Zsinórválasztás felsőfokon 2. rész
Megjelent: 2013. október 03. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A természetes anyagokból (len, pamut, kender és selyem) készült horgászzsinórok évtizedekig meghatározta a horgászsport életét. Az igazi fejlődést, a nagy áttörést a műanyag zsinórok megjelenése indította el, miután a DuPont cég 1937-ben felfedezte a műanyag szálat. A kőolajszármazékokból, vegyipari eljárással előállított poliamid zsinórok megjelenése jelentette az igazi változást és előrelépést, ugyanis a végtelen hosszúságban gyárható, előállítható zsinórok erősebbek, rugalmasabbak, kopás és vegyszerállóbbak voltak, mint a természetes anyagok. Nagy szilárdságuk révén vékonyabb szálkeresztmetszet (átmérő) mellett is nagyobb szilárdsággal rendelkeztek korábbi társaiknál. Az elérhető dobástávolság nőtt, s a vékonyabb zsinórokkal lehetővé vált a nagytestű halak gyakoribb megfogása. Mondani sem kell, hogy a gyors fejlődést a viszonylag olcsó előállítás bizonyára nem hátráltatta. Sorra jelentek meg az újabbnál újabb márkák, a minőséget, pedig bizony produkálni kellett, mert nem volt nehéz elveszni egy-egy rossz döntés alapján piacra kerülő silány termék miatt a feltörő és egyre szélesebb konkurencia mellett. Mindezen megállapítás a mai napig igaz, leegyszerűsítve a képletet, sokak szerint az olcsó zsinór gyenge minőségű, míg a drágák a megbízhatóak, a magasan kvalifikált termékek.

A monofil zsinórok

A monofil zsinórok tulajdonságait, fizikai és kémiai jellemzőit, a módszerekhez való kiválasztásuk szempontjait az Energofish cég saját gyártású zsinórcsaládjainak ismertetésén keresztül mutatom be. A Specialist és a Power zsinórcsaládok alacsony árfekvésük ellenére garantálják azt a minőséget és tartósságot, amelyet a mai modern horgászeszközöket használó sporttársak elvárnak a speciális horgászzsinóroktól.


Aranyhasú kedvenceink megfogásához (is) nélkülözhetetlen a minőségi damil

Egy jó horgászzsinórral szemben alapvető elvárás a homogenitás, ami annyit jelent, hogy a hosszúságtól függetlenül a zsinórnak minden pontján azonos tulajdonságokkal és képességekkel kell rendelkeznie.

ET Specialist Bream

Az EnergoTeam Specialist Bream zsinórja abból a szempontból különleges, hogy az úszós és fenekező horgászatra egyaránt lehetőséget biztosít. Ezen jó tulajdonságát a gyártás során a + optimális beállításával nyerték el. A speciális zsinórok sűrűségének a beállításához mindig a víz sűrűségét (1.0g/cm2) veszik figyelembe, ennek az arányához mérve kalibrálják a zsinór süllyedési tulajdonságát. Egy könnyű, süllyedésre kevésbé hajlamos zsinór a víz nagy felületi feszültsége miatt hajlamos a felszínen úszásra, míg a megfelelő zsinórsűrűséget beállítva – ha arra van igény – elérhető, hogy gyorsan süllyedjen a damil. A Specialis Bream-mel a köztes állapotot kívánták elérni, ezért tökéletes választás úszós horgászatra is, spiccbotos és rakós botos szerelékeink megkötésére egyaránt. Matchbotos, wagglerúszós horgászatra nem javasoljuk, ahhoz az anyagában jobban nehezített ET Power Wagglert ajánljuk.


