L&K FLOATING SHAD
Termékleírás

L&K Floating Shad

A Floating Shad legfontosabb tulajdonsága a rendkívül kicsi fajsúlya, mely miatt a mederfenékre leejtve olyan hatást kelt a plasztik, mint amilyent az aljzaton turkáló apró halak szoktak táplálkozás közben. Ízesített változat, ez generál ez plusz ingert a ragadózóknál, emellett anyaga rendkívül strapabíró, biztosítva a csalik cseréjét, ha Jigen kínáljuk fel a plasztikot.

Kétfajta bordázat található rajta, a testen finom, nem túl erőteljes bordák, illetve a hason, vagyis az alján látványosabbak. A csali formája Shad plasztikcsalikra jellemző, a nagyobb test akkor fogós, ha szélesebb táplálékhallal tömik a hasukat a ragadozók. Azért, hogy a mozgás tökéletesebb legyen, a farokrész előtt elvékonyodik a csali teste, emiatt a csali farka a legkisebb mozdításra is elég intenzív mozgásba tud lendülni.

6, 8 és 10 cm-es változatban kapható jelenleg, rendkívül látványos, fogós színösszeállításokban. Vízszín, illetve napszaknak megfelelően próbálkozzanak a színek váltogatásával, az eredmény nem fog elmaradni.

Megérkezett a legújabb 4,5 cm-es változat is az UL horgászok kívánalmait teljesítve, mely a kősüllők és sügerek horgászatához nyújt egy kiváló opciót.



Cikkszám Ajánlott fogyasztói ár Egységár Típus Méret Szín Kiszerelés
87175-001 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: W 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmW5 db/csomag
87175-008 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: WR 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmWR5 db/csomag
87175-020 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: CHR 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmCHR5 db/csomag
87175-228 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: ASB 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmASB5 db/csomag
87175-301 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: EVR 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmEVR5 db/csomag
87175-302 L&K FLOATING SHAD 4.5 CM 5 DB/CS COL: PINK 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad4,5 cmPink5 db/csomag
87176-001 WIZARD FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: W F 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad6 cmW F5 db/csomag
87176-008 L&K FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: WR F 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad6 cmWR F5 db/csomag
87176-020 WIZARD FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: CHR F 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad6 cmCHR F5 db/csomag
87176-228 L&K FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: ASB F 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad6 cmASB F5 db/csomag
87176-301 L&K FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN: EVR 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad6 cmEVR5 db/csomag
87176-302 WIZARD FLOATING SHAD 6 CM 5 DB/CS SZIN:PINK 990 Ft 198 Ft/DB Floating Shad6 cmPink5 db/csomag
87177-001 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: W F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad10 cmW F3 db/csomag
87177-008 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: WR F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad10 cmWR F3 db/csomag
87177-020 WIZARD FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: CHR F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad10 cmCHR F3 db/csomag
87177-228 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: ASB F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad10 cmASB F3 db/csomag
87177-301 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: EVR 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad10 cmEVR3 db/csomag
87177-302 L&K FLOATING SHAD 10 CM 3 DB/CS SZÍN: PINK 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad10 cmPink3 db/csomag
87178-001 WIZARD FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: W F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad8 cmW F3 db/csomag
87178-008 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: WR F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad8 cmWR F3 db/csomag
87178-020 WIZARD FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: CHR F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad8 cmCHR F3 db/csomag
87178-228 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: ASB F 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad8 cmASB F3 db/csomag
87178-301 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: EVR 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad8 cmEVR3 db/csomag
87178-302 L&K FLOATING SHAD 8 CM 3 DB/CS SZIN: PINK 990 Ft 330 Ft/DB Floating Shad8 cmPink3 db/csomag

Kérje a termékeket kedvenc Energofish Partnerboltjába és válasszon hozzá ajándék halaspárnát!

