Amire érdemes volt várni...
Megjelent: 2014. április 22. | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Hiába számoltuk a napokat, csak teltek a hónapok, mentek az évek. A jó öreg, sokat próbált ET Spin Blade utódja bizony nem akart megérkezni, ahogyan oly sokan, én is nagyon kíváncsian vártam pedig. Mit volt mit tenni, sokat látott és sok halat fogott kettőnegyvenes kedvencemmel tovább erősödött, azt hiszem a legmagasabb szintekre szökött az a bizonyos kapcsolat, ami a maga nemében kialakulhat egy pergető horgász és a botja között. Mindeközben a bennfentes szakiktól származó információ fel-felerősítette bennem a vágyakozást, az érdeklődést az új Blade iránt, mígnem ez év elején végre kézbe vehettem egyet-egyet a sorozatgyártásra véglegesített paraméterekkel rendelkező példányokból.

Előzetes infókból tudtam, hogy nagyon jó bot született, de mivel nem vagyunk egyformák, más-más ízléssel bírunk, ezt hittem is, meg nem is. A legnagyobb izgalom, vagy talán félelem csak most ért el igazán. Szemeim - mintha versenyezni akarnának a kezeimmel – cikáztak ide-oda az egész bottesten, ujjaim minden négyzetcentiméterét simítani akarták, hogy a bennem dolgozó, szinte kiabáló kérdőjelek mielőbb kipukkadjanak.

A folyamat egyáltalán nem tarthatott sokáig, a bot tervezői nüánsznyi esélyt nem hagytak a kételkedésre, sem minőség, sem pedig a külső megjelenés szempontjából. Mondhatni azonnal lenyűgözött.

De persze ennyivel nem volt elintézve a dolog, az alapos megismerés időt igényelt, könnyen elvesztem a tervezői zsenialitás részleteiben.


Látszólag egy végletekig letisztult forma, mely az egyszerűség erejével hat.
Mégis időről időre felfedezhetünk rajta olyan elemeket, amelyről addig azt se tudtuk,
hogy ott van. Hiába, a szépség a részletekben rejlik


Ki hitte volna, hogy Kant tézise egy horgászbot esetében is igaz lehet:
„Szép az, ami érdek nélkül tetszik”


Nos, amit ki lehetett hozni a legmodernebb IM12-es karbonszövetből, azt ki is hozták

A Spin Blade Elite szériát nem hirdeti fényújságként ható reklámbetű, vagy ízléstelenül díszes felirat a blankon, és az ára sem tükrözi, hogy valójában a csúcskategóriát képviseli.


Apró figyelmesség, ami egy nagyon komoly pergető botról nem hiányozhat

A Spin Blade Elite nyélkiképzése a parafanyeles első szériához képest nagy változást mutat. A maximális kényelmet biztosító osztott neoprén nyél parafa véglezárásokkal van ellátva.


A markolaton és az alsó osztásokon található neoprén anyag keménysége nagyon
passzol a botok karakteréhez. Az IM 12-es karbonszövetből készült blank úgy
közvetíti a kapást a nyelet markoló kezünkhöz, mint az áramütés


A markolat maximális ergonómiát biztosító fazonja. Ráadásul minden igényt kielégít
az orsó befogadásának szempontjából is


A speciális, integrált orsótartónak köszönhetően minden kényelmet és stabilitást
megőrizve simul az orsó talpa a markolati részbe

A Spin Blade Eliten a dobások tökéletességét elősegítő nagyméretű, de ultrakönnyű SIC gyűrűk találhatóak a bot karakterét leginkább kihangsúlyozó elosztásban.


A legalsó keverőgyűrű belső átmérője sem csekély, pontosan 20 mm


A nagyméretű SIC gyűrűknek köszönhetően jelentősen nőtt a dobástávolság
fonott és monofil zsinórok tekintetében egyaránt


Szintén könnyű és nagy kopásállósággal rendelkező szilicium-karbid spiccgyűrű


Az első Blade szériánál alkalmazott stucnis tagillesztést kapta az Elite széria is.
Nemcsak esztétikus, finom, de rendkívül megbízható megoldás is. A stucni kilazulására,
esetlegesen a túlzott kopására a legkevesebb az esély


Tökéletesen illeszkednek egymásba a tagok

A Blade széria leghasznosabb és egyben legszembetűnőbb műszaki újítása csak nagyon kevés felső kategóriás pergető boton található meg. A cserélhető végsúly, mely a nyéltag végén helyezkedik el a bot legoptimálisabb kiegyensúlyozása érdekében nagyon fontos elem. A cserélhető lamellás végsúlyoknak köszönhetően akár egy kisebb méretű, könnyebb, 260-270 gramm tömegű orsóval is kiegyensúlyozható, ezáltal tökéletesen összehangolható a bot.