Nemcsak szerelékek, de előkék kötésére is ideális, alacsony nyúlású,
kiváló szakítószilárdságú, víztiszta színben gyártott zsinór

Átmérő (mm)

Szakító (kg)

0,12

2,22

0,14

2,77

0,16

3,05

0,18

3,63

0,20

4,38

0,25

6,85

0,30

9,47


EnergoTeam Power Waggler

Anyagában nehezített, kiválóan süllyedő, fekete színű zsinór. Valóban, minden körülmény között süllyedésre hajlamos damil, akár árának többszörösébe kerülő társaival is felveszi a versenyt. Az úszós horgászatra optimalizálva kellően lágy, alacsony memóriájának köszönhetően hurkásodásra kevésbé hajlamos, így hosszú és pontos dobások érhetőek el vele.

A szakítószilárdság és lágyság, mint a legfontosabb tulajdonságok összehangolásának szempontjából rendkívül érdekes zsinórfajta, ugyanis ereje mellett terhelhetősége teszi alkalmassá akár a versenykörülményeken való megmérettetését, használatát. Mint ismeretes, minél keményebb egy zsinór anyaga, annál kisebb a megnyúlása és nagyobb ezáltal a szakítószilárdsága. Viszont minél lágyabb, annál nyúlékonyabb és gyengébb is a zsinór. A kellő lágyság és szakítóerő „összegyúrása" a modern matchbotok szerkezeti felépítése, karakterük jellemző tulajdonsága (extrém hajlása) és a megfogni kívánt halak testi adottságai (pl. dévér esetében a puha száj, pontyok esetében a testi erő) miatt volt szükséges.

Átmérő (mm)

Szakító (kg)

0,12

2,40

0,14

2,99

0,16

3,29

0,18

3,92

0,20

4,73

0,23

5,94

0,30 7,40


A tökéletes süllyedő zsinór

Gyönyörű zsinórkép a Black Spider Match 4000 dobján

A gyors zsinórsüllyesztésnek gyors kapás a jutalma

EnergoTeam Power Feeder

A modern fenekező technikák jellegükből adódóan kívánják meg a zsinórtól, hogy gyorsan süllyedjen, nagy legyen a szakítószilárdsága, s főként, hogy a legkevésbé nyúljon. Egy közepes, vagy nagy nyúlású zsinórral kivitelezhetetlen, élvezhetetlen lenne a halfogás, hiszen gondoljunk csak bele, hogy a nehéz végólom, vagy etetőkosár kioltja, elveszi a bevásás során keletkező energia nagy részét, tehát előbb a súlyt kell kimozdítani a helyéről, s csak utána éri el közvetett módon a bevágás ereje a halat. Bizonyára tudjuk, hogy a bevágás eredményessége szempontjából minden tized másodperc számít.

Kopásállósága elvárt követelmény, a modern feeder és pickerbotokon található gyűrűk nagy száma miatt a zsinórkoptató hatás e módszernél fokozottan fennáll. A dörzsölő, súrlódási folyamatok lényegesen lerövidítik egy átlagos horgászzsinór életét, sokuk még egy szezont sem bír ki. A Power Feeder szívóssága, munkabíró képessége (feszítő, csavaró hatásokkal szemben) igen nagy.

Átmérő (mm)

Szakító (kg)

0,14

3,10

0,16

3,42

0,18

4,07

0,20

4,91

0,22

6,16

0,25

7,67

0,28 8,96
0,30 10,91




Professzionális zsinór, egy hozzá tökéletesen passzoló Carp Expert Feeder orsóval

Energo Team Power Ultra

Az előzőekben bemutatott Power Feeder-nél még kopásállóbb, még sűrűbb szerkezettel rendelkező horgászzsinór. Sűrűbb szerkezete által még tovább lehetett növelni a szakítószilárdságot, ezáltal „keményebb", merevebb is lett. Tökéletes választás ezáltal nehezen meghorgászható, akadályokkal sűrűn tarkított vízterületekre, ahol keményebb, gorombább felszerelésekkel tudjuk, illetve van esélyünk csak a halak megfogására.

Különösen szívós, jó csomótűrési képességgel rendelkező zsinórfajta, extrém módon teherbíró.

