Smart Carp rádiós kapásjelző bottartó állvánnyal.
Megjelent: 2007. október 08. | Forrás: Székely Zoltán | Tesztek
Az egy csomagolásban forgalomba hozott szett jól használható egységet alkot és nem csak bojlizók számára. Most már mondhatjuk azt, hogy a horgászközvélemény megbarátkozott az elektromos kapásjelzőkkel, hiszen egyre nyilvánvalóbbak előnyei. A kevésbé éber, idősebb sporttársaknak sokat segít a kapás észlelésében, de az éjszakai horgászatok során is hasznos, hiszen bárkivel előfordul, hogy elbóbiskol. Táborozáskor, vagy ha olyan szerencsénk van, hogy közvetlen vízparton élünk, a kapástalan időszakokban előfordulhat, hogy mással is elfoglaljuk magunkat és mi sem természetesebb, hogy figyelmünk lankadásakor lesz éppen kapásunk, amit ez a hasznos kis készülék azonnal jelez.


A hasznos swingerek

A csomag egy alumínium bottartó állványból, egy kapásjelzőből, egy kapásjelzővel kombinált rádióadóból és egy vevőkészülékből áll. A készülékek mérete megegyezik egy átlagos mobiltelefonéval. Ha stégen akarunk vele horgászni, ajánlatos előbb a parton összeállítani és készen bevinni az állásra, mert a vízen szereléskor könnyen kicsúszhat egy-egy apró alkatrész a kezünkből és a pallók résein keresztül a vízbe eshet.


A népszerű gitárművész Totya csak Smarttal horgászik

Az állvány korróziómentes alumíniumból készült, tetszetős kivitelben. Három bot ráfektetésére alkalmas, bár hazánkban a legtöbb vízen csak kettővel szabad horgászni. A pár perc alatt összeállítható állványzat szétszedve egy 15x60cm-es zsákban elfér és anyagából adódóan könnyű, de felállítva stabil.


Élesre töltve...

A Smart Carp kapásjelzők tesztelésében kiváló zenész barátom Szűcs Antal Gábor segédkezett, aki már három éve, szinte naponta használja és elkötelezett híve ennek a találmánynak. A kapásjelző és az adó szemre azonos küllemű, csak ez utóbbi oldalán négy csatlakozó hely van. Kilenc voltos elemmel működnek, ennek köszönhetően, akár másfél szezont is át lehet horgászni velük. Kipróbáltuk, száz méteren túlra is leadja biztonságosan a jelet, még akkor is, ha építmény van az adó és a vevő között.


Öt perc alatt kész a szerkezet

A ki-bekapcsoláshoz használt gomb egyben a hangerő szabályozó is. Itt említeném meg, hogy vegyük a lehető leghalkabbra, hogy ne zavarjuk környezetünket, hiszen a vevő, mely úgy is közvetlen közelünkben van,
hamar felkelti figyelmünket. A hangjelzésen kívül színes lámpácskák is jelzik a kapást, a húzást vagy ejtést más-más színnel. A harmadik, zöld színű lámpa a sötétben helyzetjelzésre szolgál. Van még egy gomb, melynek a tekerésével a hangszínt állíthatjuk be. Barátom szerint nála már három éve jól bírják a készülékek az esőt, viszont a hátlapra nagyon kell vigyázni, mert könnyen leeshet és a felcsavarozásnál legyünk óvatosak, mert a menetnél eltörhet a jelző.


A Smart Carp rádiós kapásjelző

A most forgalomba hozott vevőkön már az antenna hajlékony gumiburkolatban van, így nem törik le, mint a régi jelfogókon. Sajnos négy ceruzaelemmel működik, melyek sokkal hamarabb elfáradnak, és ilyenkor hiába jelzi a kapást az adó, a vevő nem fogja a jelet. A tökéletes megoldás itt is a kilencvoltos elem lenne, vagy adapter csatlakozással ellátni, így a kitelepült horgászatok kivételével még biztonságosabban lehetne használni. Nagyon fontos tudni a vevő használatánál, hogy ha a közelben más is működtet ilyen készüléket, a frekvenciát át kell állítani, hogy ne zavarják egymást. Az ehhez szükséges mini kapcsolótábla az adón az elem mögött, a vevőn az elemek felett baloldalt süllyesztve található, melyet csak apró csavarhúzóval érhetünk el.


Smart Carp szett kicsomagolás előtt

Nem tartozik az eddig említett szetthez, de ajánlatos kiegészítő elemek az elektromos kapásjelzők biztonságos üzemeltetéséhez a swingerek. Ezek a Z alakú fémhuzalból készült jelzők felcsíptetve húzzák be feszesen a zsinórt a kapásjelzők érzékelőpofái közé. Súlyával ellentart a damilra nehezedő áramlásnak, ezt a huzalon lévő csúszósúllyal szabályozhatjuk. A csíptetők alatti hengerbe éjszaka világítópatront is rakhatunk, ennek akkor van igazán jelentősége, ha lemerült a készülékünk vagy nem elektromos jelzőkkel horgászunk. Az itt közölt Lumino ill.Gold Star swinger között annyi a különbség, hogy az előbbi nehezebb és kettős csiptetője van, míg az utóbbi könnyebb változat.


