Szívesen adtam volna azt a címet, hogy „nem való parasztnak csokoládé”. Komolyan mondom, olyan módon csalódtam pozitívan a Classic Pike Trio botban, hogy azt hirtelen nem is tudom megfelelően szavakba önteni. Nem, ezt egyáltalán nem hízelgésnek szánom, bármennyire is annak hangzik. Bizony mondom, hogy nagyon rég nem ragadott magával egyetlen horgásztermék sem. Halkan meg is merem kockáztatni, hogy akár új fejezetet is nyithat a pergetés, de általában a rablóhalazás történetében.

Ez a csuka most ismeri meg a Classic Pike Trio képességeit

Mivel pozitív csalódást említettem az imént, illik, hogy ennek okát bővebben is kifejtsem. Első ízben, ahogy kezembe vettem, semmi egyebet nem láttam benne, mint egy irreálisan hosszú (3 méterről beszélünk) szokatlanul lágy, suhogós pálcát. Első gondolatom az volt, hogy „na, ezzel ugyan csukát végképp nem lehet fogni, mivel olyan hajlékony, mint egy ostor. A csukának köztudottan igen erős, csontos pofája van, amibe illik becsületes bevágás által jól belehúzni a horgot, különben hamar lemarad a szép hal. A Classic Pike Trio azonban ennek a kritériumnak első látásra és kézbevételre nem igazán felelt meg.

Az ilyen fogásnak csak örülni lehet!

Van azonban nekem egy használaton kívüli Banax Iris 3000-es orsóm, ami eddig a brutális, igazi vadölő ET Spin Blade botomon szolgált becsülettel. Hej, bizony volt dolga bőven a derék kis motollának, amikor a szebbnél szebb csukákat, na meg egynémely harcsának a kitöréseit kellett lefékeznie, vagy éppen hirtelen zsinórt adagolni. Most azonban, miután egy olyan orsót sikerült beszereznem, ami jobban illik a kőkemény 100-200 grammos bothoz, pár hét erejéig munkanélkülivé vált. Így történt, hogy rákerült a Pike Trióra, bár ismét bevallom, sajnáltam kissé szegényt, hogy egy olyan dicső karrier után, amit az ET botomon futott be, most egy ilyen semmi kis pilinckával szégyenítem meg.

Kis tiszai süllő, amit ki sem vettem a vízből horogszabadításra. Szemlátomást még mindig csodálkozik, mi a fene történt vele.

Aztán jött az első tesztnap. Emlékszem, magamban még azért fohászkodtam, nehogy most akadjon valami nagyobb csuka, mert esélyem sem lesz egy ilyen nyeklő-nyakló antennával. Úgy döntöttem tehát, hogy kisebb csalikkal játszom. Az első dobás azonban olyan precízen sikerült, hogy kissé megütközve kaptam fel a fejem. Akkor még fonott zsinór volt a dobon, de meglepett, hogy milyen lágyan siklott ki és szállt a csali a kívánt helyre. Agyam azonnal dolgozni kezdett, mert a dobások annyira finoman és elegánsan sikerültek, amilyenhez nem vagyok szokva. A csalik kivetésekor egyáltalán nem lehetett érezni semmit, mintha valami lágy pókháló lett volna a zsinór, s a végén egy pehelykönnyű valamit reptettem volna.

Classic Pike Trio dolgozik csendesen a tisza-tavi alkonyban

Büszke vagyok arra a képességemre is, hogy nagyon pontosan tudok célozni műcsalival. Nem hiába, 12 évnyi pergető horgászat patakon, folyón kiélesíti az ember ezen érzékeit, szemét és csuklómozdulatait. Van, hogy a túlparti faágak alá, vagy a szakadt part szederbokrai széléhez kell 30 mérettől becsobbantani a wobblert. Aztán, ha 10 centivel rövidebbre sikerül, nincs hal. Ha 10 centivel hosszabbra, nincs csali… Így tehát bátran mondhatom, egész jól megy a célzás.

Barátnőm kezében is jól muzsikál a triumvirátus. Épp egy kölyökbalint csalt lépre

Ám újdonsült botommal valami elképesztő precizitással sikerült a leglehetetlenebb helyekre is eljuttatnom a kicsi fahalacskákat. Elég volt egy arasznyi nyiladék a patak túloldalán lévő nádszálak közt, szinte minden esetben biztos kézzel vetettem oda a csalit, hiába volt az akár 20-25 méterre is, valamelyik irányban. Ezt korábban soha nem hittem volna, hogy egy 2,40 méternél hosszabb bottal is ilyen tökéletes dobásokra lehet képes valaki. Hiszen emlékszem én, s talán olvasóim is, hány éve kardoskodom a rövid botos pergetés népszerűsítése mellett. Erre tessék…!

Pataki csukák ellen egyszerűen mesés!

