Tiszariffi pergető verseny
Megjelent: 2011. augusztus 02. | Forrás: Dávid Ferenc | Írások

Ötödik alkalommal gyültek össze a Mátrai Pergetők Egyesületének tagjai, és az a pár kihívásoktól vissza nem riadó pergető, kik az élővizek elkötelezett szerelmesei. Hagyomány? Vagy talán sokak számára zarándokhely? Egy biztos a Mátraiaknak a Tiszaroff, és ezt nyugodttan kimondhatjuk, zarándokhely. Minden évben a közülünk erre készülnek a legtöbben. A település lakói, az önkormányzat, a helyi vállalkozókkal kialakult baráti kapcsolatok már köteleznek bennünket. Szeretném ezúton is megköszönni a rendezvény kiemelt támogatójának az Agroroff KFT-nek az évek óta kimagasló anyagi támogatását.
Hát kezdjük a péntekkel:


Armada


Gyülekező:
Nem is tudom miért pont én írok erről a napról mivel az esti eseményekről csak némi emlékképem van, na meg a többiek másnapi elbeszéléseiből villannak fel filmkockák. Nem akarom részletezni, de én értem először a helyszínre, és mire megérkezett minden csapat, és az álltaluk hozott párlatot végig kóstoltam, lett ott minden, zizi, bambi, körhinta. A lényeg, mindenki rendben és energiától duzzadóan megérkezett. Nem mindennapi megmérettetés várt rájuk a következő napon, 24 órán keresztül „kellett” pergetniük. A péntek délután még a megérkezett versenyzők csali, és felszerelés felajánlásait rendszereztük, mivel a szombati napon a település gyerekei számára, tagjaink egy alapszintű oktatást tartottak. Szeretnénk, ha a tapasztalatok alapján, ebben is hagyományt tudnánk teremteni a Tiszaroffon. A napot szerencsére megúsztuk viharok és nagyobb eső nélkül. A tábort egész otthonosan kialakították a versenyzők, így sokan már hamar nyugovóra tértek, lélekben felkészültek a másnapi megmérettetésre,


Eligazítás


Szombat:
Nekem másnap! Reggel nem túl korán ébresztettek Csomor Gabiék, menni kell a reggeliért, közben a tábor lakói is kezdtek szállingózni a mosdóhelyiségek felé. Nem tudom miért, de rám mindenki nagyon sejtelmesen mosolygott. Persze a nap folyamán, sok minden kiderült számomra az estével kapcsolatban, de ehhez képest egész jól éreztem magam. Reggel gyors eligazítás a teljesen új szabályokról és 8.00-kor elindult a mezőny. Sajátossága volt a versenynek, hogy itt nem kellet igyekezni, mivel volt idő bőven mindenki számára. Közben megérkeztek az oktatásra jelentkező gyerekek, kik már nagyon izgatottan várták az első előadást, melyet a Virág- Zakar páros tartott. Nekik az első etapban egy óra horgászat után ki kellett jönniük. De voltak ezzel így mások is, kik részt vállaltak az oktatásban. Sajátossága volt még a versenynek, hogy a versenyzők egymásnak mérlegeltek. Így az egyes etapok között, nagyon kevés információ volt a verseny állásáról. Én és a párom Varga Gabi, később eredtünk a mezőny után. Mivel szabadpályás volt a verseny, mindenki maga dönthette el, hogy közelebbi horgászhelyet keres, vagy bevállalósan messzebb megy, és így kevesebb ideje jut a horgászatra. Ugyanis a megadott időpontokban mindenkinek be kellett jelentkezni a bázis mérlegelő ponton, mely a kompkikötőnél volt. Tehát nem volt mindegy ki mennyit motorozik. Így sokan döntöttek a közelebbi helyek mellett. Mink egy közép megoldást választva, egy általam jól ismert szakaszra motoroztunk, mely a bázisponttól 5km.re volt. Szerencsénkre nem horgászta ezt a helyet senki. Motorozás közben több csapat mellett elmotoroztunk kik a sarkantyúk langóit horgászták. Ugyanis ennél a vízállásnál, ami nagyon ideális volt Tiszaroffon, több kisebb-nagyobb sarkantyú kikandikál az őket elrejtő víz alól. Én bevallom ezeket a helyeket soha nem szoktam horgászni, főleg nappal. Jellemző a Tisza ezen szakaszára, hogy a halat a partvédő kövezések tartják. Én is egy ilyen régi becsúszott kövezést választottam a rövid horgászatunk helyszínéül. Már az első csorgásból Gábor társam megakasztott egy csuka ifioncot a maga 40cm-es tekintélyt parancsoló méretével, gondoltam az apja is jöhetett volna, de ez a horgászszerencse.


