Színes halakrol álmodom
Megjelent: 2010. október 15. | Forrás: Gotthárd Ferenc Alpár | Írások


Nem volt okom panaszra, a sülős-harcsás horgásztúráim rendre sikeresen zárultak, de valami hiányérzetem mégis volt. Nem a halak méretében nyilvánult meg ez az ínség, hanem úgy az összhatás nem volt teljes. A tóparton megért párás reggelek, az éjszakai küzdelmek a nemes ellenfelekkel mind-mind rendben voltak, csupán a sebesen rohanó víz csobogása és a benne rejtőző színpompás halak iránti vágy kezdett elhatalmasodni rajtam. Ezt kellett orvosolnom minél hamarabb.

Az új Banax Iris orsóm megérkezése volt a végső lökés és jött az elhatározás, hogy az újdonsült szerzeményemet egy igazi vadvízi horgászattal avassam fel. Nem késlekedtem, az első adandó délutánomat ennek a szándéknak a megvalósítására szenteltem fel. Kis Excalibur pálcámat egészítettem ki az új szerzeményemmel, majd igyekeztem műcsalis készletemet sem otthon felejteni, mint legutóbb. A vízparton összehangoltam a kellékeket, majd egy mély levegőt vettem a friss hegyi ájerből és lendült is az első dobás.


Ez hiányzott!


Azt még mindenképp el kell árulnom, hogy körforgóval indítottam. Az utóbbi időben visszalopta magát a szívembe ez a kis pörgő csoda. Ezeken a gyorsan áramló vizeken szívesen dobálok velük, jól átfésülhetem az összes vízréteget, anélkül, hogy csalit kellene cserélnem. Árral megegyező irányban történő bevontatás esetén is jól használhatóak, és igen eredményesek. Csillognak, villognak, pörögnek, elég figyelemfelkeltő hatásuk van, és sokszor a passzív halat is képesek kapásra bírni. Természetesen a wobblerekről sem mondtam le, ők is ott lapultak csalis dobozaimban.

A fák lombjai közt átszűrődő fények ide-oda himbálóztak a vízfelszínen a fújdogáló szélben. Rövid idő elteltével már kapásom is volt. A húzós vízben rávetette magát valaki a hármas méretű ventillátorra. Annyira gyorsan cikázott, hogy képtelenség volt megállapítani, hogy milyen halba botlottam. Amint a közelembe ért csak akkor ismertem fel, egy kis szivárványos pisztráng lepett meg. Elővakartam az oldaltáskámból a fotógépet, hogy a vízben is készítsek róla pár felvételt. Mondhatni megadóan tűrte a fotózást, ami után szelíden megszabadítottam a horogtól és útjára bocsátottam. Sikeresen megszökött egy telepről és most túlélt egy horgásszal való találkozást, remélem a jövőben is hasonlóan szerencsés lesz.


Az első halam egy szivárványos volt

Amint a természetes vizekbe keverednek,
mindent vadul támadnak, nincs bennük félsz


Tovább cserkeltem a folyón felfele. A parti fákról két szajkó a jelenlétem hatására akkora csetepatét csapott, mintha közeledne a világvége. Hosszasan elkísértek, fáról-fára repkedve követtek, és folyamatosan szitkozódtak. Nem zavart különösebben a jelenlétük, minden állatot szeretek, még az embereket is... Az egyik fa árnyában ismét támadást intézett valaki a csalim ellen. A gyenge fények miatt szintén nem tudtam eldönteni, hogy kivel van dolgom. Azt éreztem, hogy nem nagyobb, mint a korábban fogott halam, csak reménykedtem, hogy egy sebes pisztránggal találkoztam. És valóban, egy őshonos halacska került az utamba. Megcsodáltam színeit, majd őt is visszatettem oda, ahová tartozik. A szajkók is végigfigyelték az eseményt, majd odábbrepültek nyugodtan. Meggyőződtek róla, hogy nem bántok senkit és újabb áldozatot kerestek maguknak.


Sebes pisztrángocska

Alig bírta végigvárni a
fotózást, folyamatosan ugrált


Egy szerencsétlen mozdulattal felpöccintettem a csalimat egy ágra, türelmetlenül rángatni kezdtem, el is szakad a damil, majd egy magas ívű repülés után, halkan pottyant a sodrásba. Ennyi volt, ő volt az utolsó Mosca villantóm abból a formából, majd veszek újakat. Elővettem egy ezüst alapon piros pettyekkel tarkított pörgettyűt. Alig néhány dobás után láttam, amint egy hal utána fordul és vadul ráveti magát. Élénken dobálta lilás testét, ami meg-megvillant a napsugarakban. Azonnal felismertem, egy pénzes pér csapott le a körforgómra. Pergető pályafutásom alatt ez a második példány, amit fogok. Legyezve egy kis hozzáértéssel szép számban lehet fogni belőlük, no de pergetve már kell szerencse is. Három halat fogtam és mindenik más-más fajtát képviselt. Érdekesen alakult a napom.


Körforgóval fogott pér


Legyezve sokat fogtam már, de pergetve ez a második

Neki is csodás színei vannak


Lépten-nyomon
ígéretes helyek sorakoznak


Lassan, csendesen haladtam felfele a folyón, ki-kicsalogattam néhány színes halacskát a kövek rejtekéből. Az igazán mélynek számító szakaszokon felcsatoltam egy-két mélyebben húzható wobblert is, és nem eredménytelenül. Kiderült, hogy a sárga pettyes Hornet nemcsak a domolykók kedvence, a pisztrángok is rajongtak érte. Serényen kopogtatták, mihelyst a megfelelő mélységbe került.


Szegénynek furcsán áll a szája

A másik oldalon viszont nincs nyoma rendellenességnek


Amint a nap lebukott a dombok mögött ismét a körforgót kezdtem erőltetni. A fogyó fényeknél eredményesebbnek tűnt a műhalaknál. A halak átlagmérete is egyre nagyobb kezdett lenni. A jobb példányok az est korai óráiban bátrabban hagyták el rejtekhelyüket a könnyű préda reményében. Az ígéretesebb helyeken lélegzetvisszafojtva vártam, hogy mikor perdül elő egy gigászi példány, de nem történt meg. A legnagyobb pisztrángom is csak fél kilót húzott a digitális mérleg nyelvén. Felettébb szórakoztató délutánt szereztek a csodás halacskák számomra. Tulajdonképpen minden egyes horgászat élményszámba megy, amit e tüneményes, színpompás teremtmények társaságában töltök.


Piros pettyes hal a piros pettyes
csalival (ET Classic)

A bandanagy


…born to be wild…


A késő esti órában kapott,
a fotó után rögtön lelépett



Salmo Hornet 3,5 cm, F, S
3 490 Ft
WIZARD CLASSIC KÖRFORGÓ VILLANTÓ
590 Ft
ENERGOTEAM POWER SPINNING MONOFIL ZSINÓR 150M
660 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...