Aztán jött az, ami miatt végképp szerelembe estem. Kapásom volt! De nem ám csak amolyan „kapás”! Csuka fordult rá a wobblerre, s a bot azonnal jelezte. Finoman, lazán, nem pedig úgy, ahogy azt megszoktam a kemény pálcáimnál korábban. Nem is igazán tudom, hogyan jellemezzem az érzést. Talán ahhoz hasonlítható, mint amikor valaki erős kézzel a tenyeredbe csap – ez jellemző a hagyományos, izmos csukázó botoknál tapasztalt kapásra – illetve ahhoz képest mennyivel más érzés, ha barátságosan, de határozottan, férfi módra kezet fogsz valakivel. A bot megállt a kezemben, de az első tagja már tette a dolgát, tompította a kapást, lüktetett egyet, és mire eltelt az a töredék másodperc, ahogy reagálni tudtam, az már fárasztotta is a halat. Méretéből adódóan pedig egyértelmű, hogy lényegesen könnyebb volt vezetnem és irányítanom a csukát a nádszálak és hínárfoltok közt, mint a nála 60 centivel rövidebb elődeivel.

Hínáros helyen sokat jelent, ha finom, precíz mozdulatokkal tudjuk vezetni a csalit.

Na már most, mivel általában én soha semmivel nem vagyok úgy megelégedve, ahogy elém teszik, mondván: ez van,ezt kell szeretni, máris azon törtem a fejem, mire is lehetne igazán használni ezt a párost. Mert azonnal kiderült, hogy a 3 méteres Pike Trio valami eszelősen jól muzsikál a Banax Irissel együtt. Komolyan mondom, mintha direkt egymásnak teremtették volna őket! Mindkettő annyira finom és érzékeny, hogy szó szerint fokozzák egymás hatékonyságát.

Cuki, duci sügér is képes jól megrázni a spiccet!

Épp ezért Gondoltam egy merészet és a pótdobját feltöltöttem 0,18-as Energo Power zsinórral. Igaz, hogy a gyártó feederezéshez ajánlja azt a variánst, ami épp rendelkezésemre állt, de nem bántam. 15 éve sem tehettünk különbséget pergető, vagy pontyozó zsinórok közt, használtuk, ami épp volt. Nos, mivel jó néhány éve előszeretettel pergetek domolykóra és pisztrángra, megfigyeltem, hogy sokszor kivételesen óvatosak. Nem beszélve a balinról, ami legtöbbször látványosan harsog, de a horgot nem akaródzik neki felvenni. Ennek általában nem más az oka, mint hogy zavarja a fonott zsinór. Monóval bezzeg azonnal érződik a különbség a kapások számában.

Kristálytiszta vízben is sikeresek lehetünk, ha megvan hozzá a kellő felszerelés

Nos,kipróbáltam azóta folyón, nagyobb mélységben, ahol a süllők bánták a finom párost, illetve így kiegészülve a Power zsinórral, már triumvirátust. Annyira leheletfinoman sikerült vezetnem a kicsi gumihalakat, hogy szinte végig mosolyogva horgásztam. Igaz, hogy igazán nagyokat nem sikerült akasztanom, de így is sikerrel jártam. Itt jegyzem meg, hogy akik a drop-shot módszert rendszeresen és előszeretettel alkalmazzák, azok számára javaslom jó szívvel, tegyék próbára! Nem fognak csalódni!

Ilyen helyen elkel egy olyan szerelék, amivel nem tudunk dobást rontani!

Ám engem sokkal jobban érdekelt a tavi, valamint a folyami domolykózás! Annyira finoman működik ugyanis ez a hármas, hogy szabályosan új dimenziót nyitott a finomított pergetésben. Legalábbis számomra. Finom, precíz, 3 méteres bot egy nagyon megbízható, kifogástalanul működő orsóval, 18-as monofil zsinórral. Annyira elegánsan, minden megerőltetés nélkül tudom átdobni a legkisebb csalikat is a Sajó túlpartjára, amiről az elmúlt években csak álmodtam. Olyan érzéki pecában van részem mostanság, hogy azt szavakkal kifejezni nehezen tudom – holott sokak szerint igen választékosan vagyok képes fogalmazni olykor. Summa summárum, hivatalosan le vagyok nyűgözve! Még a tiszta vizű Mályi-tó, Nyéki-tavak legendásan óvatos domolykóit is sokkal könnyebben csapombe pergetve, hosszú dobásokkal. Elég csak kifigyelni, merre jár egy csapat, vagy egy szebb példány magányosan és elé hinteni a parányi körforgót, vagy apró wobblert. Persze, ilyenkor tovább finomítok, 60-80 centi hosszú előkét kötök 0,16-os Powerből.

Róluk van szó!

Nos, jelenleg ott tartok, hogy van egy olyan pergető készségem, amilyenről régóta álmodom, csupán nem tudtam, hogy milyenre is vágyom valójában. Ez éven számomra új fejezet nyílik a domolykózásban, balinozásban a kedvenc folyószakaszaimon, patakjaimon. Persze, a csukáknak is lesz bőven okuk az aggodalomra, hiszen – ha nem is olyan merev a bot, mint azt megszokhattuk a csukás pálcáknál – jó szolgálatot fog tenni még akár mártogatva is. Ígérem, amint alkalmam adódik, egy vérpezsdítő pisztrángozásról is be fogok számolni a későbbiekben!