Partnerboltba kérem

MANNS SHAD
950 Ft
MANNS ACTION SHAD
950 Ft
MANNS SWIMMIN GRUB
950 Ft
L&K POWER KICK
990 Ft
L&K KICK
990 Ft
L&K WARRIOR SHAD
990 Ft
River Predator, Red Shot, Pression – jigfejek kedvező árfekvésben!
Megjelent: 2023-01-22 | Forrás: Őze Dániel | Írások

River Predator, Red Shot, Pression – jigfejek kedvező árfekvésben! 4, 1, 2/0…? A jigfejek útvesztőjében nem nehéz elakadni, mikor azok méretezéséről van szó. Sőt, egy másik oldalról megközelítve a dolgot, látatlanul milyen és mekkora jig fejet válasszunk a plasztikcsalinkhoz? ...

A Békésszentandrási duzzasztó ragadozói
Megjelent: 2022-08-03 | Forrás: Őze Dániel | Írások

Régóta tervben volt a Körös és annak mentén található vízterületek ragadozóállományának feltérképezése és becserkészése, melynek első állomása számomra, az igazán sok és pozitív visszajelzéssel bíró Békésszentandráson található duzzasztó volt. Ezen rapid, pár órás ...

Sügérlesen a Malom csatornán
Megjelent: 2022-05-18 | Forrás: Őze Dániel | Írások

A Duna és Tisza mellett, a kisebb csatornák és patakok is megannyi lehetőséget és egyediséget kínálnak a horgászok számára, főleg, ha sügérek pergetéséről van szó. Utóbbi célhalat kitűzve, ez a horgászat a Fejér megyében található Malom csatornáról szólt, mely számomra ...

A nagy jig választó
Megjelent: 2022-05-07 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A pergetésben az egyik legolcsóbb, ez mellett pedig nagyon hatékony módszer a plasztik csalis pergetés. Itt egy plasztik csaliból, és a hozzávaló horogból álló szereléket kell összeállítanunk. Ez látszólag egyszerű, de van számos apró dolog, ami elsőre nem is annyira egyértelmű. Nagyon ...

Az apró Floating Shad
Megjelent: 2022-03-26 | Forrás: Ország Bálint | Írások

Akik rendszeresen követik írásaimat, azok már megszokhatták, hogy a horgászataim döntő többségében a kis csalikkal történő pergetést részesítem előnyben. Ebből kifolyólag nagyon vártam már, hogy a jól bevált ultra light L&K plasztikok (FLOATING LONG FLY és a KICK) mellett az ...

Téli pergetett apróságok a Nagykunsági csatornából
Megjelent: 2022-02-12 | Forrás: Őze Dániel | Írások

Ha feltennék azt a kérdést, hogy melyik a legkedveltebb horgászmódszerem és halfajom, egyből rámondanám, hogy a harcsa és a harcsapergetés. Viszont a téli időszakban a legtöbb helyen védelmet élvez hazai legnagyobb ragadozónk, így más halfajokat és vízterületeket érdemes célul ...

Cserkelő pergető horgászat ködös időben
Megjelent: 2022-01-19 | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Napok óta reggelente kinézve az ablakon szinte a szemben álló házat sem látom akkora köd fogad. Sokaknak ilyenkor eszébe sem jut kimozdulni, pedig érdemes. Gyönyörű bányató ......... van valahol a ködben elrejtőzve. Ekkor ha ismeretlen helyre megyek, onnan tudom, hogy ...

Csatorna pergetés!
Megjelent: 2021-10-22 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A horgászvizeink közül pergetésre sok féle variációt találunk. Vannak állóvizeink, vannak folyóvizeink, és van ami köztesnek mondható mint például a csatornák, melyeken van szinte álló víz vagy éppen kavargó zubogó részek is, éppen ezért a horgászata a csatornánknak elég ...

Nyaralós pergető szett összeállítása
Megjelent: 2021-07-21 | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Mi horgászok bizonyára mindannyian nyaralás tervezésekor elgondolkodunk és számításba vesszük a vízpart melletti pihenés lehetőségét! Ezesetben szerencsésnek mondhatom magam, hisz feleségem és kislányom is vérbeli „vízicsirkék” akikkel nem is jöhet szóba más ha nyaralási ...

A nőkre mindig hallgatni kell vagy legalábbis erősen ajánlott!
Megjelent: 2021-06-24 | Forrás: Szebenyi Péter | Írások

Egy kislányommal töltött horgászbolti bevásárláskor történt amikor megláttam az L&K Floating Shad-et elősször a boltok polcain. Bevallom egy ideig csak kerülgettem, végül 3 szín csak a kosaramban landolt kisérőm unszolására, hisz a rózsaszín dolgoknak soha nem tudott ellenállni. Napokig ...

