Világújdonság kukoricából!
Megjelent: 2021. március 02. | Forrás: Szabó Bence | Írások

Manapság egyre ritkább, hogy a hazai vagy külföldi horgászmárkák olyan termékekkel álljanak elő, amelyek tényleg tudnak valami különlegeset, olyat, amit korábban semmi más. A termékfejlesztésre sokkal inkább az a jellemző ugyanis, hogy a vállalatok a meglévő szortimentjüket próbálják tökéletesíteni és mindig az aktuális trendekhez, illetve a vízpartokról származó visszajelzésekhez igyekeznek igazítani a termékeiket. Természetesen mi is törekszünk arra, hogy a Benzár csalogatóanyagok és felszerelések egyre közelebb kerüljenek a tökéleteshez, így évről-évre megújítjuk azon termékcsaládjainkat, amelyeket valóban jobbá, fogósabbá tudunk tenni. Emellett azonban célunk, hogy kihasználva a márka mögött álló évtizedes tudást és tapasztalatot, időnként olyan újdonságokkal is piacra lépjünk, amelyek igazán nagyot szólnak! Legutóbb a Method Tojások voltak ilyenek, úgyhogy már éppen itt volt az ideje egy újabb komoly innovációnak! 

A szóban forgó csali megalkotásánál a kiindulási alapot a kukorica jelentette. Igen, a kukorica, tehát az egyik legősibb horogcsali, mellyel még napjainkban is nehéz hibázni, horgásszunk kis túlzással bárhol az országban. Számtalan felhasználási lehetősége ismert már manapság is a tengerinek, legyen szó csalizásról vagy etetésről, azonban még mindig láttunk potenciált a variációk bővítésében, így születhetett meg a Pro Corn Wafters névre keresztelt csaliújdonság. 

A kép árulkodó, a csali bizony megszólalásig hasonlít a kukoricára! 

A fejlesztési folyamat során az volt a cél, hogy egy olyan csali jöjjön létre, amely küllemét tekintve nagyon erősen hajaz a takarmánykukoricára, víz alatti viselkedése, állaga és összetétele viszont a legmodernebb horogcsalikéval versenyez. A feladat tehát nem volt egyszerű, de három nagymúltú csalimárka, a Poseidon, a Timár Mix és a Benzár Mix összehangolt fejlesztési tevékenységének köszönhetően megszületett az áhított termék, amely minden szempontból világújdonság!

A Pro Corn Wafters csalik minden békéshalas horgász számára érdekesek lehetnek! 

Nézzük akkor a részletekbe menően, hogy mit tudnak pontosan a Pro Corn Wafters csalik! Az első és legfontosabb, hogy nagyon-nagyon hasonlítanak a valódi takarmánykukoricára, így a halak számára egy jól ismert, táplálékkal azonosított formát testesítenek meg már önmagukban is. Ez azonban csak a kezdet. A csalik alapanyagainak jelentős része is kukoricaszármazék, így aromázatlan formában is nagyon kellemes kukorica illatuk és ízük van a Pro Corn Wafterseknek. Persze, mi úgy tapasztaltuk, hogy aromázva még fogósabbak, így természetesen már ízesítve kerültek a tégelyekbe, majd a boltok polcaira. 

Az elérhető szortiment kellően széles, így mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbb variánst az elérhető 10 íz között. 

Az ízek között helyet kapott néhány igazán különleges fajta is. A májasra külön is szeretném felhívni a figyelmet! 

A következő fontos kérdés a csali mérete. A Pro Corn Waftersek kifejezetten pontyos csalik, sőt, elsősorban a termetesebb egyedek becserkészése során szoktuk őket „harcba küldeni”. Emellett 14 mm-es méretükkel azokon a vizeken is nagyon jó szolgálatot tesznek, amelyeken szelektálnunk kell és sok apróhal, például keszegféle vagy ezüstkárász közül kell megpróbálnunk kiválogatni a pontyokat. 

A csalik 14 mm-es mérettel bírnak, így célszerű hozzájuk 6-os vagy 8-as horgot választani.

Az ilyen méretű kampók használata mellett a tökéletes akadás szinte garantált! 

A Pro Corn Waftersek, ahogyan néhány sorral fentebb is említettem, összetételüket tekintve is erősen kukoricásak, emellett fontos tudni velük kapcsolatban, hogy egy nagyon masszív, ugyanakkor jól kezelhető textúrával rendelkeznek, ami a használhatóságuk szempontjából kulcsfontosságú. Én elsősorban csalitüskére tűzve szoktam őket használni, azonban tökéletesen felkínálhatók hajszálelőkén is, akár más, süllyedő csalikkal kombinálva.

A Pro Corn Wafterseket kettévágva jól látszik, hogy ezek bizony nem gumikukoricák! Összetevőik között több kukoricaszármazék is megtalálható, állaguk pedig tökéletes. 

