WIZARD SÜGÉR
Termékleírás

Wizard Sügér

Ólomfejjel kombinált gumihal, melynek a ragadozók szinte nem tudnak ellenállni. Egy igazi különlegesség a műcsalik piacán, egy gumihal de mégsem.

Eddig megszokhattuk, hogy a gumihalainkhoz magunk választottuk ki az ólomfejet a megfelelő horogmérettel. Ez főként a kezdő horgászoknak problémát okozott, amit segítség nélkül nehezen tudtak megoldani.

A Wizard Sügér már ólommal szerelt, mi több, egybe van építve az ólom a csalival. A megfelelő lágyságú gumi már lassú vezetésnél életre kel és mozgásával kapásra ingerli a ragadozókat.

A műcsali hasi részén egy karika található, melybe plusz horgot helyezhetünk, így az alulról támadó, finoman kapó ragadozók is megfoghatók vele. Arra azonban figyeljünk oda, hogy csak olyan helyen használjuk az alsó horgot, ahol akadó mentes az aljzat. Az akadós pályán sajnos túl sok csalit hagynánk bent az alsó horog miatt.

Az ólomfej és a csali összeállításának köszönhetően főként állóvízen és gyengébb sodrású folyóinkon tudjuk használni.

A zsinór csatlakozását szolgáló karika a műcsali fejének felső részén helyezkedik el, így egy egyedi mozgást érhetünk el vele.

Csuka, süllő és harcsa horgászatához egyaránt megfelelő.



Cikkszám Ajánlott fogyasztói ár Egységár Típus Méret Kiszerelés
86974-006 ET WIZARD SÜGÉR 6CM 790 Ft 395 Ft/DB Sügér6 cm2 db/csomag
86974-008 ET WIZARD SÜGÉR 8CM 790 Ft 395 Ft/DB Sügér8 cm2 db/csomag

Kérje a termékeket kedvenc Energofish Partnerboltjába és válasszon hozzá ajándék halaspárnát!

Partnerboltba kérem

MANNS SHAD
950 Ft
MANNS ACTION SHAD
950 Ft
MANNS SWIMMIN GRUB
950 Ft
L&K POWER KICK
990 Ft
L&K KICK
990 Ft
L&K WARRIOR SHAD
990 Ft
Sügérek és csukák között Wizarddal
Megjelent: 2020-12-16 | Forrás: Halmos Mihály | Írások

A késő ősz és a tél már inkább a villantókról és a plasztik csalikról szól, no és persze a velük becsapott csodaszép sügérekről és csukákról. Úgy is mondhatnám, hogy a legszínesebb csalikkal pergetek a legszínpompásabb ragadozóinkra. Minél jobban hűl a víz, annál többször ...

Wizardok napja
Megjelent: 2020-09-25 | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Hiába kerestem mást, nem tudtam találóbb címet adni mai írásomnak, ugyanis a Wizard műcsalik közül a plasztik és fémtestű kedvenceim tudatos váltogatása adta az egyik legemlékezetesebb pergetésem eredményét a közelmúltban. Süllők és balinok követték egymást egy meglehetősen ...

Wizard fortélyok őszre
Megjelent: 2018-10-30 | Forrás: Halmos Mihály | Írások

Hogy a Wizard háza táján egy percig sem állt meg év közben az élet, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a pergető szezon kezdetére óramű pontossággal érkezett meg a legújabb fejlesztésű pergető bot néhány nagyon különleges plasztikcsali kíséretében. Nem volt hát ...

Nincs kapcsolódó videó