Starfish carp kapásjelző

A Smart Carp rádiós kapásjelző a bottartó állvánnyal egy igen hasznos együttes, mely a korszerű és kényelmes horgászat fontos kelléke, mely még nincs is igazán felfedezve, hogy mennyi mindenben segíthet a horgászoknak
A Concourse Feeder botok
Megjelent: 2024. április 13. | Forrás: Pető Gábor | Tesztek

Az előző posztomban írtam, hogy a Concourse feeder botok megérnek egy külön írást is.  Talán bevezetés képpen érdemes megemlítenem, hogy elég régóta horgászom és mindig is nagyon kényes voltam a felszerelésemre – a barátaim szerint túlságosan is -. Különösen igaz ez a botokra és a hozzá passzoló orsókra. Hosszú évekbe telt mire összeraktam azt a felszerelést, amelyikkel bárhol, bármilyen körülmények között nyugodt szívvel le tudok ülni...

Radarozz! – Lucky Spear FF918-c
Megjelent: 2024. március 13. | Forrás: Heincz András | Tesztek

A nagyhalas és pergető horgászatban is előnyünkre válik, ha ismerjük a vizet, a benne rejlő akadókat, töréseket, halágyakat, mivel így tudhatjuk hol érdemes keresgélni vagy épp melyik helyet kerüljük el nagy ívben. A meder feltérképezésében nagy segítséget nyújtanak a mára már bárki által elérhető halradarok.  Határ a csillagos ég, szokták mondani, és ez igaz a radarokra is. Találunk néhány 10 ezer forintostól kezdve a sok milliós masináig,...

Wizard MXT Karbon - Megérkezett a legújabb pergető merítő széria
Megjelent: 2023. október 14. | Forrás: Őze Dániel | Tesztek

Egy igazán prémium kivitelű és kifejezetten praktikus pergető háló szortiment jelent meg a Wizard termékeink között, amely produktumot minden pergető horgász szívesen fogja használni, legyen szó csónakos vagy igazi cserkelő horgászatról. Az MXT Karbon merítőháló kifejezetten a ragadozóhalakhoz lett tervezve, és ehhez mérten kiváló minőségű anyagokból készült, hogy megfeleljen a legmagasabb elvárásoknak. 3 féle méretben került...

MFF - A method feeder horgászok szúnyogriasztója!
Megjelent: 2023. június 10. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

Érdekesen csenghet sokaknak a cím, hogy a feeder horgászoknak már külön szúnyogírtót is terveznek, viszont az a mondat is több horgásznál megragadhatott, hogy szúnyogírtós kézzel nem nyúlnak sokan az etetőanyaghoz, mivel a benne lévő vegyszer riasztóan hathat a halakra. Ezen kritérium megoldására jött létre az MFF - vegyszermentes szúnyogriasztó család! Az MFF szúnyogriasztó használatával távolról elkerülnek a szúrós kis ördögök, mert a...

CATMAGNET – Forradalmian új magyar találmány, mely megkönnyíti a harcsahorgászatot
Megjelent: 2022. december 29. | Forrás: Nieto Ramón | Tesztek

Nieto Ramón, szenvedélyes horgász vagyok. Talán négy-öt éves lehettem, amikor nagypapám megtanított horgászni. Emlékszem, hogy az első botjaimat együtt raktuk össze. Nádat szedtünk bottestnek, majd borosdugót faragtunk úszótestnek. Sosem felejtem el, ahogy izgatottan néztem a vizet órákon keresztül és teljesen elvarázsolt a halfogás rituáléja.  A harcsahorgászatnak megvan a maga szépsége, a fogásokon túl is. A horgászat iránti szeretetem...

Teszt: Szúnyogok elleni védelem egyszerűen és eredményesen
Megjelent: 2021. július 29. | Forrás: EnergoTeam | Tesztek

A nyári horgász szezon egyik fontos eleme a szúnyogok elleni védekezés. A vízparton töltött perceket, órákat, estéket alaposan megkeseríthetik a szúnyogok jelenléte. De mit tehetünk ellenünk? Legújabb termékcsaládunk, az MFF márka kínálatában több opciót is kínálunk a vérszívó rovarok megfékezésére. Tesztünkben ezeket mutatjuk be. Az egyik legegyszerűbb és kézenfekvő védekezési módszer a szúnyogriasztó spray. A védelem létrehozásához csak...