Első halunk


Nem részletezem, az egy óra horgászat alatt 4db csukát sikerült zsákmányolni, ez nem is rossz kezdetnek, de hát szólított kötelesség, irány oktatni. A bázispontra történő motorozás közben több csapatnak is mérlegeltünk, na persze nekünk is mérlegeltek. A sarkantyúkat horgászó csapatoknál már öt, hat darab hal is volt, és nem az aprajából valók, akadt közöttük több 70cm feletti. A gyerekek a bázis ponton már nagyon vártak bennünket. Mielőtt megkezdtük volna az oktatást hosszasan elbeszélgetünk velük. Meglepetésemre kivétel nélkül már mindannyian gyakorlott pergetőnek vallották magukat. Persze ehhez kellet az is hogy a szülők, vagy valamelyik hozzátartozójuk elkötelezettje a pergetésnek. A korosztályt tekintve 4-13 éves korig képviselték magukat a gyerekek. Nagyon sok ajándékkal készültünk számukra, köszönhetően a rendezvény és a verseny fő szakmai szponzorának az ENERGOFISH Kft-nek. Az egyesület tagjai is igencsak kitettek magukért, sok versenyen nem látni annyi ajándékot, és értékes díjat, mint amit felajánlottak a gyerekek számára. Na persze volt is foganatja. A gyerekek egymást licitálva vetélkedtek az ajándékok megszerzéséért. Az eredményesen teljesítők, (itt mindenki eredményesen teljesített) zsákbamacskából választhattak, sokszor még én is irigykedtem az ajándékok láttán.


Nebulók


A mi oktatásunk 13.00-kor ért végett, ez volt az első bázis mérlegelés, melyre a csapatoknak be kellett jönni. Párperces késéssel minden csapat megérkezett a mérlegelésre. A mérlegelő lapjukon rögzítették a beérkezésük időpontját. Ha valaki nagymértékben elkésett a megadott időponthoz képest, akkor azt az etapját nem értékelték számára, szerencsére erre nem került sor, a többi bázismérlegelés is hasonlóan zajlott, minden csapat betartotta az időpontokat. Az első etap eredményeit mindenki érdeklődéssel várta, tehette is, mivel az ebéd elfogyasztása alatt megszülettek az eredmények. Közben a gyerekek is levegőhöz jutottak, a lelkesedésük határtalan volt. A beérkező versenyzőket ostromolták a szűnni nem akaró kérdéseikkel. A versenyzők között a taktikai harcban közelben horgászók és a ruganyok versenyző kerültek ki győztesen. Az első etapot a Virág-Zakar páros nyerte 411cm-el, második lett alig lemaradva Kürti-Kovács páros 402cm-el, harmadik helyezett az Iváni-Németi páros lett 371cm-el. Külön érdekesség, hogy a helyi erőket képviselő Botos-Csomor pátos 1cm-el maradt le a dobogós helyezéstől. De a többi csapat is nagyon jól teljesített, a verseny teljesen nyílt maradt. Az ebéd elfogyasztása után a csapatok nem kapkodtak az indulással. Mindenki maga dönthette el mikor megy ki horgászni. A gyerekek oktatása is folytatódott a Karsai-Kovács páros bemutatójával. A versenyzőkön már látható volt a fáradság, persze ehhez hozzájárult a területen délelőtt átvonuló két zivatar is. Voltak szerencsések kik mind a kettőt megúszták. A gyerekek lelkesedése nem lankadt, pedig mi már ki voltunk készülve. Sokan tovább pihentek a bázis ponton és csak később vetették be magukat a küzdelembe. Délutánra az időjárás nem változott, hol hétágra sütött a nap hol szakadt az eső, némi jéggel. A versenyzőknek a következő bázis mérlegelés 17.00-kor volt. A második etapban a versenyzők derekasan kitartottak. Sokan változtattak a taktikán, de még senki sem vállalta be a hosszabb motorozási időt, és nem mentek nagyon távol a bázistól. Délelőtti jónak ítélt helyeken a halak kapókedve igencsak lelankadt. 3-4db halat is nagyon nehéz volt elcsípni. Lehet, hogy a fülledt meleg az Ő étvágyukat is elvette. A gyerekoktatás az utolsó szakaszába került Karsai- Kovács páros bemutatójával.


