok lehetőségünk van.

A legújabb 3,5 és 5,5 centis mérete igazán mindenes csalinak mondható, ezzel tényleg minden ragadozó becsapható, legyen az egy domolykó vagy akár egy harcsa. Univerzitását, a mérete mellett a formája is meghatározza, ugyanis, a legtöbb táplálékhalnak leutánozható vele a mozgása.

Színválasztéka a Salmohoz méltóan igen széles skálán mozog így mindenki megtalálhatja a saját igényének, vagy inkább a halak igényeinek legmegfelelőbbet.

Az 5,5-es változat, már a nagyobb ragadozókta van méretezve, ezt mutatja merülési mélysége is, ami kettő méter.

Hasonló tulajdonságokkal lett felvértezve a legújabb9 centiméteres Rattlin Salmo Sting is, itt azért nehezebb dolga volt a mérnököknek, ugyanis ahogyan a csomagolás címkéje is jelzi, egy suspended, vagyis lebegő csaliról van szó. Ez annyit tesz, hogy a csomagoláson zöld címkét találunk, és ami fontosabb, a lebegő mivoltából adódóan, egy nagyon széles skálán felkínálható csali. Ez annyit tesz, hogy a csali vezetése közben ha megállunk vele, akkor ugyanabban a vízmélységben marad ahol éppen az adott pillanatban van. Ez példádul akkor fontos, ha inaktívabbak a halak, és "csak" követik a csalit. Ekkor a megállított csali ott marad a ragadozó orra előtt, és sok esetben ez hozza meg a várt átütő sikert. Egy dologra azonban nagyon kell figyelni, ugyanis a lebegő tulajdonságát el tudja veszíteni egy túl durva előke használatával, ezért ennél a csalinál kerüljük a nehéz előkék, vagy a nagy kapcsok használatát, mert ezekkel, süllyedővé tesszük a csalit. Bár az utóbbi lehet egy apró trükk is bizonyos esetekben.

Ez balinra is fogós lesz.

A csalit normál módon vagy hirtelen rángatásokkal, is lehet vezetni, mindkettő vezetési forma kitűnő csukára, sügérre vagy akár süllőre is, illetve balinra is kiváló lehet.  a Rattlin Sting 9 centiméteres méretéhez a 11 grammos súllyal érték el hogy lebegő legyen, ezt pedig általánosan 1 méteres mélységben teszi meg.

A zöld címke jelzi a lebegő tulajdonságát.

Következzen a legújabb Salmo csali a Squarebill. Ez a csali a hagyományos Salmo csalikat idézi, ugyanis a test felépítése itt nem műanyag, negy csörgős, illetve nincs benne az előző kettő csalinál már említett távdobást elősegítő Infiniti Cast System. Ez a csali a formájából és súlyából adódóan eleve kiválóan repül.

Egyediségből valóban nincs hiány.

A csali egyébként elsősorban a feketesügér horgászok részére lett elsősorban kifejlesztve azonban ez nem jelenti azt, hogy a hazai vizeinkben a Balin a csuka, vagy akár a harcsa is ne imádná. Aki ismeri a fogós harcsa és balin csali formákat az már biztosan első látásra szemet vetett erre a csalira. Természetesen ez is a legmodernebb KVD horgokkal van szerelve, és ami elsőre szembeötlő az egyedi duci forma mellett az a szögletes terelőlapát, amit már a csali neve is sugall, square vagyis négyszög.

A spéci terelőlap egy szép süllőt eredményezett az akadó mellől.

Ez a terelőlap, nem csak a megfelelő veretést biztosítja, hanem az elé kerülő ágak kövek, is könnyebben elkerülhetőek. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy annyira intelligens a csali, hogy észreveszi az akadályt, a széles és megfelelő helyen elhelyezett speciális terelőlap, az elé kerülő akadályt picit elüt a csalitól, megakadályozva a horgok leakadását. Ez rendkívül fontos tulajdonság, ugyanis így bátrabban meghorgászhatjuk vele az akadók környékét, ahol eleve nagyobb a ragadozók megfogására az esély. A Squarebill kettő méretben elérhető 5 centiméteres ami 14 grammos és átlagosan 1,5 méter mélyen vezethető illetve a 6 centis változathoz már 21 gramm társul amely 2 méteres mélységben vezethető általánosan.

Hasonló szépségeket mindenkinek a Squarebill horgára.

Nem mellékesen az első pergető parádén a legjobb új wobbler díját is elnyerte.

SALMO RATTLIN STING WOBBLER
5 190 Ft
A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...