Salmo, te drága!
Megjelent: 2011. augusztus 29. | Forrás: Jakó László | Írások

Bátran mondhatom, végigpergettem már néhány kontinenst, pár száz tavat és több tucatnyi folyót. Volt a kezemben bot, orsó, nem kevés. Amerika vizein élvezettel használtam a kicsiny, 1.90-es Quantum lite botomat, amihez el sem tudtam volna képzelni a Mitchell Copperhead orsónál jobbat. Akkor még a Fireline zsinór volt a nagy sláger, szinte mindenki azzal pergetett. Persze, hiszen 12 éve nem igazán volt egyéb fonott extraság kapható. Legalábbis odakint. Ma már a Carbotex braidednél alább nem adom. Lehet bármilyen csicsás reklámszövege bármilyen terméknek, van viszonyítási alapom, s ami évek óta kimagaslik a többi közül teherbírás és kopásállóság tekintetében, csakis azt használom. Mániákus pergető pajtásaim orsóin is szinte csak ezt találom, tehát nem hiszem, hogy én lennék hibbant.


Thrill 6kg


Azt is büszkén magamra veszem, hogy a könnyű pergetés meghonosításában nagy szerepet játszottam. 2000-ben még bármerre mentem, azon bosszankodtam, hogy nem lehet értelmes pergető botot vásárolni, szinte mind 2,70, vagy 3 méteres hosszban lett gyártva. Ha netán találtam 2,40-es hosszban, valahogy nem tudott meggyőzni a minőségével, csak suhogott, csapkodott, mint egy ostor. Talán a YAD kínálatában láttam 1,90-es pálcákat, melyek spicce olyan finom volt, hogy mini pickernek is beillettek. Emlékszem, egy alkalommal tenyérnyi dévérekre használtam fenéken, s a 15-20 dekás halacskák derékba görbítették. Aztán elkezdtem cikkezgetni a pataki pisztrángokról, domolykókról, kisebb folyókon történt jászok, domik, balinok, tavi sügerek kergetéséről a hazahurcolt cuccaimmal, s lám, az évtized közepére már nem csak a boltok polcain gyűltek a finom kis pálcák, de egyre több alkalommal köszöntek rám hasonló szenvedélytől fűtött, hasonszőrű felszereléssel bíró sporttársak a folyók, patakok partjain. Persze, nem mondom, hogy korábban senki nem pergetett finom készséggel, sőt! Ám korántsem volt ilyen nívója, s lényegesen kevesebb erre a célra termett portéka volt kapható.


Slider-2kg


Csalik terén is eleinte esküdtem a Rooster-tail villantókra. Persze, hiszen a fekete sügértől hemzsegő vizeken csak azt dobáltam egy évig, s mellette olyan egzotikus halakat is elcsábítottak, mint a bowfin, freshwater drum, crappie, és az alligator gar. Idehaza pedig ugyanúgy folytatta dicső útját az a néhány blinker, csak itthon a domolykók, süllők, balinok és csukák zabálták.


Skinner-2 kg


Wobbler terén is volt alkalmam végigrostálnia palettát. Eleinte jót derültem azon, ha valaki „rappalázni" invitált. Persze, ez az első wobbler, ami bevonult a köztudatba, de már mégis: ha autókázni indulok valamelyik cimborámmal, akkor nem „ladázni" megyünk, csak mert évtizedekig az volt a trend. Ugyanígy a konyhában sem „horvátrozizok" hanem főzök, a fenébe is! Arra pedig hamar rájöttem, hogy épp a korábban említett, nagy köztudatnak örvendő termék az, ami ár-érték arányban messze alulmúl mindent. Minden ismerősöm tudja, hogy van egy wobbler, amit felcsatolni sem vagyok hajlandó, következés képpen teljesen hiányzik a fegyvertáramból. Illetve, nem egészen. Van belőle kettő, aminek át tudtam formálni a terelőlapját, úgyhogy most már egész jól használható, wobblerhez méltón mozog. Ja, és azóta lehet is vele halat fogni!