Átmérő (mm)

Szakító (kg)

0,12

2,66

0,14

3,32

0,16

3,66

0,18

4,36

0,20

5,26

0,25

8,22

0,30 11,69
0,35 15,10
0,40 19,06
0,45 20,88
0,50 30,00


Az univerzálisan használható zsinórok között az egyik legváltozatosabb méretsorban kapható termékcsalád, a keszeghorgászathoz szükséges vastagságtól kezdve egészen a harcsák megfogásához szükséges 0,50-es átmérőig 11 féle változatban létezik.


A dobozon árulkodó jel a speciális összetételre utaló jelzés (special copolymer)

Energo Team Specialist Carp

Az egyik legnépszerűbb horgászzsinór a nagytestű békés halakra horgászók körében. Ahogy a legjobb minőségű termékek, nála is a kellő lágyság és szakítószilárdság kellő összhangjának a megteremtése volt a fő cél a fejlesztés során. Lágysága miatt alacsony memóriával rendelkezik, nem veszi fel tartósan az orsók dobját, ereje révén pedig a kapitális pontyok és amurok is megfoghatóak vele. A modern távdobó bojlis és surf botok gyűrűin akadálytalanul pereg át, pontos és extra hosszúságú dobások érhetőek el vele. Kopásállósága kiemelkedő, halványbarna színe lehetővé teszi, hogy beleolvadjon az aljzatba, illetve a vízinövények közé.

Átmérő (mm)

Szakító (kg)

0,16

3,57

0,18

4,25

0,20

5,12

0,25

8,01

0,30 11,40
0,35 14,72
0,40 18,58



Zsinór fenekező békés halas horgászathoz

Jó minőségű távdobó orsóval alkot igazán ütős párost

Energo Team Power Spining

Elsősorban a pergető horgászathoz lett kifejlesztve ez az alacsony nyúlással rendelkező speciális zsinór. Ennek köszönhetően a műcsali mozgását intenzívebben érezzük, zavartalanul követhetjük nyomon a víz alatti folyamatokat. A sűrű anyagszerkezethez nagy szakítószilárdság társul. A legváltozatosabb csomókötéseket a pergető horgászok használják a műcsalik kellő rögzítéséhez, így joggal elvárható, hogy csomótűrése is kiváló legyen. Ajánlatos ebben az esetben próbakötéseket végezni, száraz és vizes állapotban egyaránt tesztelni a zsinórt és a legbeváltabbat, a legerősebbet, legtartósabbnak bizonyulót alkalmazni a horgászat során.

Átmérő (mm)

Szakító (kg)

0,20

5,04

0,25

7,88

0,30 11,20
0,35 14,47
0,40 18,26



Pergetésre, műcsalis horgászatra kifejlesztett damil

Tökéletes összhangban egy Ryobi Arcticával

Színe víztiszta, szinte átlátszó, emiatt a balin horgászata sem jelenthet számunkra vele akadályt, illetve a süllők, csukák és egyéb ragadozók azokon a bizonyos kényesebb, nehezebb, kapástalanabb napokon könnyebben becsaphatók.

Az EnergoTeam Specialist és Power névre hallgató professzionális zsinórcsaládjai nemcsak kémiai és fizikai tulajdonságaikkal tűnnek ki, hanem gazdaságos csomagolásuk, kiszerelésük miatt is előnyt élveznek. A Specialist 300, míg a Power tekercsein 150 méternyi damil van, ami szerencsés esetben sokáig ki fog tartani. Elhihetitek, a zsinórokon nem fog múlni.

Forrás: EnergoTeam

ENERGOTEAM POWER SPINNING MONOFIL ZSINÓR 150M
660 Ft
ENERGOTEAM SPECIALIST CARP ZSINÓR 300M
790 Ft
ZSINÓR ET POWER FEEDER 150M
670 Ft
ZSINÓR ET POWER WAGGLER 150M
660 Ft
ZSINÓR ET ULTRA POWER 150M
670 Ft
Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...