Pergető tippek: kell vagy sem az előke?
Megjelent: 2021-04-21 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A ragadozók horgászatakor nagy dilemmát jelentenek az előkék használatának szükségessége, ezen belül a fluorocarbon válja ki a legtöbb kérdést. Ebből lehet készen felhasználható, vagy általunk elkészíthető változatokat kapni. De melyik a jobb, egyáltalán szükségünk van ...

Pergető szett, nem csak kezdőknek
Megjelent: 2021-02-20 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Sok horgász a pergetés elkezdésekor rosszul választ, akár botot akár orsót vagy éppen más komponenst az első pergető felszereléséhez. Most egy olyan összeállítást ajánlok, amely akár kezdőként akár már haladó pergetőként is jó összeállítás lehet. Itt hosszasan lehetne ...

Téli pergetett süllők
Megjelent: 2021-01-19 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Még élénken él bennem az első igazi téli pergető élményem, mikor a hírek hallatán barátommal belevágtunk, ebbe a embert próbáló módszerbe. Akkoriban még alig volt csónak a vízen, ráadásul a ruházatunk és a felszerelésünk is kezdetlegesebb volt. Most egy pici összehasonlítást ...

Késő őszi pergető finomságok
Megjelent: 2020-11-24 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A késő ősz és a kora tél a pergetők kedvenc időszaka. Ekkor sok lehetőség adódik, lehet nagyhalas vonalat, vagy az általános vonalat vinni, de ott vannak a pergető finomságok, mikor a könnyedebb felszereléssel az apróbb ragadozókra vadászunk. A késő őszi időszak sikeres ...

Süllőzés a partról
Megjelent: 2020-05-16 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Olvasóink megszokhatták már, hogy az esetek nagy részében csónakból horgászom. A csónakos horgászatnak kétségtelenül megvannak az előnyei. A nagyobb területű vizeken előnyösebb a csónakos horgászat, főleg az olyan zegzugos vizeken, mint a Tisza-tó. Azonban néha én is a partszélről ...

TOP 10 L&K karácsonyi ajándék ötlet pergető horgászoknak
Megjelent: 2019-12-18 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Nagyon sokan kérnek tőlem tanácsot, mit miért használok, vagy éppen egy adott halfajra vagy szituációra mit ajánlok. Most következzen az L&K termékekből egy ajánló, amely akár a karácsonyfa alatt is szépen mutathat. Mindenféle elfogultság nélkül tudom ajánlani ezeket a termékeket, ...

Nyári plasztikos peca
Megjelent: 2019-09-07 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A pergetést elsősorban az ősz módszereként szoktuk emlegetni, talán még jobban igaz ez a plasztikcsalis pergetésre. Természetesen kiválóak a lehetőségek az őszi kora téli időszakban, de nem szabad megfeledkezni a legmelegebb hónapokról sem, mert akkor is aktívak a ragadozók, és ...

Cseburashka, ahogyan a horgászok ismerik
Megjelent: 2019-05-28 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Ha valaki megnézi a wikipédián a cseburashka történetét, rögtön az elején ebbe fut bele: Külsőleg így néz ki: egy közel a feje méretével azonos fülekkel rendelkező, barna plüss szőrmés, hatalmas szemű lény, aki a hátsó két tappancsán jár. A bábfilmekből ismert figura. ...

A színek jelentősége a pergető horgászatban
Megjelent: 2019-04-01 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A halak megfogásához számos trükköt próbálunk alkalmazni. Ez megtesülhet a műcsalik anyagában, formájában, akár ízesítésében, de nézhetjük a színeket is. A felsorolt tényezők mind befolyásolhatják az eredményességünket. A színek tekintetében vannak általános érvényességű ...

A pinkrátor!
Megjelent: 2019-03-28 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

A műcsalik manapság már hatalmas színválasztékban kaphatóak. Sokszor zavarba ejtő ez a kínálat és nehéz eldönteni, melyik színt válasszuk. Természetesen vannak favorit színek is amelyek valamiért talán egy picit fogósabbak, ezek közé a színek közé sorolható a rózsaszínű ...

