SBS 20+ PREMIUM BOILIE WAFTERS
Termékleírás

2012-es újdonság! Az SBS a 20+ csali szériát nem titkoltan azzal a szándékkal alkotta meg, hogy a legfanatikusabb nagyponty horgászok igényeit is kielégítse. Az SBS a világ legnagyobb nemzetközi pontyhorgász versenyén, a 2011 évi World Carp Classicon és a Rainbow tavon is tesztelte a 20+ szériába tartozó csalikat, amelyek kiemelkedő eredményeket hoztak. A 20+ Premium Wafters csali hasonlóan a süllyedő változathoz, rendkívüli tartóssággal rendelkezik, balanszírozott jellegének köszönhetően pedig a legóvatosabb pontyokat is becsaphatjuk vele. A 20+ elnevezés ennél a terméknél is 3 fontos tulajdonságra utal. Elsőként a kifejezetten nagy, akár 20 kiló feletti pontyok megfogásának a lehetőségére. Másodikként méretére: csak 20 mm-es és nagyobb, azaz 20, 24, és 30 mm-es átmérőkben kerül forgalomba. Harmadikként tartósságát emelnénk ki. Egy speciális adalékanyagnak köszönhetően az erős fehérhal állományú vizeken is garantáltan kibír 20 órát, de a tesztelések alkalmával 72 óra után is a hajszálelőkén volt a csali. Tartóssága mellett kiemelendő, hogy ezt a tulajdonságát úgy sikerült elérni, hogy semmivel nem lett zártabb a csali, a benne lévő értékes összetevők folyamatosan, hosszan tartó hatást kifejtve ingerlik táplálkozásra a halakat. Akik jártasak az igazán nagy pontyok horgászatában, azok jól tudják, hogy a minőség mellett, a megfelelő állagú, a fehérhalak folyamatos támadásának ellenálló csali elengedhetetlen ebben a műfajban. Ha gyengébb halállományú természetes vízen horgászol, vagy a kifejezetten nagy pontyok becserkészése a célod, akkor számodra a 20+ Premium Boilie Wafters az ideális választás! Kiszerelés: 250 gr Méret: 20, 24, 30 mm vegyesen a dobozban Ízesítés: Phaze1 (T-Ő), Ace Lobworm (T-Ő), M1 (T-Ő), M2 (NY), M3 (4É), Bio Big Fish (NY), Fruit & Nut (T-Ő)

Cikkszám Ajánlott fogyasztói ár Egységár Típus Méret Jellemző Kiszerelés
SBS13-179 SBS 20+ Premium Boilie Wafters Krill Halibut 250 gr 20, 24, 30 mm (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmKrill Halibut250gr
SBS13-180 SBS 20+ PREMIUM BOILIE WAFTERS ACE LOBWORM 250 GM (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmAce Lobworm 250gr
SBS13-183 SBS 20+ PREMIUM BOILIE WAFTERS M1 250 GM 20-24-30mm 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmM1 250gr
SBS13-184 SBS 20+ PREMIUM BOILIE WAFTERS M2 250 GM (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmM2 250gr
SBS13-185 SBS 20+ PREMIUM BOILIE WAFTERS M3 250 GM (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmM3 250gr
SBS13-408 20+ PREMIUM WAFTERS 20-24-30MM/250G-C1 (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmC1250 gr
SBS13-410 20+ PREMIUM WAFTERS 202430MM/250GM4 (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmM4250 gr
SBS13-411 20+ PREMIUM WAFTERS 202430MM/250GC3 (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmC3250 gr
SBS13-414 SBS 20+ PREMIUM BOILIE WAFTERS TUNA&BLACK PEPPER 20, 24, 30 MM 250 GR TUNA&BLACK PEPPER (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft 13960 Ft/KG Premium Boilie Wafters20-24-30mmTuna Black Pepper250 gr
SBS60-430 20+ PREMIUM WAFTERS 20-24-30MM/250G-C2 (Ehhez a termékváltozathoz nem tartozik egyedi termékkép, ezért a fő termékképet jelenítettük meg.) 3 490 Ft Premium Boilie Wafters20-24-30mmC2250 gr


SBS EUROSTAR BOJLI 1KG+50ML BAIT DIP
4 490 Ft
SBS CSL HOOKERS
2 490 Ft
SBS DARK FIREFLYS POP UPS
3 490 Ft
SBS EURO SHELF LIFE POP UPS
1 290 Ft
SBS PREMIUM BOILIE WAFTERS
1 990 Ft
SBS PREMIUM POP UPS
3 490 Ft
Nincs kapcsolódó cikk
Nincs kapcsolódó videó