Tudásra szomjazva


Kis pihenés és az uzsonna elfogyasztása után a gyerekek nagy izgalommal várták a számukra megrendezett parti pergetőversenyt. Teljes harci díszben toporogtak a bázison, hogy idulhassanak a kijelölt partszakaszra. A második etap eredménye is megszületett, a versenyzők feltöltötték készleteiket, a harmadik szakaszra mely este 22.00-ig tartott. Sokan még egy rövid sziesztát is beiktattak. A második etapban közel három órát tudott csapatom versenyezni és megmondom őszintén nem volt egyszerű. Több nyerő csalit beszakítottunk. Három halat sikerült elcsábítanunk. De a többi csapat sem nagyon dicsekedhetett. Ez az etapot a Virág-Zakar páros nyerte 207cm hallal, második lett az Elek-forgó páros 179cm-rel, harmadik befutó a Szappanos-Demeter páros 153cm-rel. Ebben a szakaszban szintén nem tudott egy csapat sem elszakadni a mezőnytől. A halak eloszlását nézve még mindig a csukák vezettek, habár beesett egy-két balin, és jász.


Balinka


Én megvártam míg a gyerekek elindulnak a verseny helyszínére és csak utána rugaszkodtam neki a harmadik körnek. Itt már nagy volt a taktikai harc. A végső győzelemre is esélyes csapatok, habár még nagyon nyílt volt a verseny, taktikát váltottak, bevállalták a hosszú motorozás. A bázistól elkalandoztak akár 15-20km-re is. Közben a Virág-Zakar páros maradt a Roffi kövezésen. Attila a gyerekversenyben érdekelt kisfiát is istápolta, Levente mindösszesen négy éves de igen érdeklődik a halak iránt. Az ajándékba kapott műcsalikat egésznap rendezgette a dobozában, legalább tízszer átpakolta, és mindenkinek megmutatott minden darabot. Még este is csónakba szállt az apukájával és végig kitartott a 10.00-ás bázismérlegelésig. Honnan volt benne ennyi energia, ez kérdés.