Ez utóbbi miatt egyébként csalitüskén a legegyszerűbb őket felkínálni.

Na, de ami talán a legfontosabb jellemzője a csaliknak az alakjuk mellett, az bizony a felhajtóerejük, amely úgy lett beállítva, hogy horgunkat véletlenül se emelje meg az „álkukorica”, mindössze kellően könnyítse ki azt. Ezt, úgy gondolom, hogy nagyon kevés kukorica formájú csali tudja. Olyan egészen biztosan nem, ami természetes anyagok felhasználásával készül. Ezért is világújdonság a Pro Corn Wafters. A tökéletes pontosság kedvéért pedig had említsem meg, hogy már a 10 mm-es normál tüskével ellátott 8-as Benzár Method Round Feedert sem emelik meg a csalik, így ezzel vagy az ettől nagyobb/nehezebb horgokkal célszerű őket használni. Persze, ahogyan korábban is írtam, kisebb horgokkal nem is „kompatibilisek” ezek a 14 mm-es waftersek. 

A csalik víz alatti működése önmagáért beszél! Ilyen pozícióban bármelyik pillanatban gazdára találhat a mederfenéken. 

Végezetül, azzal szeretném zárni ezt az írást, hogy elsősorban kinek ajánlom ezeket a formabontó horogra valókat. Mondhatnám azt, hogy mindenkinek, hiszen alapvetően minden békés halas horgász kerülhet olyan szituációba, ahol pont ez a csali jelenti a siker kulcsát, de ettől megpróbálok konkrétabb lenni. A méretéből látszik, hogy ez nem egy kimondott versenycsali, így nem is kifejezetten a versenyhorgászoknak ajánlom. Sokkal inkább azoknak a sporttársaknak, akik kizárólag a horgászat öröméért űzik ezt a gyönyörű sportágat és elsősorban a feeder botos pontyfogásban lelik kedvüket. Ezzel a csalival, ezt talán minden túlzás nélkül állíthatom, ugyanúgy jó eséllyel ülhet le bárki a Balatonra, mint egy „kockatóra”. A kukoricát a ponty egyaránt szereti itt is, ott is, ezen nőtt fel, szinte természetes táplálék a számára. Az pedig, hogy a „mi” kukoricás csalink még wafterként viselkedik és aromázva is van, biztos, hogy nem ront a fogási esélyeken, sőt! 

Biztos vagyok benne, hogy 2021-ben is sok hasonlóan szép pontyot fogok majd ezekkel a csalikkal! Természetesen ugyanezt kívánom mindenkinek a Pro Corn Wafterseket használva!

Szabó Bence 

CARP EXPERT CSALIZÓTÜSKE
550 Ft
BENZAR METHOD ROUND FEEDER HOROG 8 DB/CSOMAG
790 Ft
BENZÁR MIX PRO CORN WAFTERS 14MM
1 750 Ft
Kis csali, nagy hal – avagy tévhitek eloszlatása a csaliválasztásról
Megjelent: 2024. április 20. | Forrás: Sudár Gergő | Írások

Az utóbbi hetekben a természet elkezdett éledezni és a tavaszi időjárás is már megmutatta magát. Ennek köszönhetően a körülmények ideálissá váltak ahhoz, hogy elkezdjem a 2024-es horgász szezont. A Törökbálinti Horgászparkot vettem célba azzal a nem titkolt szándékkal, hogy megbizonyosodjak arról, hogy nagy testű halakat is eredményesen horogra lehet csalni kifejezetten kisméretű csalikkal.  A Törökbálinti Horgászparkot methodos körökben azt gondolom...

A pazar SCOBAR
Megjelent: 2024. április 06. | Forrás: Ország Bálint | Írások

A spiccbotos horgászat mindig is a legkedveltebb módszereim közé tartozott. Gyermekkoromban (sokakhoz hasonlóan) ezzel az úszós módszerrel fogtam meg az első halaimat és mind a mai napig szívesen nyúlok az orsó nélküli botokhoz. A FeHoVa kiállításon találkoztam először a CARP EXPERT új spiccbotjaival és a SCOBAR névre keresztelt típust kézbe véve egyből éreztem, hogy egy pazar eszközről van szó... Hol vannak már azok az idők, amikor bambuszbottal...

Pontyóriások keringője - Katlov Lake I.
Megjelent: 2024. március 30. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Szeptember második hétvégéjét már nagyon vártuk a srácokkal. Mindannyiunk gondolata, napokkal az indulás előtt, Csehország egyik legszebb és legszerethetőbb pontyos vizének partjára kalandozott. Teljes joggal, hiszen azoknak az estéknek a hangulata semmihez sem hasonlítható: a levegő lehűl, pára borít mindent, a természet zaja elhalkul. Majd a pontyóriások sorra, egymás után csobbannak bele a katlovi éjszakába. Isten hozott valóság! Az előzetes...

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....