Skinner dupla


Nos, ha már idáig eljutottunk – és ismét elnézést az ismét hosszúra sikerült felvezetés miatt – két éve már kizárólag Salmo wobblereket használok. Természetesen jóval korábban volt hozzájuk szerencsém, de ahogy múltak a hónapok, úgy szorították ki a többi márkát a táskámból. Egyszer csak azt vettem észre, hogy hiába van jelen egyéb műcsali, minduntalan a Salmo lóg a karabineren. Hiába no, a fogós dolgokat nem szívesen cseréli le az ember. Egyetlen hasonló tárgy van ezen kívül, amit ma már úgy őrzök, mint egy ereklyét. Ez egy 3-as, sügérmintás Blue Fox blinker, amit egy tatabányai újságtól kaptam… hogy úgy mondjam, engesztelésül. Azóta a jászkeszegtől a márnáig minden


Perch-3kg


Magyarországon fellelhető ragadozót megfogott, köztük egy hatos harcsát is, felszín közelből, húzós vízen. Egyedül az angolna az, ami nem csábult el neki, de aki a kígyóhalból fogott már pergetve, azzal bizony szívesen kezet rázok.


Hornet- 20 kg


Szóval, ugyanígy vagyok a Salmo wobblerekkel. Bevallom, szemre is tetszetősek, formájuk és színük is hamar magával ragadott. Finomabb, igényesebb a kialakításuk, mint finn konkurenséé, szín tekintetében lényegesen változatosabb, s mozgásuk, amit a vízben művelnek… nos, egy lapon sem lehet a kettőt említeni. A Salmoval szó szerint azt csinálok, amit akarok! Igazi balingyilok csalija is csak ennek a cégnek van, de ha kell, a lassú, mély vízben is ugyanúgy eredményes tudok lenni egy Hornettel, vagy Sliderrel. Esetleg a Zipper jöhet még, bár azt egyelőre csak tanulmányozom. A Skinner pedig annyira univerzális, hogy még nem találtam olyan vizet, ahol ne lehetne hatékonyan használni. Mostanság egyre nagyobb hobbim a hínárral, töklevéllel benőtt vízfelszínen való csukázás. Épp azokat a helyeket kedvelem, ahonnan a legtöbb pergető szájbiggyesztve távozik. Én pedig csak Felkapcsolok egy Popot, vagy Friskyt, és egymás után szedem felszínről a mohó csukákat. Elképesztő látvány, amikor a Pop ugrik egyet, aztán még egyet, s a harmadik mozdulat kezdetekor szinte szaltózva ugrik rá a rabló. Bizony mondom, elegendő hozzá néhány arasznyi szabad vízfelület, és két-három jól sikerült mozdítás. A csuka nem bírja megállni, hogy meg ne kóstolja.


Frisky-1,5 kg


Emellett van egy másik hóbortom, amit egyre gyakrabban művelek. Én csak lusta pergetésnek nevezem, de kifejezetten hatékony. Jókora domolykókat szokott adni, sőt, nem kevés márna is lépre megy neki, méghozzá a szebbekből. Az egész művelet abból áll, hogy fogok egy 80 grammos tányérólmot, elé mintegy méteres előkén pedig felrakok egy kétrészes Friskiet. A lényeg, hogy felszínen mozgó, és erőteljes veretésű legyen a wobbler. Ezt a készséget a folyó sodrába dobom, ahol a csali a fenék közvetlen közelében fog mozogni. Mindezt érdemes egy erős, hosszú feederrel bevetni, mert ha ezen kapás van… Márpedig tíz-tizenöt percnél többet nemigen kell várni arra, hogy egy éhes domi, balin, vagy márna meglelje.


A tökéletes pergetőfelszerelés


Meséljek még, hogy miért vagyok elkötelezett híve egy márkának? Tudom, van, aki épp azt a csalit kedveli, amit én korábban jól leszóltam. Magam is ismerek ilyen embert, és szokott is halat fogni! Intenzíven telepített csukás vízen, és a folyó szennyvízkifolyójánál, ahol amúgy is hemzseg a hal. Csak épp gyomor kell hozzá. Dicsekszik is néhanapján, hogy megint sikerült egy másfeles csukát fognia, vagy épp jó napja volt, mert fogott három domolykót. Fene tudja, ha neki ez megfelel, és kielégíti szenvedélyét, akkor minden rendben. De én mégiscsak szeretek minőségi felszereléssel horgászni, minőségi halakra. De inkább beszéljenek a képek a szavak helyett!

SALMO THRILL
3 490 Ft
SALMO PERCH
3 790 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....