Végsúlyos rendszer, amit még bizonyára sokan fognak isteníteni…


A nyéltag végén öt lamellát látunk, melyekből 4 darab szabadon eltávolítható


A 4 lamella összesen 15 grammot nyom


Az egyenként 3,75 gramm tömegű könnyűfém lamellák lehetővé teszik, hogy a botunkat
a meglévő orsónkkal a kívánt mértékben kiegyensúlyozzuk


Íme, az eredmény…

Külön öröm volt számomra, hogy az általam legtöbbet használt modellek, a könnyű és közepesen nehéz pergetés kategóriájába tartozó pálcák, a 2,40-es 10-30 gr-os dobósúlyú és a 2,40-es 30-80-as modellek továbbra is lenyűgöző használati tulajdonsággal bírnak. Könnyűek (155 gramm), karcsúak (9,5 mm-es legvastagabb nyélátmérő) és kíméletlenül gyors akcióval rendelkeznek, hogy a kapásokra azonnal reagálni tudjunk.


Nesztelenül hajlik terhelés hatására a legkönnyebb Spin Blade Elite (2,40m 10-30 gr)

Bizonyára nem leszek egyedül azzal az álláspontommal, hogy az új Spin Blade-re megérte várni. Az első szériás Blade egyértelműen sikerre született, a most megjelenő Blade Elite neve, pedig a nagyon magas anyag és gyártási minősége, technikai megoldásai miatt kétségtelen, hogy felkerül a halhatatlanok listájára.

A Blade Elite látszólag ismerős lesz, de meg fogjátok látni, hogy mindig megmutat majd magából valami újat, valami felejthetetlent. Ezért is, sokat fogunk még beszélni róla.

Forrás: Halmos Mihály

Megújultak a Carp Expert zsinórok!
Megjelent: 2024. március 23. | Forrás: Frankó Zoltán | Írások

Megújult külsővel és minőségben kerültek forgalomba a Carp Expert márka zsinórjai. A tetszetős piros csomagolás messziről megismerhető, de természetesen nem csak ezért érdemes kézbe venni őket. A Specialist és Power család 4-4 tagja között mindenki megtalálja a számára megfelelőt. A piros csomagolás szép és figyelemfelkeltő. A legtöbb horgász a zsinórok szakitószilárdságának adatait nézi, amikor választ. Természetesen így is remek...

Nőtincsi verseny
Megjelent: 2024. március 20. | Forrás: Nieto Ramon | Írások

A csapat idén is részt vesz a Nőtincsen megrendezésre kerülő harcsafogó versenyen. Ebben a cikkben bemutatom a 2023-as versenyünket és tapasztalatainkat. Kezdő harcsásoknak pedig egy kis iránymutatást és felkészülési javaslatokat egy harcsás versenyre. A tóról néhány érdekesség: Nógrád megyében található ez a gyöngyszem. Ezt a körülbelül ötven hektáros tavat a Lókos-patak felduzzasztásával hozták létre 2000-ben. Alapvetően a tó árvízvédelmi...

Hideg vízi pontyok rakóssal
Megjelent: 2024. március 16. | Forrás: Csala Viktor | Írások

Az első, erős napsugarak megjelenésével a horgászok zöme óvatosan ugyan, de megjelenik a vízparton. Ebben az időszakban, amikor még a vízhőfoka nem éri el az 5 celsius fokot, nehéz kapásra bírni a halakat. Kiemelt fontosságú az átgondolt tudatos horgászat. Alig vártam, hogy kijussak a vízpartra és horogra csaljam a holtág pontyait. Szeretem a tél végi és tavasz eleji horgászatokat, sokat lehet taktikázni, talán ilyenkor tud a legtöbbet fejlődni az ember....

Kényelemhez elengedhetetlen
Megjelent: 2024. március 09. | Forrás: Csala Viktor | Írások

     Sokunknak megvan az az emlék, amikor csak felpattantunk a biciklire és irányba vettünk egy számunkra kedves kis vízterületet egy maroknyi horgász felszereléssel, amit bele raktunk egy vödörbe. Sok mindenre volt jó az a kis tároló alkalmatosság. Etető anyagot kevertünk benne és valljuk be elfért benne minden és amikor rá került a tető az volt a mi kis székünk is. A kényelemtől messze állt, de megtette egy kis időre ám, de kellemes volt róla felállni is...

Egyedi, trendi és fogós? Megérkezett a Salmo FWS és LBS!
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Őze Dániel | Írások

2023 év közepén összeültünk Lukácsi Bélával és több beszélgetés és eszmecsere után, vallatva a műcsalis dobozainkat, megkerestük azt a rést és hiányt, ami hiányzott még az arzenálunkból és persze a kínálatunkból. Ezen ötletelések hamar grafikai munkába torkollottak, és a mai trendeknek és tapasztalatainknak hála, megszületett egy teljesen egyedi Salmo szín-páros, az FWS és LBS! Megannyi gyártó és megannyi műcsali elérhető manapság,...

Eső és napsütés = Szivárványos napok
Megjelent: 2024. március 06. | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Március közepét írva örömmel vettem fel a telefont, amikor a Zabos Géza Horgász Egyesület Halászati és Horgászati Ellenőrének, Márton Károlynak a nevét írta ki csörgéskor a készülék, hisz bíztam benne: megérkeztek a pisztrángok. Minden évben egyszer-kétszer a téli és a tavaszi hónapokban pisztráng telepítést hajt végre a Zabos Géza HE a Nagycsécsi tóba. Ezen agresszíven táplálkozó és többféle módszerrel is jól fogható ragadozókról...