Támolygó villantókkal a ragadozók ellen
Megjelent: 2013. október 01. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A különféle villantókkal történő halfogásnak komoly hagyománya alakult ki Magyarországon is az idők folyamán. A támolygó villantó a legrégebbi és egyben az egyik legbeváltabb műcsali típusunk, mely forma és színbeli sokféleségének, egyszerű felépítéséből adódó tartósságának és nem utolsó sorban rendkívüli fogósságának köszönhette elterjedését. A wobblerek, gumihalak és egyéb műcsali csodák térhódításával kissé veszített népszerűségéből, de szerencsére ma is nagyon sok olyan „kanalazó” pergető horgász van még, akik tudják, micsoda kincs is van a birtokukban.


Támolygó villantóból az Energofish polcai sem szűkölködik, főleg,
hogy itt az őszi szezon, érdemes választani a jól bevált típusokból

A támolygó villantók egyedisége a mozgásukban és az anyagukban rejlik. Kellő vastagságú saválló lemezekből, sárga és vörösréz anyagokból készülnek olyan tartóssággal, amelyet minden más műcsali megirigyelhetne. A finom hajlítások, a test meghajlításának íve határozza meg a kanál mozgását, libegését, billegését. Vontatás közben a támolygó villantók a beteg, sérült kishal imbolygó, vergődő mozgását utánozzák, s jelentenek ezért is könnyű prédát a ragadozó halak számára.

Villantónk vontatás és ereszkedés közbeni viselkedése az anyagvastagság, súly, méret és felületi kidolgozottság miatt elég változatos lehet. Egy biztos, a jól kialakított támolygó villantó felkelti a közelében tanyázó ragadozó hal zsákmányszerző, támadó ösztönét.


Egy könnyebb, ezüst színű ET Wizard Atommal fogott csuka bizonyította a választásom helyességét

A nagy felülettel rendelkező (széles), vékonyabb anyagból készült, domborított testű „kanalak” a lassú vontatás mellett mozognak jól. Súlyuk révén jó messzire dobhatók, így nagy terület átfésülését teszik lehetővé. Ilyen például az ET Wizard Atom, amely bordázott felülete révén kiváló ingerkeltő hatással bír. Változatosan vezethető, az irányváltásokra jól reagál, s a kitérő mozgásai, ún. kiszámíthatatlansága miatt ügyesen téveszti meg a legrafináltabb csukát is.


Tökéletes az anyag-forma összhang!


ET Wizard Atom a népszerű aranya, ezüst és bronz színek mellett feltűnő piros-vörös árnyalatban is létezik


Minden színben fogós!

A kisebb felületű, de vastagabb anyagból készült, s ezért nagyobb tömeget képviselő, ráadásul terelő szárnyakkal ellátott villantókat nem lehet nagyon lassan vezetni, mivel keskenyebb felületük révén közegellenállásuk is kisebb, mint széles fazonú társaiké. A levegőben mutatott kisebb aerodinamikai tényezők következtében viszont jobban repülnek, messzebbre dobhatók, pontosabban lehet célozni is velük. Ilyen az ET Wizard Toby, mellyel szintén jó esélyünk van a csukák mellett a süllők megfogására is, hiszen köztudottan, a keskenyebb – szélhajtó küszt élethűbben utánzó – csalikat részesíti előnyben a fogas.


Karcsú, kiválóan dobható forma


Arany és bronz színű Wizardok mellé még be kell szereznem egy ezüst változatot is


Az intenzív, figyelemfelkeltő szín és a pikkelyezett minta tovább növeli a fogósságot

A jó támolygó villantó már a vízbe érés pillanatától teszi a dolgát. A dobást követően az orsónk felkapó karjának átváltása pillanatában kontrolláljuk a csalit, feszes zsinór állás mellett a kívánt vízmélységbe süllyeszthetjük a „vasunkat”. A süllyesztés közben éreznünk kell a botunkkal a villantónk finom billegését, mozgását, majd bele-bele húzva, s újra elengedve eljátszhatjuk a „hulló falevél” stílust.

E módszerre tökéletes választás még a Wizard család Zander névre hallgató támolygója is, mely nyújtott fűzfalevél alakjával, vékony anyagával igazán minőségi csalit képvisel.


A Wizard Zander támolygó kanala

Az ET Wizard Zander 12 és 18 grammos változatokban kapható, a három alapszínben, ezüst, arany és bronz árnyalatokban gyártják. Kiválóan alkalmas még a változatos sebességgel történő bevontatásra.