Előttem az utódom


De a többi gyerek résztvevőt is ez a fékezhetetlen energia jellemezte. A versenyük végeztével kivétel nélkül a táborban maradtak és együtt izgulták végig a harmadik bázismérlegelést. A gyerekverseny sajnos nem hozott nagy sikert számukra, a felnőtt versenyzők által már lehorgászott partszakaszon nagyon kevés hal volt megfogható. Sajnos nem a felszín közelében táplálkoztak, ez egyébként az egész felnőtt versenyre is igaz volt. A mélyben kellett keresni Őket. Sajnos a gyerekversenyen 1db balin esett zsákmányul. Persze mi felnőttek is hibásak vagyunk ebben, mivel a nagy motorokkal jó párszor elmotoroztunk előttük, és az a kevés halat is mely táplálkozott volna, levertük a kőről. Legközelebb erre jobban oda kell figyelnünk. A harmadik szakasz a taktikák harca volt. Persze menetrendszerűen 1-2 zivatar áthaladt felettünk, szinte már természetes volt. A harmadik etapot a bevállalós Szappanos-Demeter páros nyerte 445cm-rel, második lett a szintén nagyot motorozó Elek-Forgó páros 378cm-rel, harmadik lett a helyben maradó Botos-Bunyik páros 211cm-rel. Ebben a fordulóban leszakadni látszott a Virág-Zakar páros és a Kürti-Kovács duó. De még semmi nem volt vesztve. A következő mérlegelés és egyben a verseny vége az másnap, 8.00. Az estét már nagyon sokan nem vállalták be, inkább lepihentek és a minél korábbi indulás mellett döntöttek, Ők jártak jól. 23-óra után leszakadt az ég, akik kint voltak a vízen, bőrig áztak. Akár trópusi viharnak is betudható lett volna az égi áldás, szerencsésen mindenki megúszta. Azt nem mondanám, hogy szárazon, de lehetett volna rosszabb is. Az este a vihart eltekintve nyugalomban eltelt. Reggel már négy óra körül lehetett hallani a motorok indulását, a végső győzelemre is esélyes csapatok nagyon korán indultak, a többiek még egy kicsit sziesztáztak. Voltak akik az esti vihart a vízen élték át ők már nem indultak el az utolsó etapban, meg lehetett érteni őket. Megint voltak bevállalósak kik messzire motoroztak, de most nem ők jártak jól. A Roffi kövön horgászók jobb taktikát választottak, de ezt még nem lehetett tudni, hogy a végső elszámolásnál mit jelet. A negyedik etapot magasan a Antal-Csörgő páros nyerte 367cm hallal, második lett Kürti-Kovács páros 238cm hallal, harmadik lett Elek-Forgó páros 195cm-el. Az utolsó bázismérlegelés után minden csapaton látni lehetett az előző 24 óra történéseit. A fáradság mindenki arcán kiült, az izmok nem minden esetben engedelmeskedtek az akaratnak. Voltak versenyzők, köztük én is, akik hosszú perceken át csak ültünk egyhelyben, és minden mozdulatunkra nagyon odafigyeltünk, nehogy felesleges energiákat veszítsünk. Na de megint a gyerekek ráztak vissza bennünket a valós életbe. Már nagyon várták az eredményhirdetést, találgatták melyik díj kié lesz, és kíváncsiak voltak a szülők, hozzátartozók ugyan hogyan szerepeltek a felnőtt versenyben. Közben megérkezett a Roffi Önkormányzat és a Agroroff KFT képviseletében Tarkó László Úr, ki a díjak átadásában segített. A gyerekek számára nagy-nagy izgalommal várt díjátadó elkezdődött, a sok sok ajándékból egyetlen kisgyerek sem maradt ki, igaz a helyezések díjait sorsolnunk kellett a 2-3, helyezett számára, de legszívesebben mindegyikük az első díjat érdemelte volna ki. De hát a versenyzésben a szerencsének is nagy szerepe van. Szeretném minden gyermek nevét felsorolni, mivel ennek a találkozónak igazán Ők voltak a nyertesei.
I. hely: Botos László
Bunyik Ákos
Zakar Levente
Szilágyi Tamás
Botos Kitti
Villás Zsolt


Gyerek díjazottak


És lássuk a nem mindennapi maratoni küzdelem felnőtt végeredményét:
I. hely Elek Gyula-Forgó Péter 1092cm
II. hely Virág Balázs-Zakar Attila 863cm
III. hely Kürti Tibor-Kovács Tamás 852cm
IV. hely Szappanos Zoltán.Demeter Zsolt 784cm
V. hely Iványi Péter-Németi Tamás 741cm
VI. hely Csomor Gábor-Botos Tibor 665cm


Nyertesek


Túlzott statisztikákat nem készítettünk a „versenyről”, és nem véletlenül tettem idézőjelbe a verseny szót, mivel mint az elején leírtam, sokkal fontosabb volt, hogy találkozunk egy olyan vízen amelyiken mindannyian szívesen töltjük el a szabadidőnket. Az össz fogott halmennyiség azért rögzítésre került, a tizenöt csapat 8086cm halat fogott. Egy élővízen én úgy gondolom több mint biztató. Hogy mi marad ebből jövőre, vagy azoknak a gyereknek kik most megtették az első botladozó lépéseiket a pergetés felé. Hát lássuk meg jövőre! Mert a hely, a közösség, hagyomány, a település lakossága kötelez bennünket. Majd kihagytam, a gyerekek fejlődése is múlik rajtunk.


A fáradság gyümölcse
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...