Hatalmas kínálat és Energofish sikerek a Horgász Show-n
Megjelent: 2019-03-08 | Forrás: Frankó Zoltán | Események/Kiállítások

Kellemes kora tavaszi időjárás volt március 1-én, amikor a Horgászshowra igyekeztünk Stál Gyula csapattársammal. A jó idő, gondoltam, nem csak a halakat, hanem a horgászokat is megmozgatja. A felszerelés hiányzó elemeinek beszerzése és az első vízparti próbálkozások ideje ez. ...

Még egy utolsó ráhangolódás, avagy a 2019-es tavaszi Horgász Show!
Megjelent: 2019-02-25 | Forrás: Ujszászi Dániel | Események/Kiállítások

Mivel már nagyon közel járunk az újesztendő első olyan horgászataihoz, amikor bármilyen vízre ellátogathatunk a szép fokozatosan enyhülő időjárás miatt, ideje még egyszer szemügyre venni azokat az újdonságokat, amikkel a különböző cégek elárasztják a kíváncsi, nyitott ...

Taroltak a Benzar csalik a 2019-es Fehován!
Megjelent: 2019-02-14 | Forrás: Frankó Zoltán | Események/Kiállítások

Fegyver, Horgász, Vadász Szakkiállítás és Vásár, mégpedig már a 26. a sorban. Tradicionális szezonnyitó esemény ez, ahová el lehet hozni az új termékeket bemutatni. Hazafelé autózva az M5-ös autópályán akaratlanul is számot vetettem a mögöttem hagyott napokról. Kissé fáradt ...

Ugye veled is találkozunk a 2019-es FeHoVa-n?
Megjelent: 2019-01-18 | Forrás: Szabó Bence | Események/Kiállítások

A Fehova, elvégre évek óta az új szezont megelőző első horgászkiállítás, rendre sok újdonságot tartogat a látogatók számára, hiszen a kiállítók évről évre itt mutatják be elsőként a legfrissebb termékeiket. Esetünkben sincs ez másként, sőt, nem túlzás azt állítani, ...

Ragadozók a pontyok között
Megjelent: 2018-11-20 | Forrás: Lukácsi Béla | Írások

Elsőre talán egy picit furcsa, most a PontyShow-ról lesz szó, de a Pergetők a célközönség. Történt ugyanis, hogy ebben az évben a PontyShow keretein belül megrendezésre került a Pergető Parádé, ahol az Energofish által forgalmazott pergető márkák is képviseltették magukat. ...

Ragadozók a part mentén - Lukácsi Béla
Megjelent: 2023. október 07.

A pergetésnek az egyik legélvezetesebb módszere a ragadozók partszéli vadászata. Ennek az izgalmas módszernek a rejtelmeibe vezet be bennünket Lukácsi Béla ma esti videónkban.c

Energofish Magazin 2020 november
Megjelent: 2020. november 25.

A mostani magazinban a pergetés terén az állóvízi süllőpergetés lehetőségeit mutatjuk meg. A legújhab Benzár orsót is megismerhetjük. A téli Method horgászat alkalmazására is adunk tippeket. A busahorgászat mára rendkívül népszerű lett ehhez ad tanácsokat Szilvási Szilárd.

Energofish Magazin 2020 szeptember
Megjelent: 2020. szeptember 30.

Ebben a kora időszakban a nagy pontyok horgászatát járjuk körbe Szabó Bencével, természetesen nem mehetünk el a halvédelem mellet sem, a pontyok védelméhez csörgő Tamás ad tippeket. Mostanában egyre népszerűbb a busa horgászata, ehhez ad tippeket Szilvási Szilárd. Az ősz természetesen a ragadozók hónapja is, agy a Lukácsi Béla által készített kősüllős blokk a pergetőhorgászoknak nyújt segítséget

Energofish Magazin - 2020 április
Megjelent: 2020. április 29.
Csukázáshoz és süllőzéshez ad tippeket Lukácsi Béla, Szabó Bence segítségével két eredményes method technikát hasonlítunk össze. Partközeli feederezésben is lehet részünk, de a gyerekek is középpontba kerülnek, megnézzük hogyan tudjuk megszerettetni a gyerekekkel a horgászatot.