Egyszerű kivitelezésű, kevés töréssel készülő forma is hatásos eredmény elérésére képes

Támolygó villantókkal a legtöbb ragadozó halunk eredményesen fogható, éppen ezért lett létjogosultsága egy olyan támolygó villantó család megalkotásának, amely szinte univerzálisan használható a horgászatok során, legyen akár célhalunk a legnagyobb, vagy a legkisebb termetű ragadozó halunk.

Az ET Wizard Catfish villantói között - nevével ellentétben - nemcsak a harcsa megfogására alkalmas nagy példányokat találhatjuk meg, hanem a kistestű ragadozóink becserkészésére is bevált kisebb testű csalikat is.


ET Wizard Catfish-ek univerzálisan bevethető kanalai

Méretsora nagyon széles. Hatféle méretben és öt színkombinációban gyártják a Catfish kanalakat. Legkisebb változata a 7 grammos, alig pár centis példány, amellyel sikeresen keríthetjük horgaink végére a sügereket, jászokat, balinokat és az óvatlanabb domolykók valamelyikét. 10 és 15 grammos egyedei a sekély álló és folyóvizek part közeli sikercsalijai lehetnek, míg 20, 30 és 35 grammos példányaival a mélyebb régiókat fésülhetjük át szisztematikusa. Intenzív, billegő mozgásának kevés ragadozó képes ellenállni.

Ha már megemlítettük a harcsát, nem árt ha tudjuk, hogy a Wizard családon belül találunk kifejezetten az ő megfogásukra gyártott kanalakat. Féltenyérnyi nagyságú darabjai 18 és 35 grammos tömegben készülnek az ET Wizart Giant-ok.


Extra erős anyagú, speciális alakú harcsázó kanál a Giant

A Giant széles tartományban mozgó, mérete ellenére kiváló imbolygási tulajdonsággal rendelkező harcsás kanál. Némi odafigyeléssel, kis gyakorlással kitapasztalható víz alatti ténykedése, mozgáskombinációja. A botspicc állásának és a vontatás ütemének változtatásával tökéletesen imitálhatjuk vele a sérült táplálékhal vergődését, mérete miatt nagy frekvenciát kelt a vízben, így nem maradhat észrevétlen.


Nemcsak a Giant-nál, hanem az összes ET Wizard villantó esetében VMC horgokat láthatunk felszerelve.
Mert hát ugye, a csali felelős a kapásért, de hogy meg is tudjuk fogni, az már a horgon múlik.
Nos a Wizard vasakra a legjobb választás a VMC volt!

Az eredményesség szempontjából közel sem mindegy, hogy hol keressük a halakat. Számos esetben lapulnak a ragadozók olyan területen, ami bizony veszélyesen horogmarasztaló a sok bedőlt fa, vagy vízinövény miatt. Ezeknek a tartásoknak a meghorgászására lett kifejlesztve az úgynevezett bokorugró villantó. E típus esetében - a horog védettsége miatt - szinte fizikai képtelenség a beakadás, a nagyméretű horog fába ékelődése. A kanál testére hegesztett vékony, rugalmas acéldrót a horoghegy fölötti magasságban, hosszirányban helyezkedik el.


A GS Weedless Spoon kialakítása miatt nem akad el, de kapás esetén a
hirtelen fellépő keresztirányú erőhatás következtében a horoghegy alá hajlik,
így lehetővé válik a hal sikeres megakasztása.


Aranytartalékok, a szó minden értelmében

Végezetül a pilkerekről vázolnék néhány gondolatot. E műcsali fajta a támolygó villantókhoz nagyban hasonlít, felépítésük és működési elvük is azonosságot mutat. Alakjuk hosszúkás (halforma), igen egyszerű kiképzésű, tömegük jelentős, így csak gyors bevontatás mellett használhatók igazán. A kívánt mozgást produkálják lassú tempó mellett is, de közben folyamatosan süllyednek, hamar talajt fogva ezzel. Gyors vontatás mellett egyenes vonalban képesek haladni. A népszerű ASP a támolygó villantó és a pilker tulajdonságainak kereszteződéséből született, kis méretéhez társuló nagy tömege miatt hatalmasat lehet vele dobni, intenzív bevontatásra, pedig ingerlő, verető mozgást végez. Gyors csali lévén elsősorban balinozásra ajánljuk, kiváló tulajdonságait e hal becserkészése során lehet igazán kihasználni.


ET ASP, a balinozáshoz tervezett csali


Speciális kialakításának köszönhető a tudása

Forrás: Halmos MIhály

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...